Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-58

240 58. országos ü?é zetére appellálni, de teszem ezt, mert nem tűrhetjük nyugodtan, hogy évenként 500—600 gyermek vagy a külföldre vándoroljon vagy egészen elveszszen az ország és az emberiségre nézve; nem törhetjük, hogy ott, a hol 20—22,000 szerencsétlen emberről van szó, ott mi csak 76-ról gondoskodjunk mint a kik a váczi intézetben vannak és ezekről sem tisztán az államköltségvetésnek terhére; ha a költségvetést megtekinteni méltóztatnak, látni fogják, hogy a váezi siketnéma intézethez az állam a maga saját erejéből csak tizennégyezer forinttal járul. Ily nagy, ily országos bajjal szemben tehát ily csekély költségvetéssel járulni e baj enyhítéséhez azt hiszem, nem teljesítése azon feladatnak, melyet mi tőlünk az ország méltán vár. Épen ennélfogva azt hiszem, hogy ha ez irányban minél előbb nem teszünk valamit; ba a kormány nem ragadja meg minél előbb a kezdeményezést és a törvényhozás a maga részéről is nem veszi kezébe az ügyet: akkor méltán illethet bennünket a kötelességmulasztás vádja, sőt többet mondok, nálunk Magyarországon, a hol minden egyes embernek szellemi és anyagi munkaerejére oly égető szükség van, mint talán sehol másutt, nálunk az öngyilkossággal határos az ily kérdések elodázása. (TJgy van! Ugy van!) Ha én sejtettem volna azt, hogy a t. eultusminister urnak a tegnapi felszólalásra adott válasza annyira messze fog maradni a tavaly felkeltett reménytől, akkor kötelességemnek ismertem volna már előzetesen a ház tagjait arra kérni fel, hogy velem együtt nyújtsanak be egy határozati javaslatot, mely az ügyet előbbre viszi és én meg vagyok győződve róla, hogy kellőleg előkészítve, a ház többségének szavazatát megnyerte volna-e javaslat. És ha ezt még sem teszem, történik ez csupán azért, mert jól tudom, hogy ily intézeteknek felállítása előkészületeket igényel és hogy ezen előkészületeknek helyes vagy nem helyes voltától függ az egész ügynek jövője, én pedig nem kívánom magamra venni azt a vádat, hogy elhamarkodással ártottam magának az ügynek. De nagyon kérem a t. cultusminister urat, hogy nem az idén, de tavaly tett nyilatkozatához képest ezt az ügyet csakugyan mentül előbb vegye kezébe és ne méltóztassék megelégedni azzal, hogy csak foglalkozni fog e kérdéssel, hanem tegyen is valamit, ugy hogy már a jövő évi költségvetésbe határozott concret tétellel álljunk szemben. (Élénk helyeslések.) Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Biztosítom a t. képviselő urat, hogy én ép oly humánus ember vagyok, mint ő és szivemen viselem a siketnémák ügyét de azt az „avis au leeteur"-t nem fogadhatom el, a lecteur nem én vagyok, tessék azt másutt keresni. jaanár 27. 1885. He különben a panasz nem olyan egészen alapos. Mert a dolog ugy áll ma, mint állott egy esztendő előtt. Már megmondtam tegnap is, hogy én ígéretet oly dolgokra nézve, a melyek pénzbe kerülnek, nem teszek, nem tehetek. ígérhetek intézkedéseket, a melyek morális természetűek, de oly dolgokat, a melyek az országnak pénzébe kerülnek, nem ígérhetek. Mondom, a dolog ugy áll, mint tavaly. Fogok a kérdéssel foglalkozni, be fogom venni a költségvetésbe ; tavaly is bent volt, hanem én a költségről nem gondoskodom és engedjék meg, mert én nemcsak cultusminister vagyok, hanem egyszersmind tagja is a kormánynak, hogy én is azt mondjam: ne beszéljünk annyit, hanem tegyünk. (Helyeslés jobbfelöl.) Ha általában tenni fogunk, akkor képesek leszünk a humanitárius intézetek érdekében is tenni valamit. Az én politikám három szóból áll. Iparkodjunk azon, hogy az országnak legyen intelligentiája, vagyonossága és közegészsége. Ha meg van a közegészség, kevesebb siketnéma is lesz és ha meg lesz az inteUigentia ég vagyonosság, akkor képesek leszünk ily humanitárius intézeteket felállítani. (Helyeslés jo'-bfelöl.) Herman Ottó: T. ház! Teljesen méltánylom azt, a mit Rakovszky István képviselőtársam a siketnémák érdekében felhozott; de kénytelen vagyok hozzátenni, hogy azokban, a miket az átmeneti kiadásokról mondott, nem követhetem minden tételre nézve, mert vannak ott olyanok, a melyek múlhatatlanul szükségesek s ha kimaradnak, a fejlődés megakadását jelentenék. Már pedig én a eulrura előhaladásának ügyében a fejlődés folytonosságát legalább oly fontosnak tartom, mint a humanitárius intézkedéseket. Mielőtt felszólalásom tulajdonképeni tárgyára térnék, legyen szabad egyszer-mindenkorra koczkáztatnom azon véleményemet, hogy az állam és társadalom közti különbség Magyarországon tettleg teljesen lehetetlen. Mert ha az állam kezdeményezi is a jótékonysági intézkedést, mivel az az adózók pénzéből megy, mégis a társadalom járulékaiból kerül ki; az initiativában tehát a főkérdés nem is az, hogy ki teszi meg, mert tulajdqnképen mindig az adózók zsebéből megy az egész. És ha a magyar állam és ha a magyar kormány oly gazdálkodást vezetne, hogy például az állami jószágok necsak eladásra, nemcsak a deficit fedezésére fordíttatnának, hanem jövedelmezővé tétetnének vagy másnemű jövedelmeket tudna előteremteni: csak akkor lehetne szó arról, hogy ez az állam mint olyan kezdeményezzen is s hogy ne vegye annyira igénybe a társadalom áldozatképességét. Ismételve történt felszólalás a siketnémák érdekében. Elismerem, hogy a siketnémák és vakok az emberiség boldogtalanjai közé tartoznak és azokról humanitárius szempontból gondoskodnunk kell; de legyen megengedve, megjegyeznem,hogy ] a siketnémäk és vakok még nem a legboldogtala-