Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-51

5!. omágos ülés január 19. 1S85. 79 nagyobb összegeket tudtak czéljaikra elnyerni és bevallom, hogy az első impressio, midőn ezen állami segély csekélyebb lett, kellemes nem lehetett ; de be kellett látnom, hogy midőn évről-évre szaporodik az egyletek száma, az eddigi összegek nem elegendők mindnyája segélyezésére és hogy előbb-utóbb át keli térni azon álláspontra, melyet ü ministerium elfoglalni kivan, hogy t. i. ad segélyt azon egyleteknek, melyeknek arra feltétlenül szükségük van, hogy fennállhassanak és gyarapodhassanak, de ad segélyt első sorban és feltétlenül azoknak, a kik bizonyos érdeklődés és az öntevékenység bizonyos mérve által bebizonyították, hogy csakugyan meg is érdemelték az állam támogatását. Ugy mint más téren, itt e házban is kijelentem, hogy osztozom abban a nézetben, hogy azon mértékben, a mint fejlődik a gazdasági egyletek tevékenysége, fejlődnie kell azon öntudatnak is, hogy az egyletek saját tevékenysége által éressék el ezen fejlődés és azért az Önmegadóztatás terére kell lépni már akár megyei, akár állami adópótlék útján, hogy ne vétessenek igénybe állami segélyeszközök, a melyekhez hozzájárulnak olyanok is, a kiknek a gazdaság fejlődésében közvetlen érdekük nincs. A mondottaknál fogva én feltétlenül helyeslem a követett irányt és nézetem szerint elismeréssel tartozunk a sikerért, melyet a földmívelési ministerium eddig e téren elérni tudott és elismeréssel tartozunk nevezetesen a jelenlegi minister urnak, a kinek abban, hogy ily tetemes összeget szentel az állam e ezélra, kiváló érdeme volt már akkor, mikor mint képviselő, ezen összeg felemelése mellett emelt szót és hathatós befolyást gyakorolt az összeg megszavazására, még pedig tette ezt akkor nem mint ellenzéki képviselő, a ki a kormánynak alkalmatlanságot akar szerezni, hanem mint önzetlen hazafi, a ki ily gazdasági czélok fejlesztésében csak a ezélt és közhasznot tekintette. Legyen szabad ez alkalommal egy részletre kitérnem, melyről nem szóltam volna, ha arra Szalay Imre t. képviselő nr tegnapelőtti nyilatkozata n«*m provocál, mert egyrészt Cicero pro domo szólni oly intézmény mellett, a melynek létesítését én kezdeményeztem s a melynek vezetése ma is kezeim között van, szerénytelenségnek tartom, másrészt nem gondolom helyesnek, hogy a törvényhozást ily részletes kérdéssel foglalkoztassam, bár az egyesekre nézve fontos és érdekes. De midőn azt látom, hogy egy ellentétes irányban működő, tehát ellentétes érdekű intézménynek egyik tagja nem követve az én tartózkodásomat, felhozza e házban a kérdést és oly erős ítéletet mond, hogy nem tartja azt az intézményt életképesnek és hogyannak bukását kívánatosnak tartja, akkor én sem tehetek mást már küldőim és választóim érdekében, mint hogy e kérdéssel foglalkozom és azon kérdést intézem a t. képviselő úrhoz: vájjon volt-e jogosítva ilyen ítéletet mondani egy intézményről, melynek működésében részt nem vett s melynek működését csak hallomásból ismeri s vájjon hazafias tettnek tartja-e kívánni, hogy oly intézmény, mely a nyerészkedés kizárásával közhasznú czél kedvéért alapíttatott és állami támogatás nélkül működik az érdeklődők társulása útján, midőn a vele versenyző intézmény tudvalevőleg állami támogatás mellett működik egyesek érdekében, ismétlem, vájjon hazafias ténynek nevezhető-e az, hogy az öntevékenység és önsegély alapján létrejött ezen intézmény bukását kívánja? Én részemről daczára, hogy a képviselő ur ezen intézmény vitatásába belebocsátkozott és arról oly éles, szerintem felületes és helytelen Ítéletet mondott, akár egyik, akár másik intézmény taglalásába belemenni vonakodom; hanem ismételve azon kérést bátorkodom hozzá intézni, méltóztassék meggondolni, vájjon helyesen járt-e el ítélete kimondásában; arról pedig, hogy életképes-e az intézmény, nem szólok, hanem megszavazom az előirányzott tételt. (Helyeslés a jobboldalon.) Szalay Imre : Személyes kérdésben kívánok szólani, válaszolván a hozzám intézett kérdésre. Azon kérdést intézi hozzám előtten szólott képviselő ur, hazafias tettnek tartom-e azt, hogy oly intézménynek, mely nem nyerészkedésen alapul, bukását óhajtom? Bocsánatot kérek, noha felületesnek nevezte értesülésemet, a képviselő urnak ugy látszik, még felületesebb értesülése van arról, a mit mondtam. Én ugyanis azért kívántam, hogy a szövetkezet megbukjék, mert mikor a szövetkezet létesítésére ülést hivtak össze, megmondottuk akkor, hogy e szövetkezet, amint előre látható volt, azon alapon nem fog sikerre vezetni és a többi létesítendő szövetkezetek hitelét annyira rontani fogja, hogy abból az országnak igen nagy kára lesz. A mint előre mondottam, ugy történt. Most sem mondhatok egyebet, mint azt, hogy kívánom mielőbbi megbukását azon intézménynek, melynek, hogy semmi alapja nem volt, az általam idézett számokból kiderült, t. i. 60,000 frt tőkéből 32,000 frtot egy évben elköltöttek, mikor 4,000 forintnál nagyobb forgalom nem volt. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Petrich Ferencz: G-öndöcs Benedek t. képviselőtársam oly ékesszólóan beszélt előttem, hogy szinte aggódva merek utána szót emelni. (Halljuk! Halljuk!) De ugy látszik, kettőnk közt egy kis ellentét van: ő idealista, a magasba repül, én pedig mindig a földön szeretek maradni, de hogy az ösztön csak jutalommal vagy nyugdíjjal élesztessék fel, azt nem tartom kivihetőnek, sokkal nagyobb szüksége van pénzünknek másra s én azt hiszem, hogy az ösztönt felébreszteni csak nevelés utján lehet. Amely épületet nem jól kezdik