Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-56
• 66 ersaágos Illés midőn őszinte, megvan a becsület is és ezek enyhítni fogják a nyomort és ha fogékony keblekre találnak, nem fogják engedni, hogy a szegény, szerencsétlen ember a mindinkább szaporodó öngyilkosságokban keresse és vessen véget nyomorult életének. (Élénk helyeslés.) Egyébként nyomor mindég lesz és a világ összes parlamentjei nem fogják azt megszüntethetni. Hisz ezred évek előtt már megíratott : „Homo brevi vivens tempore, multis repletur miseriis." De midőn az egyház az ő magasztos tanaival és feláldozó szeretetével e nyomort enyhíti és igenis a jövő élet boldogító reményével is vigasztalja, erőt és bátorságot önt a szenvedők keblébe, ugy hiszem, nagyobb tiszteletet érdemel, mint a milyenben azt a t. képviselő ur tegnap részesíté. (Zajos helyeslés jobbfelől.) Hogy Szatmár érdemes püspöke a keresztény vallás és részletesen a katholikus egyház érdekében szólt, ugy hiszem, hogy egy katholikus főpapnál logikai raison. Hogy beszéde minden neki áldozott dicséretek mellett több oldalú megtámadásokban részesült, felfogható dolog. A hang, mely szólott, annyira hatalmas, kifejezésekben annyira határozott volt, hogy az ellennézetek támadó felszólalásait természetszerűleg provocálta. Ez magyarázza meg, ugy hiszem t. ház, azt a különös jelenséget, hogy az a beszéd ide a t. házba is bevonatott és jelenleg felszólalások tárgyát képezi. Különösnek mondom e tényt, mert az eszmék világában maradó elvi fejtegetések csak annyira ^itattatnak a házban, a mennyiben itt tétetnek; a házon kivül mondottak csak akkor, ha bizonyos áramlatokat okoznak, vagy elhagyva tisztán eszméi körüket bizonyos intézkedésekben készülnek testet venni. De vájjon a Szt.-László-társulat gyűlésén mondott beszédnek minő volt a hatása ? Annak alaki része osztatlan tetszésben részesült. Mindenki bámulta a nagy szónokot, az erős érvelőt. A kiknek meggyőződéséhez szólottak a kifejtett elvek, a fényesen megvédett saját meggyőződésük örömével és megnyugvásával vették azt. Az ellentétes nézetek részéről erős megtámadásokat, sőt bizonyos egyoldalú feltevéseket szenvedett. Ebben nyilvánult a beszéd keltette hatás ! Vagy talán azt vélik, hogy az sokakat gondolkodókká tett, sokakban eddig táplált nézeteket ingatott meg? Lehet, de nem természetszerű jog-e ez az elvek küzdelmében, mit megakadályozni nincs erő a világon. Midőn t. ház, ez érdemben jelenleg felszólalok és a felhozott vádak ellenében keresném, ha vájjon igaza van-e Szatmár érdemes püspökének, vagy — a mi főleg keresendő — van-e szavaiban olyas, a mi ellenséges állást venne a tudomány és jelenkor vívmánya ellen; a mi aggályt okozhatna, az állam és természetes czéljai, jogos tényezői erdemében; a mi miatt méltán félthető volna a ( jasnár 24 1885. 187 társadalom és magasztos hivatása. Midőn, mondom, ezeket keresném és azokra a t. ház előtt felelni bátor volnék, nem szándékom egyszerűen reproducálni, csak ama felállított elvekből akarom a consequentiákat levonni, szemeim előtt tartva a felhozott és felhozni szokott vádakat Sokszor hallani a vádat a katholikus egyház ellen, hogy nem értve vagy mellőzve a kor követelményeit, elhanyagolta hivatását, melyet neki, mint a szellemi világ elsőrendű képviselőjének be kellett volna töltenie; hogy az újkor vívmányai ellen mereven elzárkózott és mereven állva dogmái rideg stabilismusán, a tudományos kutatás szabadsága ellen ellenséges állást foglalt el. Sőt ellenvetik azt is, hogy túltéve magát a modern államalkotások postulatumain, a régiben élvezett praeponderantiáról lemondani nem akar és uralkodó szerepet akar gyakorolni az államot természetszerűen megillető jogok ellenében. Hogy t. ház, az egyház a tudományos kutatások elő! el nem zárkózik, hogy azoknak, a mennyiben a maguk határai között maradnak, nem ellensége, azt a történelem lapjai bebizonyíthatják. Hisz még az exact tudományoknak is ő vetette meg alapját szelleme alatt működő lángelmék működésével. Hogy pedig elveti azon theoriákat, melyek ellene és elvei ellen irányulnak; hogy valamely merész hypothesis értékét függőben hagyja és azokat evidens igazoltatásuk idejére halasztja.... Herman Ottó: Galilei! Bende Imre: Az akkor szintén kezdetben hypothesisnek tartatott, beigazoltatván, elfogadtatott. (Tetszés jobb/elöl.) Hogy a tudomány nagy neve a latt űzött kalandos speculatiókat, aprioristicus princípiumokat a saját értékükre szállítja le, ki fogja ez álláspontját elitélni? Vájjon melyik vallás, milyen társadalmi intézmény, minő állam lenne kész bizonyos kétes értékű speculatiók, be nem igazolt hypothesisekre építeni életérdekeit? Örök elveire támaszkodva, az egyház készséggel adoptálja mindazt, a mit a tudomány kutató útjában mint bizonyosat, életrevalót az emberi élet érdekében feltalált. De szintoly nyugodtan nézheti a saját elvi állásából ama ingadozásokat, melyek útjában a tudományt érik; nyugodtan nézheti ama ephemer életű rendszereket, melyeket az idő teremt és szintén az idő megsemmisít. Ha van az egyháznak bizonyos fölénye az emberi élet egyéb tényezője felett, az hivatása és igazságainak magasztosságábói, működési körének terjedelméből, munkássága magas czéljaiból önkényt folyik. Oly fensőbbség az t. ház, mely minden vallással kisebb-nagyobb mértékben tökélyei, arányai szerint közös és mindenütt annál erősebben nyilvánul, minői élettelj esebb, mélyebb lesz hatása az emberiség összéletére. Ezt magától megtagadni, erről lemondani annyi volna, mint saját 24*
