Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-60

60, orseágos 8? ás Janii ír 29. 1885. 301 sításokat tenni és ezekkel együtt a törvényhozás [ elé terjeszteni. t Hogy azonban az ügyvédi kar anyagi érdékeiről sem feledkeztem meg, azt azon új törvényjavaslat mutatja, melyet a telekkönyvnek ügyében benyújtottam és mely ugy hiszem, hasonlókép azon törvények közé tartozik, melyek figyelmet, érdémelnek és egy nagy baj orvoslására vannak ren- | delve. (Helyeslés jobbfelöl.) Panasz volt az iránt, hogy a költségvetés I nem eléggé nagy, hogy marad minden ugy, a mint tavaly volt. Természetesen a Guriánál, a királyi táblánál, a hol személyszaporitás nem történt, ugy maradt, a hogy tavaly volt, az igazságügyministeriunmál hasonlókép csekély változás van; de már a, törvényszékeknél, a járásbíróságoknál, a fegyházaknál és börtönöknél nem maradt ugy, a mint tavaly volt, mert ott tetemes felemelések történtek a pénzügyminister hozzájárulásával, a mennyiben 220,000 írttal többet tesz a rendes kiadás az idén, mint tett tavaly. Egyátalában arról volt a törvényhozás vádolva, hogy retrográd irányban indult meg, nemcsak igazságszolgáltatási tekintetben, hanem egyáltalában. Az attól függ, hogy mit nevezünk retrográd iránynak. Ha a törvényhozás bizonyos elveket hazánkra és annak viszonyaira alkalmazhatóknak tartván, azok alapján törvényeket hoz és a tapasztalás utóbb kimutatja, hogy azon törvényes intézkedések több tekintetben hazánk viszonyainak meg nem felelnek s ez irányban azután változás történik, én azt csak az eltévesztett irány jobbra való változtatásának, de semmikép retrográd iránynak nem tartom, (ügy van! a jobboldalon.) Szabad legyen itt csak arra hivatkoznom, a mit az igazságszolgáltatási és közigazgatási körök elválasztásáról mondtam. Én ezen elválasztást helyesnek, szükségesnek tartom de, hogy rendőri kihágásoknál ne lehessen a közigazgatási tisztviselőre bizni azok megítélését, a melyek sajátlagnem is szorosan véve a jog, hanem a praeventiv intézkedések megszegése, a mi a rendőrség körébe tartozik : azt át nem látom és igy ebben semmi retrográd intézkedést nem látok. Azt méltóztatott mondani a hitbizományokra nézve, hogy azok nagyobb számban állíttatnak fel. A magyar törvényhozás a hitbizományokat sohasem perhorrescálta, sőt az 1868-iki perrendtartás tárgyalása alkalmával az igazságügyi ministert oda utasította, hogy azok megállapítása iránti szabályokat felhatalmazás alapján léptessen életbe. Ez megtörtént. Hogy azóta több hitbizomány állíttatott fel, az tény. ílogy én ott, a hol a hitbizományi rendeleteknek megfelel, hol a feltételek megvannak, a felterjesztést ő Felségének kedvező értelemben mindenkor megteszem, ezt bevallom. (Meni helyeslés.) És bevallom azért, mert ha akár- í mily szempontból más államokban a hitbizományok talán kevésbé előnyöseknek mutatkoznak, nekem az a meggyőződésem, hogy itt a hazában (Általános helyeslés) és a mi viszonyaink közt egy erős földbirtokos-osztálynak megállapítása és bizonyos történelmi múlttal biró magyar családok fentartása (Hosszantartó zajos, élénk általános helyeslés) ezen országnak érdekében van; és ha közgazdasági tekintetben talán némi hátránynyal is járnak, azt bőven ellensúlyozza azon politikai előny, melyet a jelenben s még inkább talán a jövőben az intézkedés biztosít. (Hosszas élénk általános helyeslés.) Hátra van még, hogy némely speciális ügyre röviden reflectáljak. (Halljuk! Halljuk!) Az állampolgárságnak törvénye nem tartozik ugyan szorosan az igazságügy keretébe; de miután felemlittetett, hogy ebben oly intézkedés foglaltatik, mely az állam polgárait a maguk természeti jogától megfosztja, tudniillik, attól, ki magyar állampolgár létére 10 évig távol van, bátor vagyok megjegyezni, hogy volt idő, melyben az absentismus ellen a mi hazai törvényhozásunk sokkal szigorúbb törvényeket indítványozott és hogy az állampolgárság elvesztésének igen könnyen lehet elejét venni. Nem kell egyéb, mint az, hogy az illető akár a consulságnál, akár illetőségi községénél 10 év alatt egyszer jelentse ki, hogy hazánk polgára akar maradni és megtartja állampolgárságát. Vájjon az, a ki még érdemesnek sem tartja, hogy 10 év alatt egyetlen egyszer magát magyarnak vallja, panaszkodnánk-e, hogy ha ő, ki ezt tenni vonakodott, nem tekintetik többé állampolgárnak: ezt mindenkinek ítéletére bizom. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás a szélső baloldalon.) A siklósi telekkönyvre nézve az ügy el van intézve, erről tehát nem szólok; de szükségképen felelnem kell „Orbán Balázs t. képviselő urnak észrevételére. O visszakívánja a régi állapotokat juridicai tekintetben. Én nem tudom, hogy a sedriákkal, az uri székekkel, a juristitiumokkal és hasonló intézkedésekkel lehetne-e a mostani forgalmi igényeket kielégíteni. Nagyon is ismertem én azon viszonyokat; magam is egy nagy megyének bizalmából tanári hivatalom mellett a polgári és büntető törvényeknek több éven át rendes bírája voltam. Akkor, mikor ezen ügyek legnagyobb része az uri székek által intéztetett el, a mikor leginkább a nemesi perek a sedriához kerültek, a többiek pedig appelláta útján: akkor be lehetett érni, ha minden törvényszak elején 7—8 napon ülés tartatván, ott a perek elvégeztettek és azután juristitium beállott. De most midőn a bíróságok annyira túl vannak terhelve, ezt kivihetőnek egyáltalában nem tartom. Korosabb ember levén, mint a képviselő ur, magam is gyakran elmerengek a multakon és meggondolva, hogy milyenek voltak a régi idők, talán