Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-49
49. országos ülés jannár 16. 1885. 3v biztosokat, mindegyikük vegyen át egy kerületet és a kormány támogatása és utasítása mellett ügyeljenek fel a rendeletek végrehajtására, hogy a phylloxera ellen minden megtétessék saját érdekükben is. Ezt igen practicus intézkedésnek tartom annál inkább, mert egy krajczárjába sem kerül az országnak és a minister ur ezt — sajnos — egy tollvonással eltörülte. Hivatkozom Tolnamegyére, hogy miként járnak' el e tekintetben. Szüret előtt hetekkel megkezdődik a szőlőszállítás és tart késő télig. Paksról pl. szállítanak több száz kosár szőlőt, a mint a gőzös megáll, kirakják a kosarakat, de itt Pesten nem ürítik ki soha, hanem bedobnak helyükbe más kosarakat, melyekben Penczről, Váczról hoztak szőlőt. Ki biztosít bennünket arról, hogy e kosarakban nem szórtunk-e el számtalan phylloxera tojást. Ez eljárás mellett félek, hogy, bár tudtunkkal Tolnamegyében phylloxera nincs, már is meg van a baj csirájában és előbb-utóbb szomorú következése lesz. Azt mondhatja a t. minister ur, hogy még erre is ministeri utasítás kell ? Hisz ott van az alispán, a szolgabíró, a községi elöljáróság. Megvallom t. ház, szégyenlem, hogy igy van, mint magán ember igyekeztem minden lehetőt megtenni, de az egyes ember nem sokat érhet el, mert nincs hatalma. Á beteg embernek erőszakkal kell bele önteni a keserű orvosságot, ha magától nem hajlik rá. (Tetszés a szélső halon.) Tolnamegyének 15 vasúti állomása és 4 gőzhajó-állomása közül csak Szegszárdon történt a phylloxera terjedése ellen intézkedés és ott is csak az illető helybeli lap szerkesztőinek köszönhetjük azt, hogy Szegszárdon a mint kirakják a kosarakat, az üstben levő forró vizbe dobják és csak azután szedhetik bele a szőlőt. Szégyenlem, hogy ennyire kiskorúak vagyunk, de ha nem történik, szégyen ugyan nekünk, de a minister ur részéről is egy kis mulasztás. De ha bátor voltam szólni a minister ur jóakaratú szándékairól, legyen szabad némi bírálat alá vennem egynémely hiányos intézkedéseit, (Halljuk!) Az amerikai gyökeres vesszők behozattak oly czélból, hogy ha szőlőink kipusztulnak, gyökeres vesszőkkel kell azokat megújítani. Ezen intézkedésből a fenti mulasztást tekintve, eszembe jut egy község, melyben egy ház kigyuladt [és az elöljáróság nem a tüz eloltására buzdította a lakosokat, hanem folyton azt kiabálták, hol vesztek zsindelyt xij házaitok felépítésére. Szerintem minden esetre jó, hogy behozatnak azok a gyökeres vesszők, jó oda, a hol szükség van reájok, de a fögond mégis arra fordítandó, hogy mikép akadályoztassák meg minden áron a fenyegető veszély. De miután amerikai vesszőkről van szó s miután kinyilvánítom, hogy érzem, hogy szőlész vagyok, bocsánatot kérek, de én egész ellentétes nézetben vagyok a közvéleménynyel és az amerikai gyökeres vesszőnek Magyarországon való alkalmaztatásáról nem sokat tartok. Először is 8—10 frtos bor mellett, hogy valaki amerikai gyökeres vesszőt is oltva ültessen, az nem fizeti ki magát, de ha kifizetné is magát, soha bő termést nem ad. Gyakorlatilag beszélek. A gyökeres vesszőt lehet ültetni, de azt fekve kell ültetni, ugy hogy nemcsak régi gyökérből táplálkozzék, hanem a lefektetett új vessző is gyökeret verjen. De ezt az amerikai veszszővel nem lehet megtenni, mert az amerikai vesszőt csak addig ültetjük be, a meddig az oltás megy. Ha mélyebbre teszszük, a phylloxera ép ugy megtámadja a nemesebb oltás gyökereit, mint a többit. Nem azért mondom én ezen aggodalmamat, mintha e vesszőt feltétlenül rossznak tartanám, magam is fogok ültetni amerikai gyökeres vesszőt, de alig hiszem, hogy csalódom. Tovább megyek. Én ismerem a minister ur által létesített vinezellérintézményeket és ismerem a Szalay képviselő ur által jellemzett minta-pincze szervezetét. De mind a kettőről el merem mondani, hogy nem ott s nem azon helyen kezdettek meg ezen jóakaratú intézkedések, a hol kellett volna. Az országos mintapineze oly magas kört kapesol össze, melynek minden tagja jeles szőlőmível ője az országnak. Itt ébresztésre nincs szükség, az egylet minden tagja maga képes megtalálni a piaezot bora számára és haszonhajtólag eladhatja terményét, talán részükre a szövetkezet hasznot is hajt, de a mig e magas körből a tudomány kebelébe beszivárog, arra századok kellenek. En még a vinczellér-képezdéket is koraiaknak látom, azt egyszerre kellett volna a népoktatással behozni. Lehet, hogy a minister ur nincs ugyanazon véleményben, de nekem mély meggyőződésem, hogy mi borainkat nem tudjuk eladni, hanem csak elpazaroljuk s hogy nem tudjuk külföldre vinni, ennek magunk vagyunk okai, mert borászati eljárásunk hibás. Ennek orvoslása pedig nagyon egyszerű. Hiszen ha egy rendelettel elrendeltetnék, hogy a tanító képezdékben a borászat legfőbb alaptételei kötelező tantárgygyá tétessék, ha elrendeltetnék, hogy a tanító az iskolás gyermeket, midőn első évben iskoláját végezte, a téli hónapokban mint kötelező tárgyat hetenkint 2—3-szor a borászat alapfeltételeire tanítsa, az oly átalakulást eszközölne borászatunkban, melynek horderejét megállapítani most alig lehet. Tudom, hogy a polgárember, kit anyagi gondok terhe nyom, ki napi munkája után alig várja, hogy fejét lehajtsa, gondolkodni, tanulni nem szeret; mihelyt a végrehajtó egy párszor ajtaján kopogtat, minden figyelmét arra fordítja, hogy kötelezettségének eleget tehessen, de tanulásvágya megszűnik. De az iskolás gyermeket, ki benne van a tanulásban, ki figyelemmel hallgat mindent és kitől még apja is átveszi az újítást, kell arra
