Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-54

150 M. orS5iá<r<»s filfi Janiiír 2?. 1885. (Szwnet után. Bmffy Béla gróf elfoglalja az elnöki széket.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Kiss Albert: T. ház! A t. minister nr kettős tárczá ja közül az elsőt, a vallásügyi tárczát illetőleg oly magas színvonalra emelkedett már a költségvetési vita, hogy részemről elérkezettnek látom az időt, áttérni közoktatási ügyünk kérdésére. Közoktatásunk kérdésével foglalkozni annyival inkább szükségesnek és jogosultnak tartom, mert a nem rég megalkotott középiskolai törvény jogosult várakozással töltötte el a haza polgárai közül a közelmúltban mindazokat, kiket tanügyünk fejlődése érdekel és kik azt figyelemmel kisérni szeretik. Megvallom, hogy még én is, ki a jövő iránt a törvényjavaslat következtében valami nagy reményeket nem tápláltam, még én is várakozással vettem kezembe a vallás- és közoktatásügyi ministeriuranak a közoktatás állapotáról már 13-ik évi jelentését. Érdekeltséggel vettem kezembe, mert azt hittem, hogy ezen jelentésben mégis találkozni fogunk már alsóbb és középiskoláinkat illetőleg határozott oly alkotásokkal, melyeknek valósítása már e költségvetés keretében lefektetve lesz. Be kell vallanom, hogy várakozásomban csalódtam. Pedig épen a legközelebb múlt év volt az, mikor a különböző hírlapok hasábjain egymást érték a t. minister ur személyét dicsérő ezikkek, ugy hogy mikor a nagy közönség azokat olvasta, könnyen azon helyzetbe juthatott, a melybe jutott azon külföldről jött utazó, ki hozzánk a Dunán érkezvén le, midőn legelőször is feltűnt előtte a budai hegyoldalon azon ékesen és kis tornyocskákkal felcziczomázott gymnasium épülete, majd a pesti utczákon feltűntek előtte a már felépült és részben épülő egyetemi paloták, elragadtatással kiáltott fel, csodálkozását fejezvén ki tanügyünk nek ily rohamos fejlődésén. Én, t. ház, elismerem a t. minister ur azon érdemét, mely ezen épületek emelésében nyilvánult és ezt csak azért hoztam fel, mert én tanügyünk fejlődését nem az épületekben, hanem magában a tanügy lényegében, fejlődésében keresem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Láttam én már igen fényes és szép, ugy az állam, mint a községek vagy felekezetek által emelt épületekben silány iskolát és megfordítva, találtam nagyon szerény épületekben igen jó iskolát. De hasonló helyzetbe jutunk, ha közoktatásunk ügyét akár a jelentés, akár a költségvetés alapján vizsgáljuk. A költségvetésben nagyobb összegekben tűnnek fel azon kiadások, a melyek szintén a külsőségekre fordíttatnak. Ott van a fényes és túldrága központi igazgatás, utánna jönnek nagy számmal a kerületi főigazgatók, majd a megyei tanfelügyelők egész légiója, feltaláljuk itt a költségvetésben a különböző és oly gyakran változtatott, ez által még drágábbakká tett taneszközökre, tankönyvekre fordított nagy összegeknek előirányzatát. És a mikor ezen taneszközök- és tankönyvekből több egyházkerület tetemes bevételt szerez, arra itt az államköltségvetésben csak kiadást találunk. És ha a jelentést vizsgáljuk, mely a t. minister ur jelentése szerint több mint 20,000 közeg hozzájárulásával készíttetett, e jelentésben találkozunk azon tankerületi főigazgatók, tanfelügyelők jelentésével, melyek összes tanügyi miseriánkat szépen elfedezni törekesznek, ugy hogy midőn azt vizsgáljuk, könynyen jutunk azon helyzetbe, melybe ama külföldi utazó jutott. És hogy ez igaz, legfényesebben bizonyítja a háznak pusztán rideg számokkai foglalkozni hivatott pénzügyi bizottsága. A pénzügyi bizottság ugyanis mindjárt jelentésének első lapján következőleg szól: „A pénzügyi bizottság örömmel tapasztalja, hogy tudományos, közművelődési és tanintézeteink folyton és egészségesen fejlődnek és haladnak." Én nem tudom, de azt kell hinnem, hogy a pénzügyi bizottság összetévesztette szerepkörét és hivatását az e czélra hivatott és a ház által választott tanügyi bizottságéval, mert ilyen nyilatkozatot tenni csak a ház tanügyi bizottsága hivatott. És én e kijelentését nemcsak el nem fogadom, hanem mint a tanügyi bizottság egyik igénytelen tagja, a'í ellen nyíltan és határozottan tiltakozom, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert az a valóságnak nem felel meg, sőt azzal homlokegyenest ellenkezik. Mikor 1868-ban a népnevelési törvény megalkottatott, a népnevelési törvény igen szabad rendelkezési kört hagyott fenn a közoktatásügyi minister részére, mely körben szabályrendeletek utján igen tág tere nyilt intézkedni. E szabályrendeletek azonban abban tündökölnek, hogy folyton változók, folyton határozatlanok. Vannak népiskoláink közt olyanok, melyeknek még rendeltetését, tanrendszerét sem határozta meg. Ez az oka, hogy a különböző vélemények, a különböző elvek egymással folytonos ellentétben és harczban vannak. Most jelezte épen Jókai igen t. képviselőtársam, hogy a t. minister ur 13 éves kormányzata alatt sikeres hadjáratot folytat, a melybe ő reményét helyezi. Én is elismerem azt, hogy a t. minister ur hadjáratot folytat, de e hadjáratba nem helyesem reményemet. Nem helyezem pedig azért, mert azon ministeri rendeletek a maguk vexatorius természetüknél fogva ama harczot folytonosan élesbítik. Ez az oka, hogy az iskolát fentartó hatóságok és a t. minister ur azon iskolák fölött egymással folytonos harczban állanak. És ezen harcz folytán közülök ma egyik sem tudja határozottan, hogy azon sok versengés tárgyát képező iskolák kiék lesznek hát végre valahára? A községé? az államé ? vagy a felekezeté ? És én ezen tényleg meglevő helyzetnek örülni nem tudok.