Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-60

320 60, owiágM Mc* Január 29. 1885. vétkes bukás, mind oly csekély büntetés alá esik a testi sértésekkel szemben, hogy határozottan üdvös lenne, ha a t, minister ur ezen codex revisiója iránt lépéseket tenne. Előrebocsátom t. ház, hogy az államfogház újjáépítéséről már tudok és azt hiszem, a nrinister nr is fogja tudni, hogy az építés legközelebb megkezdetik, azért noha haszontalan dolognak látszik, miután segítve lesz a bajon, mégis elmondok némelyeket erről a dologról. Mindenekelőtt azt vagyok bátor kérdezni a minister úrtól, hogy hoszszú időn keresztül hogyan vehette magára ezt a felelősséget, hogy az államfoglyokat oly helyen tartsa, hol folytonosan ki vannak téve a tüzszélynek ? Ugyanis az államfogház udvara olyan rövid, olyan keskeny és a mellette levő kert olyan kiesi, hogy tűzvész esetén az ott levő államfoglyokközül egyetlen egy sem menekül, ha esetleg épen be vannak zárva. Ha tudjuk azt, hogy az államfoglyok ajtaja szabályszerííleg esti 6 órától reggel 7 óráig zárva van, mi történik az olyan szűk helyen, midőn a börtönörök is az ottlevő személyzet fejüket vesztik? Az történik, hogy minden porrá ég, vele együtt az államfoglyok. A mi ezt illeti, ezen, ugy hiszem, hogy segítve lesz az új államfogház felépítése által, azonban van egy dolog, amin az új építés nemfog segíteni, erre kérem fel a t. minister ur figyelmét. A törvény, ha megszabja a büntetést az állam fogolyra, az bizonyos modalitásokhoz van kötve és megtörtént, hogy mikor az illető, mint államfogoly büntetetését ülte, mint tanú a Fortunába idéztetett, ott vele ugy bántak, mint közönséges bűntettessel. Ugyanis sajtó vétségért volt elítélve egy munkás és ennek tanúképen a Fortunába kellett menni, a hol 4 napig tartották, ruháiból levetkőztették, elszedték pénzét és kését és ugy bántak vele, mint közönséges rabbal. Ezt a személyes szabadság jogával nem tartom összeférhetőnek és nem hiszem, hogy léteznék criminális codex, a mely az államfogoly terhéül rója fel azt. ha tanúul idéztetik. A t. minister ur számos támadásoknak van kitéve egyik-másik oldalról. Hogy ha kutatjuk az adatokat, a melyek miatt e támadások a lehető legerélyesebbek voltak, arra ugyan könnyen rájövünk, mert mindenki előtt egész világos az, hogy a t. minister ur egyik alantas hivatalnokával nem a legjobb viszonyban van. Ez a kir. főügyész. Mindenki tudja, a lapok széltében hosszában tárgyalták azt a conflictust, a mely a minister ur és a kir. ügyész közt történt. Én csakis a minister ur jó szivének tulajdonítom, hogy ő azon egyént, a ki merészkedett az ő tekintélye ellen fellépni, nem nyugdíjazta. Egy kellemetlen dolgot vagyok kénytelen felhozni, a melyet őszintén mondom, nem valami nagy önömmel teszek. És nehogy azzal vádoltassam, miután a mai időben nagyon könnyen szoktak mindenkit vádolni, tehát előbb valamit előre bocsátok, mielőtt a dologra térnék. Egy képviselőtársunk vádolva van már másfél év óta sikkasztással. Előre bocsátom, hogy én azon képviselőtársunkkal azon pillanattól, hogy ellene a vád kimondatott, sohasem beszéltem s vele minden érintkezést megszüntettem. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ő kért volna fel. Nem ő kért fel, hanem saját lelkiismeretem és a ház iránti tiszteletem kényszerít a felszólalásra. Hogy egyeztethető az össze a ház tekintélyével, hogy képes elnézni a minister ur azt, hogy a hás egyik tagja sikkasztási vád alatt álljon oly hosszú ideig, a nélkül, hogy lépés tétetnék arra, hogy a dolog jobbra vagy balra eldűljön. Ezt én csak zaklatásnak tekintem, a mely mindenki ellen gyakoroltatik, a ki nem a kormánypárthoz, hanem az ellenzékhez tartozik. Erre nézve igen ecclatans példa volt az, melyet az előttem szólott említett, hogy azon sikkasztási és bolondozási dolog, mily rövid idő alatt elintéztetett. Alig múlt egy éve és az illető ártatlan lett. Az általam említett esetben, októberben múlt egy éve a vád alá helyezésnek és mégis az illetőre nincs kimondva a verdict. Nem fogadom el a költségvetést. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Olay Szilárd: T. ház! Az idő előre haladván, már félhármat mutat az óra. (Halljuk! Halljuk!) Ha azonban méltóztatnak kívánni, most fogok szólani. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Az 1867. évi közjogi alku tisztán Magyarországnak tartotta fenn a jogot, igazságügye felett szabadon és feltétlenül intézkedni; nem hozható fel tehát a kormány védelmére az, a mit a közgazdasági, pénzügyi és egyéb kérdésekben felhozni szokás, hogy nem engedi Ausztria. A konnánj'- igazságügyünk tekintetében tabularasát talált maga előtt, tehát codifieálhatott, alakithatott kénye-kedve szerint. Az elmúlt 17 év szomorú tapasztalatai azt bizonyítják, hogy igazságügyünknem mutat fel egyebet,mint kísérleteket. Ami e téren alkottatott, az vagy meg sem fogamzott, vagy elölték fattyúhajtásai. A lefolyt 17 év e!sö szakában a Deák-párt, azután a mostani szabadelvű párt kezébe játszotta a gondviselés hazánk sorsát. Az 1867-ben czélba vett munka, Magyarországot jogállammá tenni, nem sikerült, sőt igazságügyünk és joghaladásunk ugy hátra maradt, hogy arról most már beszélni sem merészelek. Semmi sem jelzi a haladást. A vívmányok, melyeket a szabadelvűpárt és a kormány felmutatni igyekszik, csak papíron vannak és nem válnakga nemzet közkincseivé. Magyarország ez idő alatt majd két-