Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-52
őt. erseágos ttléi janaár 20. 18S5. \ Qg értők kimondott véleményének, vesztenek és vele együtt elvész a fogadási összeg, A berlini birodalmi törvényszék ítéletet hozott a totalisateur felett és ez az ítélet sújtó. De nem kell Berlinbe menni; a bécsi bíróság is belátta azt, hogy ezt az intézményt, mint törvénybe ütközőt, védelmezni nem lehet. Azonban t. ház, nálunk az a szerencsétlenség, hogy itt egy büntető-törvénykönyvbe ütköző cselekmény állandó jövedelmi forrást képez és az a kis lutri. A büntető törvény 84-ik szakasza azt mondja: „nyilvános helyen felhívás intéztetik arra, hogy rakjanak a véletlen szerencse esélyére" ; de az eljárás nem bizatik sem e szakaszra,sem a bíró arbitriumára, hanem a mint Bécsben történt, a szigorú igazságszolgáltatás compromissumra lépett azokkal, a kik a büntetendő cselekményt elkövetik. Acompromissum abban áll, hogy miután a totalisateur legkárosabb hatása az, hogy kis összegekben rakható, tehát az ifjúság és a szegény néposztály oda csábittatik, hogy pár krajczárját oda rakja oly koczkáztatásra, melynek jövőjét előre nem látja, ez törültessék el és a legkisebb tétel legyen 5 frt s ezzel azt remélik elérni, hogy csak a vagyonosok raknak, kiknek van módjuk szerencsejátékot űzni'; a valóban szegény osztály pedig nem esábittatik oly risicóra, melyben pénzét elvesztheti s melyben neki, mint nem szakértőnek, arra nézve, hogy félvér, vagy telivér stb. melyik nyer, koczkáztatása előre láthatólag csak vesztességet hoz. Hanem t. ház, nem az én feladatom, hogy a jogi és igazságszolgáltatási tekinteteket itt latolgassam, fejtegessem, nem foglalkozom sem a kis lutrival, hogy mily álláspontot foglal el a törvénynyel szemben, hanem a legfőbb súlyt azon társadalmi veszélyre fektetem, mely Magyarországot a túlságosan űzött szerencsejáték következtében fenyegeti. Én, t. ház, ki merem mondani, hogy ha Magyarország társadalma csak egy harmadrészéről mondana le azon játéknak, melyre idejét pazarolja, a társadalom szelleme tökéletesen átalakulna. Mi panaszkodunk t. ház, hogy nálunk nincs finom társadalmi élet, hogy nincs voítaképeni saloni élet, hol mívelt Ízléssel biró, tudni vágyó és tudó emberek egymással érintkezve eltölthessék az időt; mert az bizonyos, hogy nálunk az összejöveteleknek túlnyomóan kártyajáték a vége és ez kezdődik már az ifjúság körében. Majd a közoktatásügyi budget tárgyalása alkalmával ráutalok a modern ifjúság szellemére,hogy reggeltől estig mint pereg a kávéházban a billiard-teke és működik a dákó, este hogy gyűlnek össze hódolni a játéknak és más tiltott dolgoknak. Ha négy fal közt megrovandó ez ; mit mondjon az olyan ember, a ki át van hatva azon törekvéstől, hogy Magyarországban legyen igaz társadalom, mívelt társadalom, mely inkább hódol a tudásnak és positiv munkának, mint játékszenvedélye kielégítésének, mit mondjak akkor, ha a szabad mezőn állítanak fel bódét, a hol mint láttam 5—12 éves gyermekek rakják a totalisateur-t ? És a midőn az egyik gyermeknek „beütött", láttam a gyermeknek arczán oly vonást, a melyből kiolvashattam, hogy ez a gyermek készül a játék áldozatává lenni, mert csak egyszer kell sikert aratni és a szenvedély erőt vesz rajta, a mely végig kiséri őt egész élete pályáján, ha nem bukik el az első lépésnél. Méltóztassanak csak kifáradni és a 30 krajczáros és a forintos megrakó helyek közönségét megfigyelni. Az egyetemi ifjúság, a boltosdegények, iparos-segédek és gyermekek, ha 30 krajczárra szert tudnak tenni, mennek és megrakják a totalisateurt, hogy a nyertes ló után ők is nyerjenek. Én mint meg vagyok győződve, hogy Magyarországon már amúgy is nagy a játékdüh, határozottan kimondom azt is, hogy nem előmozdításáról kell gondoskodni, nem nagy reclamról, melyet a toíalisateur-nek a sajtó csinál, nem zászlókról, melyek az embereket csábítják, hanem ellenkezőleg meg kell fontolni, hogy a játék düh kifejlesztésére nem szabad új intézmények által teret nyitni. És ha felállíttatik azon elv, hogy itt Magyarországon nyilvános felhívásra a büntető törvénykönyv ellenére űzhető a szerencsejáték, mert az jövedelmez, de kinek? Ezt nem mondom meg, csak annyit jegyzek meg: osztalé.k Ha ez lehetséges akkor méltóztassanak az összes szerencsejátékot állami intézménynyé tenni és azt mondani: mit nekem Magyarország társadalmának érdeke! mit nekem a játékdüh terjedése! állítsuk fel a monacói herczegség mintájára a játékbankot a városligetben, hisz megkínálták vele Magyarországot és busás jövedelmet ígértek utána. Én, a ki nem subjectiv okokból, hanem Ítéletekre támaszkodva, a jogász világ előkelőségeinek puhatolása alapján határozottan ellene vagyok a totalisateur intézményének, kérem a t. házat, hogy a következő határozati javaslatot elfogadni méltóztassék: (Halljuk!) „A képviselőház kimondja, hogy a lóversenytereken felállított totalisateur az üzletszerű nyilvánosan folytatott szerencsejátékok közé tartozik és mint ilyen a büntető törvénykönyv 87. §-a értelmében üldözendő. A képviselőház ennélfogva utasítja az igazságügyministert a szükséges intézkedések foganatosítására." Ajánlom a t. képviselőháznak határozati javaslatomat elfogadásra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hoitsy Pál jegyző (olvassa a határozati javaslatot.) Gr. Széchényi Pál földmívelés-, iparés kereskedelemügyi minister: Tagadhatatlan, hogy a totalisateur a szerencsejátékok közé sorozható. De azt leghatározottabban kénytelen vagyok tagadni, hogy ez a veszedelmes szerencse-