Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-47

384 47. orsaágog ülés január 14. 1885 is, de a mit én egész életemben vallottam és vallok ma is, hogy t. i. nagy felfogásban nem a pil lanatot, hanem a társadalmi lét fejlődésének egészét véve és állandó mérték alkalmazása mellett, a társadalom különböző foglalkozású ágazatainak, ha ugy tetszik osztályainak — ámbár e szót én alig merem kimondani, másnak szabad (Derültség) — mondom a különböző foglalkozásnak érdekei kölcsönösek, solidarisak, harmonicusok. (Helyeslés.) A harmónia pedig abban áll, hogy ezen különböző érdekkörök egymást korlátozzák és hogy egy bizonyos egyensúlynak kell köztük fenmaradnia, hogy egyik fejlődésének sem szabad oly túltengésbe átmennie, hogy a másik fejlődését gátolja, aláássa. (Élénk helyeslés.) És valamint a fogyasztó közönségnek jogos érdeke azt kívánja, hogy a mezőgazdasági termények és élelmi szerek ára bizonyos magasságon túl ne emelkedjék és igy természetszerűleg korlátozza a mezőgazdasági érdekek egyoldalú túltengését — mint én p. o. a 13, 14 frtos búzaárakat sohasem tartottam egészséges és kívánatos állapotnak — ugy viszont a fogyasztó közönség ezen érdeke, mely egyoldalúkig tekintve azt kívánná, hogy minél olcsóbbak legyenek a mezőgazdasági termények, korlátoztatik a mezőgazdasági azon jogos érdekkel, hogy a termények ára mellett sikeresen lehessen a mező gazdasági termelést fentartani; a mi megint visszavonatkoztatva az egész társadalom érdekét, mert ha a fogyasztók érdekköre ezen természetes határokon túl érvényesül, akkor igenis a természetes fejlődés önmagát sújtja. (Élénk helyeslés balfelöl.) Én szerintem, ez a helyes elvi felfogás erről a tényről. De ha ez igy van és ha azt látjuk, hogy az emberi nem eddigi fejlődésében egy legalább ily kiterjedésLen nem észlelt tárgy áll be, hogy a termelési speculatio által elfoglalt eddigi lakatlan területek lázasan művelés alá vétetnek és rohamos árhanyatlást idéznek elo az egész európai mezőgazdaság minden terményében, hogy ez által nemesek hazánk, hanem egész Európának mezőgazdasági termelése kétes positióba helyez tetik, hogy ez által az európai társadalmi alkotmánynak egyik oszlopa, mely mindenütt a földbirtokos osztály, megrendül: akkor azt hiszem, ethicaiiag j ogosult dolog és a társadalom egyéb osztályai ellen fennálló ethicai kötelességeknek semmi megsértése nem rejlik azon követelményben, hogy ezen processusok lefolyása lassittassék, hogy ez ne rohamosan, forradaloniszerfíen álljon be, hanem oly mérvben, mely lehetővé teszi a európai mező gazdasági köröknek azt, hogy annak természetszerűleg beálló következményeihez alkalmazkodhassak. (Helyeslés balfelöl.) Ez az és semmivel több, semmivel kevesebb, mire czéloz azon eszme, melyet gr. Károlyi Sándor t. képviselőtársam itt felhozott. Ámde t. ház, nézzük ezt a tárgyat még egy más oldalról is. Mindenki tudja, hogy az európai continentalis államok egy részében, jelesen Németes Francziaországban, erős áramlat uralkodik mezőgazdasági védvámok behozatala mellett, mely diadalmaskodása esetén, helyzetünket még súlyosabbá fogná tenni. T. ház! Vannak kezeinkben eszközök, melyekkel megtorolhatjuk az idegen kereskedelmi politikának részünkre káros ilyen eljárását. Ezek vannak kezünkben, ámbár hogy ezeknek alkalmazása nálunk is bizony bajokat fogna előidézni, az kétségtelen. De egy dologra nem tudok biztos eszközt, hogy t. i. capacitáljuk az illető tényezőket, Franczia- és Németország irányadó köreit, hogy politikájuknak ilyetén fordulásától elálljanak. Már most, ha ilyen áramlat az európai levegőben van és ha látjuk azt — s erről a t. kormánynak jobban kell értesülve lenni — hogy ez áramlat azon országokban valószínűleg győzelemre fog jutni, akkor, ha mi ezen áramlatot meg nem szüntethetjük, micsoda a mi természet szerinti teendőnk? Iparkodnunk kell érdekeinket ezen áramlattal kiegyenlíteni és azt oly mederbe szorítani, a melybe lefolyván, érdekeinket nem károsítja, sőt lehetőleg megóvja. És ez a meder nem lehet más, mintha megértetjük az európai continens többi hatalmasságaival, hogy az által, hogy szűkkeblűén elzárkóznak egymás ellen, a közös veszély által fenyegetett európai államok, a krisist nem csökkentik, hanem hatásában még súlyosabbá teszik és hogy a mire saját mezőgazdaságaik érdekében, a mely ép ugy van fenyegetve, mint a mienk, törekedniök kell, hogy a mezőgazdasági terményekben náluk beálló szükségletet — mert ugy Francziaország, mint Németország az év legnagyobb részében mezőgazdasági terményeket importáló országok —- oly országokból fedezzék, a melyeknek termelési viszonyai az övéikhez közelebb állanak, mint a tengeren túli tartományok és a melyekben a mezőgazdasági termények előállítási költségei analógok a nálunk létező termelési költségekkel : szóval, a melyeknek termései az ő szükségleteiket kielégíti, a nélküh hogy termelésüket túlságos árcsökkentés által sujtaná. Ebben a relatív rokonságban, mely a mi viszonyaink és az európai continentalis államok termelési viszonyai közt van, összevéve azzal, hogy nekünk fölöslegünk van, azok pedig bevitelre szorulnak és hogy a más feltétetek mellett teljesített tengeren túli termelésből azt túlságos árcsökkentés nélkül ki nem elégíthetik, van alapja azon hitnek, hogy az európai continentalis védekezésnek eszméje nem chiméricus, hanem keresztülvihető. (Helyeslés balfelöl.) Bevallom azonban, hogy bár erre törekednünk kell, azért senki apodicticus bizonyossággal, sőt még valószínűséggel sem mondhatja, hogy az erre irányuló törekvésnek sikerre kell vezetni.