Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-55
55. országos ülés jaanár 23. 1885 153 minden törvényes formák nélkül történt össze keléséről, mint házasságról szól. Voltam bátor figyelmeztetni a t. házat azon hátrányokra és veszélyes következményekre, a melyek az ilyen törvénytelen házasságokból származó gyermekek nevelésére és örökösödésére nézve okvetlenül bekövetkezni fognak. Figyelmeztettem különösen azon demoralisáló hatásra, melyet ezen új felekezet az által gyakorol a népre, hogy vallása dogmájára hivatkozva, nyíltan hirdeti, hogy nem kell katonáskodni, nem kell fegyvert fogni, mert azt az isten nem engedi és mert inkább kell istennek engedelmeskedni, semhogy az embereknek. Én azt hiszem, hogy ezen tanok hirdetőit a parlamentben a vallásszabadság czíme alatt védeni nem lehet, (Helyeslés a jobboldalon.) mert mi lenne abból t. ház, hogy ha ezt sokan követnék? Most még csak 10—20 ily eset fordult elő; de mi lesz akkor, ha százan, ezerén fogják megtagadni a fegyverfogást ?! Méltóztassanak csak megkérdezni a honvédelmi minister úrtól, hogy mennyi baj van az ilyen fiatal emberekkel, a kik vallási rajongásukban készek inkább bármiféle büntetést kiállani, sőt 10—20 esztendeig is ott maradni a katonaságnál, de a kezükbe fegyvert semmi körülmények között fogni nem akarnak. (ügy van! a jobboldalon.) Ezeket részletesen tovább fejtegetni nem akarom. Csakis azért emeltem ezt ki, hogy kimutassam, hogy nem vallásukért üldözik őket, hanem azért, mert valóságokat élveznek. Mert a tényállás az t. ház, hogy a mig a többi felekezet gyermekei besoroztatván a hadseregbe, készséggel esküsznek meg arra, hogy ők a hazáért, a királyért és az alkotmányért készek vérüket is ontani: addig a baptista és nazarénus fiatal ember ezt határozottan megtagadja. Irányi Dániel: A baptisták szolgálnak! Zsilinszky Mihály: Igen, de hol szolgálnak? A kórházakban, a hol nem kell fegyvert fogniok; ha erre kényszerítik őket, akkor az engedelmességet azok is megtagadják. A mig a többi felekezetek papjaitól megkövetelik azt, hogy szigorúan és lelkiismeretesen vezessék az anyakönyveket, addig azok még a szolgabirónái sem jelentik be a születési, esketési vagy haláleseteket. (Egy hang a baloldalon : A zsidók sem vezetnék rendes anyakönyvet!) A mig a többi keresztény felekezetek papjaira nézve szigorú büntetés van szabva, ha más felekezet gyermekét megkereszteli és ezt az illető felekezet papjánál be nem jelenti: addig ezek más felekezetek gyermekeit minden szertartás nélkül elhódítják, anélkül, hogy ezt bárhol is bejelentenék. A mig más felekezeteknél a törvény meghatározza az egyikből a másikba való áttérést és megköveteli, hogy az illető a papnál két tanú jelenlétében kétszer jelentkezzék; addig ezen felekezetek tagjai minden törvényes formalitást mellőzve, egyszerűen hátat fordítanak az egyházaknak és külön vallási társulatot alakítanak. De hogy még egy kissé folytassam az összehasonlítást : (Sálijuk! Halljuk!) mig például a temetkezéseknél nagy büntetés van szabva minden felekezet papjára, ha oly hullát temet el, amelyet az orvos meg nem vizsgált; addig ezeknél minden rendőri felügyelet nélkül, pap és tanító nélkül temetkeznek a népnek nem csekély megbotránkozására ! Én azt hiszem, t. ház, hogy addig, mig ilyen dolgok történnek, addig nem lehet ezeket a vallásszabadság czíme alatt védelmezni. Egészen más lenne, ha ezek vallásukért, vallásos meggyőződésükért háborgattatnának vagy isteni tiszteletükben háboríttatnának meg; akkor még érteném a felszólalást, De ez tudtommal nem történt. Az illető egyházak, különösen a két protestáns egyház főhatóságainál csak annyit tett, hogy a t.minister úrhoz felírást intézett és a mint tudom, meg is kérte, hogy találjon módot arra, mely szerint ezen törvénykivüliség és ez a sok törvénytelenség, melyet meglehet, hogy nem rosszakaratból, de mégis elkövetnek, megszüntettessék. Ugyanazért felkérem én is az igen t. minister urat, méltóztassék e tárgyat becses figyelmére méltatni és azon minél hamarabb segíteni! A mi már az itt felemlített egyéb nagy egyházpolitikai kérdéseket illeti, azok után, melyeket részint Irányi Dániel, részint Ugron Gábor igen t. képviselőtársaim elmondottak, nekem igen kevés mondani valóm van. Meg lévén győződve arról, hogy ily nagy horderejű kérdéseknek a költségvetési vita keretében való tárgyalása teljes lehetetlenség; meg lévén győződve arról is, hogy a felvetett kérdéseknek egyike, tudniillik a katholikus autonómia magában a katholikus egyház kebelében nem oldható meg a nélkül, hogy azon hatalmas szervezetű egyház alapelvei fel ne forgattassanak. (Mozgás a szélső balfelől. Halljuk!) Ez csak az én nézetem. Bővebben ezúttal nem nyilatkozom, valamint nem bocsátkozom az úgynevezett legfelsőbb kegyúri jog történelmi fenyegetésébe sem, mert nem is hiszem, hogy a nagytudományú és általam is igen t. szatmári püspök az általa egy magán társulatban felhozott elveket, a törvényhozó testület előtt tárgyaltatni kívánná. Nem hiszem, hogy az a bölcs, körültekintő férfiú, a ki a kiegyeztetést, a békét hirdeti, épen a mostani időkben akarná az egyházra és a papságra vonni az ország figyelmét, hogy épen mostan akarná felidézni az állam és egyház közti harczot. Mert azt értem ugyan, hogy ha a római szentszéknek dicsőségesen uralkodó fejedelme Olaszországban tűrhetetlennek jelenti az ő állapotát és hogy fájdalmában kárhoztatja az eretnekségeket pártoló kormányokat; őa világi hatalmától meg van fosztva. De 21*
