Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-73
Jgg 73. orseágos ülés február 16. 1885. körülményekhez képest magukat kiegészíteni nem képesek. Régenten az ország a királyi tanáesban teljesítette nagy részben a főrendiház feladatát, a melyben egyfelől ott ültek az ország méltóságai, másfelől azok, a kik birtokuk hatalmi befolyásánál fogva tekintélyt igényelnek. Ezek mellett az egyházi rendek nem csupán mint az egyházi elvek védői, hanem az összes tudomány, az összes nem hadi fogbtlkozások képviselői. Utóbb kiváltak ezekből a világi és egyházi főrendek olykép, hogy a hatalmi főtényezők, a korona hozzájárulásával, de nem pusztán a kinevezéstől függő alapon, hanem e mellett még mindig valódi erkölcsi túlnyomóságuknál fogva foglaltak helyet. És e mellett azt tapasztaljuk, hogy bár az 1608. törvény határozottan és világosan szól, mégis a társadalmi élet, a nagy politikai irányzatok tényezői szokásjogilag érvényt vívtak ki maguknak a határozott szavak ellenében is. így foglaltak helyet szokásjogilag a czímzetes püspökök, mint az egyháznak, az országnak visszakatholisálódása után való nagyobb súlyának képviselői. így történt az, hogy a főrendiházban egészen a jelen század közepéig a szavazatok nem számláltattak, hanem mérlegeitettek az elnök által — vota ete. — hogy a főrendek szavazatai közti egyenlőség csakis a democratieus eszme az országban való általános elterjedése kapcsában nyertek érvényesülést. Most ugyanazon irány s fejlődés alapján kell az örökletes aristocratiát új elemekkel kibővíteni, a melyek mig egyrészt határozottan megfelelnek a nemzeti élet új szükségleteinek, az új feladatok terhének, másrészt bírnak elég tekintélyivel mind az Örökös főrendek, mind az ország előtt, hogy szavazatuk nem mint egy szavazógép eredménye nehezedjék az ellenkező véleményüekre és keltsen visszahatást, hanem oly alakban nyilatkozhassak, a mely legalább némileg egyenértékűnek ismertessék el a királyi kegyelem s bizalom s a történeti hagyomány erejével. S ugyanezért mi nem utasítjuk vissza ez oldalról, hanem pártoljuk a kinevezési rendszert, azon határok közt, a melyek közt annak megbízottjait ily súly kiséri, (Élénk helyeslés balról.) a mennyiben a nyilvános élet oly valódi kitűnőségeire szorítkozik, a kiktől a királyi elismerés erkölcsi jogosságát ez országban más tényezősem fogja megtagadhatni soha. És nem számbeli arány és nem az, a mit Jókai t. képviselő ur Szilágyi Dezső t. barátom beszédében keresett, oka annak, hogy oly kevésre akarjuk a kinevezettek számát leszállítani, hanem azért, mert minél kevesebben ülnek ott ezen kinevezettek, annál nagyobb tekintélylyel fog bírni szavazatuk, minél kisebb számban vannak ott, annál inkább felelhetnek meg azon követelményeknek, melyek nélkül a kinevezés csak üres forma. Mert nem akarom Jókai t. képviselő ur azon argumentatiójának súlyát megtagadni, hogy kétségtelenül vannak itt 30-nál, 100-nál, 160-nál többen is a országban, kik kitűnőségek és jelesek. Csakhogy kérdezem a t. képviselő úrtól, hogy ő minden kitűnőséget és jelességet egyedül a felsőházba akar kineveztetni, (Halljuk! balfclől) ő azt hiszi, hogy azon kör, melyben a kinevezések kereshetők, ezen összes kitűnőségek és jélességek egész körére ki fog terjedhetni, hogy a vasutak, a pénzintézetek igazgatóságai, a káptalanok küldöttei és a czímzetes püspökök mind oly köröket képeznek, melyekből a kormány a kitűnőségeket kiszemelheti, hogy az alsóházból kiszedheti a kitűnőségeket, vagy kiszedheti azon munkás körből, melyen felül csak az emelkedhetik, ki feladatának közvetlenül megfelelni képtelen és melynek köréből nem azt keli kinevezni kitűnőség gyanánt, mert tényleg kitűnő. Mert annak még ott feladata és hivatása van, hanem azt, a ki már saját munkája s egyéni érdeme alapján egy nagy hagyomány tőkéjét kereste meg a maga személyének és a ki a főrendiházban nemcsak a maga közvetlen munkásságát, hanem érdemeinek hagyományát képviseli, (ügy van!a balés a szélső baloldalon.) És ily kitűnőségek végtelen nagy száma sehol egy országban sem található. És nem mi adunk szegénységi bizonyítványt a nemzetnek, midőn csak kis számra akarjuk kiterjeszteni a kitűnőségek kinevezését, attól tartva T mintha a túlhalmozás által nemcsak azon veszély áll elő, hogy érdemetlenek jöhetnek be, hanem azok súlyának erkölcsi alapja megrendül; (Élénk helyeslés balfelől) hanem szegénységi bizonyítványt, bizalmatlansági szavazatot az ad a nemzetnek, ki folyvást azt feszegeti, hogy a választás által minő gyenge, képtelen elem juthat be. (Helyeslés balfelől.) És ad az, ki felhozta Kölcsey bukásának példáját,, mely pedig nem illik ide, minthogy egy nagy politikai harcz egyik pha&isát képezte. Kölcsey ugyanis nem bukott meg, hanem lemondott mikor küldői körében ellenkező utasítást kapott meggyőződésével szemben azon elvek miatt, melyeket az országgyűlésen képviselt. (Élénk helyeslés balfelől.) De elfeledte a t. képviselő ur, hogy ugyanazon korszakban, melyben egy megye visszahívta Kölcseyt, számos más megyéje az országnak buzdította Kölcseyt arra, hogy harczoljon elvei mellett, szemben azon iránynyal, melyet Szatmármegye kimondott, mely épen kinevezéssel akarta helyettesíteni a választást, kinevezett administratorokkai akarta helyettesíteni az ősi hagyomány és jog képviselőjét a főispánt, (Élénk helyeslés a haloldalon.) Ha tehát Jókai képviselő ur e példákra hivatkozik, ne fordítsa meg a szerepeket, ne feledje, hogy azok jogutódjai, kik Kölcseyt megbuktatták.
