Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-68

00 6S. országos ü!és fefernár 10. 1S85. iránti érdeklődés felélesztését illeti: vizsgáljuk j kissé, mily természetű érdeklődés volna az, mi volna annak gyakorlati haszna 1 (Halljuk! Halljuk!) Leheí-e reményleni, hogy ez a helyi administratiót és főleg annak testületi ellenőrzését, a mire pedig én a fősúlyt fektetem, tenné jobbá, pedig ez irányban volna főleg kívánatos a nagyobb érdeklődés? Én kétlem. Egy-egy törvényhatóság termében a gyűlés első napján tartatnának — megengedem — igen érdekes közjogi, sőt talán külügyi nagyszabású beszédek; talán hozatnának, mintegy hallgatag utasításkép a választandó felsőházi képviselő számára, a törvényhozás többi hivatott factorai hangulatával ellentétes jegyzőkönyvi határozatok; de a helyi érdekű dolgok, az országos kérdésekben mérkőzött eapacitások által még sokkal kevesebb figyelemre méltattatnának és másnap már még ugyabb kongona a széképület terme, mint most. És aztán kik volnának hivatva ezen törvényhatósági felsőházi képviselőket választani? Kétségkívül a törvényhatósági bizottságok. Mert mihelyt a főindok, a miért behozatnak a házba, az, hogy képviseltetni kell a törvényhatóságokat a felsőházban, akkor azon szintén emlegetett módozat, hogy vábíszszanak csak a virilisták, vagy azok közül is a legtöbb adót fizetők bizonyos korlátolt számmal, az alapeszmével jönne ellentétbe. A kik már többször voltunk választásoknak szemtanúi, kénytelenek vagyunk azt beismerni, hogy — bármennyire helyes, sőt a dolog természetében fekvő szükség bizonyos esetekben a választási módozat alkalmazása — az, ugy az a dministratio menetére, mint a közgazdasági érdekekre minden egyes esetben egy bizonyos időre zsibbasztólag hat. Már ezen szempontból is igen megfontolandónak tartom, hogy vájjon czélszerű lenne-e, habár nagyobb időközökben is visszatérő, újabb választási izgalmakkal szaporítani az eddigieket. Én tehát bármennyit és pedig behatóan foglalkoztam is a reformkérdés ezen részletével, nem tudtam annak, hogy a felsőház egy harmadát vagy egy negyedét bizonyos időtartamra választott tagok képezzék, sem szükségét, sem előnyeit belátni. De nem egy hátrányt látnék benne. Először is alapjában döntetnék meg ez által azon elv, melyre én — számot vetve a mi speciális viszonyainkkal, melyekben szent István birodalma egységének legpraegnansabb s majdnem egyedüli, senki által nem vitatott, szembeötlő kifejezése a magyar korona — igen nagy súlyt fektetek, hogy a jognak, mely majd a felsőházban épen ugy, mint ma a főrendiházban ülést és szavazatot ad: kútforrása a korona. Elv, mely alól csakis egyes elkerülhetetlen esetekre nézve engedhető meg a kivétel. V Továbbá alig hiszem, hogy a tekintetben nézeteltéréssel találkoznám, hogy minden törvényhozó testületben, melyben a két kamara rendszer áll fenn, a felsőháznak jellege kell, hogy a függetlenség és tekintély mellett: az állandóság, a tartósság, a folytonosság legyen. Már pedig én ezt nagyban compromittálva látnám az által, ha a ház tagjainak tetemes része időközi választásoknak volna alávetve. Én tehát t. ház, nem látok más czélszerű megoldást, mint a mely a törvényjavaslatban contempláltatik, hogy adassék meg a jog a koronának, miszerint azok közül, kik az állam iránt teljesített kiváló szolgálatok, magas értelmi képzettség által kitüntették magukat és hasznos munkás tagjaivá válhatnak a háznak, időről időre nevezhessen ki élethossziglan való jogosultsággal felsőházi tagokat. Jól tudom, hogy ezen módozat ellen sok oldalról fejeztettek ki aggályok. Először is ezen élethossziglan kinevezett tagoknak az időszerinti kormánytól való függetlensége vonatik kétségbe. Ez egyik indoka azoknak, kik e módozattal szemben a törvényhatósági választást pártolják. Nem is akarom most azt fejtegetni, hogy nincs-e meg a lehetősége annak, miszerint még felfelé is kevésbé lenne független pünkösdi királyságában egy-egy ambitiósus megyei küldött — mint az élethossziglan és legtöbb esetben az előző kormány javaslatára kinevezett tag — de nagyon közel fekszik a feltevés, hogy nem lenne független lefelé választói irányában, kiktől újabb megválasztását reményli. Igen helyesen mondta azt Guizot — igaz, jó régen, de hát az igazságnak az az előnye, hogy nincs évszámhoz kötve, mint a divat — hogy a választás több hatalmat ad, mintsem függetlenséget. És hát miért hozatott be a választás helyett az élethossziglan való kinevezés a bírákra vonatkozólag — ha nem azért, hogy ez által akartuk őket függetlenekké tenni felfelé ugy, mint lefelé. Azt pedig be kell ismernünk, bármit mondjanak is egyesek, hogy ha van is gyakran panasz a bírákra — mennyire indokolt vagy nem indokolt: nem tartozik most ide — azt már csakugyan bajos volna róluk általánosságban állítani és ezt nem vádkép hozom fel, miszerint a kormánytól valami nagy függést éreznének, vagy annak politikája mellett magukat pártérdekből nagyon is kitennék. Szerény nézetem szerint egy oly felsőház, mely tetemes részében oly tagokból állana, kik időről időre a választás esélyeinek vannak kitéve feladata egyik fontos részének, mely abból áll, hogy a csalóka látszat által esetleg elvakított pillanatnyi áramlattal szemben higgadt magatartás által időt engedj en arra, hogy a nemzet a törvényhozási végelhatározás előtt tisztán láthasson — nem lenne képes megfelelni.