Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-72

72 országos ölés febrnír 14. I8S5. lő 5 És mit látunk e törvényjavaslatban ? Azt, hogy az egyik véletlent: a születést megtoldja egy másik véletlennel: a vagyonossággal, az aristocratiát a plutoeratiával, holott a kettő együttvéve sem feltételez semminemű oly erkölcsi avagy értelmi fölényt és érdemet, a mi a torvényhozás szentélyét megnyithatná valaki előtt. Sőt épen ellenkezőleg, a képzeleti magasabb állás és a gazdaság igen gyakran idézik elő az önhittségnek és elbizakodottságnak azon sajnos állapotát, miszerint nem ítéli szükségesnek iparkodni és művelődni s egyéni érdemeket szerezni; hisz ugy is meg vannak adva nemcsak a megélhetés, hanem a magasabb társadalmi és politikai állásnak is feltételei azon véletlenben, hogy valaki ezímeresnek és gazdagnak szülelett. E törvényjavaslatban három alap van felvéve: Örökösödés, hivatal vagy méltóságviselés és élethossziglani kinevezés. A két első teljesen aristocraticus alap s részben hódol Windischgrätz azon nevetséges nézetének, hogy „Az ember a bárónál kezdődik." (Derültség.) Tehát még aristocraticus szempontból is félszeg, mert kizárja a nemességet, holott mindenki, a ki közjogunkat és történelmi fejlődésünket ismeri, tudhatja, hogy vannak érdemesült nemes családjaink, melyek sokkal régiebbek, aristocraticus nézpontból is sokkal magasabban állanak s főleg hazafi érdemekben sokkal tündöklőbbek az újabb herczegi, grófi és bárói családoknál, melyeket leginkább az osztrák házból való uralkodók emeltek ki nem mindig hazafias érdemekért, mert valljuk meg az igazat, hogy mióta az osztrák uralom cselszövényei hálójába fonta Magyarországot, azóta a nemzet mindig két táborba volt osztva. Voltak, kik ősi alkotmányunk és a haza függetlenségéért buzgólkodtak, azért készek voltak vangyonukat és életüket áldozni. Ezek törvényhozás és hareztéren védték és oltalmazták a haza szent jogait és szabadságát. Ezek voltak a jó, az áldozatkész hazafiak, kiknek bére volt a jószágelkobzás, a vérpad és száműzetés. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Mig másrészről voltak az alkalmazkodó, az opportimitás kis lelkű és hitű emberei. kik a külhatalom árnyékába húzódva, nem egyszer engedték magukat a haza elnyomására felhasználtatni. Fájdalom, ez utóbbiak voltak azok, kik a jó hazafiak elkobzott javait elnyerték, kiknek czímeket, kereszteket s nagy hivatalokat osztogattak. A Báthoryak, aRákóczyak, Bocskayak, iktári Bethlenek, Thökölyek,Baresayak,Kossuthok, szóval, kik a magyar szabadságért és vallási egyenlőségért küzdöttek, soha czímeket, javadalmakat nem nyertek. Ellenben ki tudnám mutatni okmányilag, hogy igen sok aristocraticus családunk főleg a csak 1680. óta keletkezett erdélyrészi aristocratiából, részint aulicus érzelmei és érdemei, de leginkább a protestáns vallásból való kitérés révén nyerte czímét. Szóval e czímek nem mindig criterionjai a jó hazafiságnak, még kevésbé a történelmi jognak s most e törvényjavaslat még utódaikban is bünteti a jó hazafiakat s kizárja a felsőházból azok utódait, a kik zászlós urak, hadvezérek, főnemesek, sőt fejedelmek is voltak akkor: a midőn legtöbb része az úgynevezett aristocrata családoknak egyáltalában nem létezett, vagy azután vándorolt ide be. De hát mit mondjak a főherczegek, azindigenák s az itt birtokos osztrák felsőházi tagok, valamint a tettleges szolgálatban levő katonák előtt feltárt kapukról, melyek az idegen elemek és a soldateska növeltjeinek nagymérvű betolakodását teendné lehetővé, a mi felsőházunknak nemcsak hazafiságát és alkotmányos érzelmét, hanem magyar jellegét is veszélyeztethetné ? Sőt a 3. §. c) pontja egy harmadik oly kathegoriát is állapít meg, a kiknek eddigi vagy ezután nyerendő czímeik mellé a király az örökös felsőházi tagságot is adományozza. Nem tudom, hogy ezt miként tudják az annyit emlegetett történelmi joggal összeegyeztetni, hanem azt látom, hogy itt a korona jogainak oly kibővítésével állunk szemben, a melynek eddig alkotmányunkban még csak nyoma sem volt feltalálható. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És mit mondjak arról, hogy a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem, tehát a democratia ezen jogosult factorai, az érdem e választottjai ki vannak küszöbölve, hogy a magyar tudományos akadémia, egyetemek, történelmi társulat, más tudományos és szépirodalmi társulatok, a sajtó, kereskedelmi- és iparkamrák és az önkormányzat minden csoportjai ignoráltatnak és kiküszöböltetnek? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondják, hogy az élethossziglan kinevezendő tagok között majd az ilyenek is helyet találandnak; de hát ez esetlegesség és nem jog. Ez mi biztosíkot sem nyújt, sőt miután a király az ilyeneket a kormány fölterjesztésére nevezi ki s miután az incompatibilitás elve is elejtetett; ki állhat jót, hogy egy oly kormány — mint például a mostani — érdemtelen protegáltjait és szolgálatkész elemeit nem fogja-e előtérbe tolni? kik felsőházunk függetlenségét — épen a kormánynyal szemben — veszélyeztethetik. A bizottmány! indokolás azt mondja, hogy a függetlenség már csak az által is biztosítva van, hogy az ily kinevezettek a leendő felsőház tagjainak egy negyedét, illetőleg egy harmadát fogják tenni. Azonban ez nem komoly érv, mert az ily kinevezett és hivatalnok tagok mind ott lesznek a mikor a kormány akarja s leszavazzák az örökös tagokat, a kik kevésbé lesznek buzgók a megjelenésben. Ily eshetőségekre következtetést vonhatunk a jelenlegi főrendiházról is, melynek hajói