Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-31

32 országos ülé* dcczenikcr 6. IS84. 49 állam. A törvényhozás milliókat szavazott meg az" állam által létesített munkálatokra, a károsul­taknak olcsó pénzt szerzett a kormány s tör­vény által szabályoztattak a társulatok viszonyai. Tehát e tekintetben sem mondható, hogy nem tett eleget az állam. Megtett mindent, a mi hatalmá­ban állott. Beöthy Ákos t. képviselő ur azt mondta, könnyű a kormánynak az eredményekre hivat­kozni ; csak adóemelés által érte el azokat. Mi­dőn a deficit elenyésztetésére a két baj közt vá­lasztani kellett, vagy a kiadásokat elhárítani, vagy a bevételeket emelni, épen a képviselő ur által mondottaknál fogva helyesen cselekedett a kormány, hogy a bevételeket emelte, mert a kiadá­sok túlságos megszorítása által a jövő fejlődés meg lett volna akadályozva. Ezt tenni nem akar­h atta a kormány. {Helyeslés jobb felöl.) Maga a költségvetés leginkább két szem­pontból támadtatott meg az ellenzéki szónokok által. Egyik az volt, hogy mennyi a deficit; és er­ről a legezifrább és a legmesszebb menő számí­tásokat hallottuk. Erre nézve t. ház, megmondtam én is állás­pontomat, de oly tisztán és világosan kifejtette a zárszámadások eredménye alapján az ország jöve­delmeit és kiadásait és a fennálló deficitet Lu­kács László t. képviselő ur, hogy azokhoz a mi­ket ő elmondott, semmi hozzátenni valóm nincs. Bátor leszek tehát reflectálni tisztán azon másik kérdésre, vájjon a helyzet, a mely elére­tett és melynek létezését nem tagadják a túlsó oldalon sem, fentartható-e ? Tisztelt ház, erre nézve Gaal Jenő t. kép­viselő ur tett ismét igen érdekes összehasonlításo­kat. O a jövedelmek emelkedését constatálta, de mindegyiknél azt mondta, ennek ez az oka, annak az az oka, ezen emelkedés tehát nem bizonyít sem­mit. Az egyenes adóknál azt mondta, hogy azon összegre, mely praeliminálva van számítani nem lehet, mert a kezelési kimutatás szerint lb84-ben visszaesés van. Ezzel szemben hivatkozom az ok­tóber havi eredményre, a mely szériái ha az első kilencz hónapban 1,800,000 forint visszaesés volt is az egyenes adóknál, október hóban 900,000 forint folyt be, tehát remény van, hogy az év vegéig el fog éretni e tekintetben is a múlt évi eredmény. A fogyasztási adókra nézve is van észre­vétele a képviselő urnak, hogy t. i. azok a petró­leum adó behozatala által szaporodtak. Természe­tes, hogy az adók behozatala által szaporodtak a jövedelmek, de a mint ki fogom mutatni, azok sa­ját önerejükből is növekedtek. A dohányjövedékre nézve azt mondja a kép­viselő nr, hogy 1884-ben azért folyt be sok ezen a czímen, mert 1883-ban jó dohánytermelés lévén, KÍPYH. HAPLÓ. 1884—87. II. KÖTET. | a kormány azon helyzetben volt, hogy 1884-ben sok dohányt adhatott el küldföldre, ebből ered a plus. Engedelmet kérek, azon eredmények alap­ján, melyek a kezelési kimutatásokban ki van­nak tüntetve, 2.800,000 forinttal folyt be több dohányjövedék ezímén 10 hónap alatt, mint az előbbi években. Ezt a képviselő ur a, külföldre eladott nyers dohánynak tulajdonítja, a melyből pedig 600,000 forint folyt be, holott rendesen éven­kint 1 millió forint ára nyersdohány szokott eladatni külföldre. A növekedés oroszlánrésze te­hát nem ebből származik, hanem a belföldi el­adásból, mely 2 millió forinttal szaporodott ez évben. A múltkor hivatkoztam arra, hogy a helyzetet fentartani lehetséges lesz, mert van sok jövedelem, mely még fejlődésképes és ezt nem vaktában mondtam, de alapítom a múlt év tapasztalataira és bátor leszek a t. háznak beterjeszteni adatokat, melyek alapján méltóztatnak látni, hogy ezen jöve­delmek mily mérvben szaporodtak a múltban is. Az egyenes adókról nem szólok, mert azok igen nagy részében, a földadóban szaporulat nem lehetséges, mert az adótörvények által meg va,n kötve. De van természetes növekedés a tőkekamat­adóban és a nyilvános számadásra kötelezett válla­latok adójában. Es itt méltóztassék megengedni, hogy figyelmeztessem a t. házat arra, hogy midőn az egyenes adók növekedéséről van szó, rendesen azt szokták azzal érteni, hogy azzal az ingatlan sujtatik. Ép azért, mert növekedett a tőke-kamat­adó és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, ebből méltóztatnak látni, hogy az egyenes adók emelkedése nem azonos az ingatlanok meg­terheltetésével. De nagyobb növekedés mutatkozik a közve­tett adókban. A régi fogyasztási adók tisztán, min­den új adóemelést nem számítva 1878-ban 13 V' millió forintot jövedelmeztek, 1883-ban a zárszám­adások szerint 16 millió forintot, tehát 2 és V* millióval többet. A bélyeg és illetékek 1878-ban jövedelmeztek 20 millió 800,000 frtot, 1883-ban 24 millió 200,000 frtot, tehát 3 millió 600,000 írttal emelkedtek. A posta és távírda együttvéve ezen időszak alatt, t. i. 1878—1883-ig 1 millió 200,000 frt nettó többletet jövedelmezett, a dohány­jövedék nettó 3 millió frtot. Ezen eredményekre alapítva t. ház, azt hiszem, bátran lehet azt mondani, hogy azon helyzet, mely ezen jövedelmek továbbfejlesztése által eddig el­éretett és a melynek javulását a t. ellenzék is elismeri, minden más intézkedés nélkül továbbra is fentartható lesz. Ezért kérem a t. házat, méltóztassék a költ­ségvetést, mely által az eddig elért helyzet fentar­tása és esetleg további javulása is biztosítva van, általánosságban a részletes tárgyalás alapjául el­fogadni. (Helyeslés jobbfelől.) 7

Next

/
Thumbnails
Contents