Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-71

71. országos isiái lat. daczára 1608, illetőleg még határozottabban - 1687 óta a kitőnőségek továbbra is személyesen jelentek meg az országgyűlésen s képezték a felsőházat, soha senki itt senkit nem képviselt, a főpapok nem az egyházat, a főispánok nem a megyét képviselték, hanem itt kiki saját személyi joga, az általa viselt méltóság alapján volt törvényhozó, nagy tévedés volna tehát a főispánok ott ülési jogában a megye jogát, privilégiumát látni s a mily igazságtalan vád, hogy a főispánok nem bírtak azon függetlenséggel, mely törvényhozói működésűkhez szükséges volna, ép oly alaptalan azon állítás, hogy ők ott a megyéket képviselték volna. Az igazság szerintem az, hogy mint mondtam, a főispánok nem voltak ott sem a kormány képviselői, vagy — bocsánat e kifejezésért — szavazói, sem a megye képviselői, hanem saját méltóságuk, saját személyi joguk alapján ültek ott, mint ti többi méltóságok viselői is. (Ugy van! jobbfelől.) Azt hiszem, t. ház, midőn ily határozottan szót emelek a megyék képviseltetése ellen, nem sértem a kegyeletet, melylyel e régi institutio múltja, annak alkotmányunk megőrzése s nemzeti fejlődésünkkel egybekapcsolt érdemei iránt mindnyájan viseltetünk. Ezt tenni nem is akarom. Megtanultam ismerni s megismerve megszeretni a megyét én is. De e kegyeletet nem viszem annyira, hogy ismét a múltban elfoglalt, de mai alkotmányunk keretébe nem illő jogkörrel óhajtanám felruházva látni. Én mint életerős önkormányzati helyhatóságot szeretném látni a mai megyét mindazon reformoknak alávetni, melyek szükségesek arra, hogy más feladatának ép ugy megfelelhessen, mint megfelelt a múltban, de a mely politikai feladatnak mai alakjában ugy mint hajdan már csak azért sem felelhetne meg, mert a megye sok tagját nem fűzi már a magyar államhoz az a kapocs, mely hajdan fűzte, az a tudat,hogy ő membruni sacrae reghi coronae. S ez összetartás! érzet elveszte után nem egy megyében foglalt helyet a magyar állameszme iránti idegenség. És e reformok közt szívesen üdvözölnék egy oly irányú reformot is, melyet Szilágyi Dezső képviselő ur említett, tudniiíik a bizottság reformálását. Hivatkozás történt a sajtóban nem egyszer a közvéleményre azon sok kérvényre, mely e tárgyban a házhoz érkezett. (Halljuk! Halljuk!) Bár a közvélemény a 3 évenkénti országos képviselőválasztások alkalmával nyilvánul s ezen nyilvánuläs Mi* döntő befolyással a kormányzat s törvényhozás irányára, (Ugy van ! jobbfelől) elfogadnám mégis, hogy a törvényhatóságok felterjesztései kifejezik a közakaratot, ha nem volna biztos tudomásom arról, hogy mily kevés érdeklődés mellett hozták a megyék e határozataikat. (Ugyvan!jobbfelől. És mily indokokat hoznak fel a megyék e kérelmük támogatására? Zemplénmegye indította meg a megyék közt ez irányban a mozgalmat, méitózrenraár 13. 1S83. 133 tassék megengedni, hogy ennek feliratában foglalt két legfőbb indokra megtegyem szerény észrevételemet. Azt mondja, hogy nincs tere a polgároknak, hol politikai nézeteiket kifejthetnék s a törvényhozásban való befolyásukat érvényesíthetnék s azt mondj a.liogy mint Észak-A meríkában az egyes államok küldenek követeket a senatusba, ugy meg kell adni a jogot a megyéknek is, mert ezek felelnek meg az ottani szövetségi államoknak. Felesleges bővebben bizonyítanom, hogy ez mily téves állítás. Magyarország foederativ állam soha sem volt, a megyék politikai életük virágjában sem képeztek soha államot az államban s megszűnvén rendi alkotmányunk, ezzel a megyék követküldési s utasítási joga, nem is lehet többé a megyei közgyűlés az a tér, melyen a polgárok az állam ügyeinek intézésére befolyásukat gyakorolják, erre tér, erre alkalom egyedül a képviselőválasztás lehet s hogy igy legyen ezentúl is s hogy e választások eredményekép összeülő alsóház legyen továbbra is a politikai élet súlypontja, ezt a épen liberális szempontból kell kívánni. (Helyeslés jobbfelől.) Szabad legyen csudálkozásomnak adni kifejezést, hogy azon oldalról hirdetik most, hogy a kormány hatalmi érdekekből ellenzi a megyék választását, mely oldalról annyiszor hallottuk, hogy a megye kész eszköz a kormány kezében. Ha illiberalisnak mondatik is ez álláspont, ha feledik is, hogy — és ezt Helfy képviselő úrral szemben hozom fel — báró Eötvös József is egyike legliberalisabb államférfiainknak, a század uralkodó eszméiről irt nagy politikai művében e kérdésben a jelen törvényjavaslatéval hasonló álláspontot foglal el: (Ugy van! jobbfdől) nekem erős meggyőződésem, hogy ez alapokon egy életerős, magyar nemzeti jellegű, tekintélyes felsőház fog szerveztetni, mely az alkotmányos rend és szabadság hatalmas védője és biztosítéka leend (Helyeslés jobbfelől) s e hitben, meggyőződésben a legnagyobb örömmel adom szavazatomat a törvényjavaslatra. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Gr. Apponyi Albert-: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. előadó ur, midőn a jelen törvényjavaslat feletti vitát megnyitó beszédét befejezte, annak végszavaiban utalt arra, hogy azon reformműnél, melylyel most foglalkozunk, történelmi jogok elvételéről és, a mi ezt még kényesebbé teszi, új jogok megalapításáról van szó. És hamar ez méltán egy bizonyos aggodalomra és félelemre kell, hogy indítson, midőn ezzel a nagyfontosságú művel foglalkozunk: van még egy más körülmény, mely az említett okokra kiterjeszkedő, de utóvégre mégis személyes momentumnál fontosabb. Évezredes alkotmányunknak egy sok századok viharát kiállott intézményéről van szó; melyről, az igaz, évek óta megért az általam is osztott közmeggyőződés, hogy átalakításra, hogy reformra rászorul;