Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-47

878 47. országos ülé-i január 14. 1885, csak ezen kereskedők voltak úttörők, hanem úttörők voltak az iparvállalatok is. Méltóztassék venni gzeszvállalatainkat. Mig a velünk közös vámterületen levő osztrák iparosok akkor, mikor rájuk a kalaraitás esélyei súlyosodnak, rohamot intéznek a kormány ellen segítségért, addig a mi szesztermelőink összejönnek s azt mondják, hogy nehéz napok vannak, mi magunk akarunk segíteni önmagunkon s tetemes pénzáldozatokkal járulnak ahhoz, hogy ezen nehéz napokban fentartsák az üzletet. (ügy van! jobb/elől.) Ezen urak és iparosok előtt tiszteletet és kalapot le! (Helyeslés jőbbfelöl.) Méltóztassanak ezen kivül malomiparunkat venni. (Hulljuk! Halljuk!) Malmaink itt a fővárosban és az ország különböző vidékein évenkint 7—8 millió vámmázsát képesek Őrölni. Ezek keresik fel Angliában, az oczeánon túl és a föld minden részén lisztterményeink számára a piaczot. Vájjon mit tennénk akkor, ha mint most, terményeinket a kereskedő sem keresi? Ezek az urak, kik úttörői voltak a magyar kereskedelemnek, kik consolidálói a magyar iparnak, tiszteletet, de nem fitymálást érdemelnek. (Igaz! ügy van!) Midőn azon módokról gondolkozom, melyek javaslatba hozattak s a melyek mezőgazdaságunk felvirágzására vezethetnek, kijelenthetem, hogy habár én majd mindazokhoz szívesen hozzájárulok, mik itt javaslatba hozattak, mégis azokat nem tartom kielégítőknek. Én egyetlen egy módot és utat tartok helyesnek, mely biztosan vezet czélhoz és ez : azon ipar erőteljes fejlesztésének útja, a mely a mezőgazdaságnak minden vidéken piaczot nyit, a mely kevesbíti a szállítási költséget, a mely drágábban értékesíthetővé teszi terményeinket és a mely a részünkre egyedül korlátlanul nyitva álló utakon lehetővé teszi az aldunai és balkán szigeti tartományokban a kereskedést; a mely megosztja a tőkét a termelő, a kereskedő és a consumens közt. Ezen iparnak fejlesztését tartom én kívánatosnak akkor, midőn a mezőgazdaság emeléséről és agrárpolitikáról akarunk beszélni. (Élénk helyeslés.) Midőn az ipar fejlődéséről van szó, mindig azt hozzák fel, hogy contribuensei vagyunk a Lajthán túli népeknek. Hát van ebben nagyon sok. Én az 1883. statistikai adatokból állítottam össze néhány főezikket, a melyek Magyarország importjának és exportjának tárgyai. Ezen czikkek közt egyebek közt évenkint czukorért fizetünk Ausztriának 13 milló frtot, tehát 7 millió írttal többet, mint a mennyit mi kiviszünk. Fizetünk pamut, pamut-fonal és pamutárúkért Ausztriának 102 millió frtot, összesen pedig a külföldnek Ausztriával együtt 107 milliót és ebből nyerspamutért csak 1 milliót. Méltóztassék felvenni, hogy mi azon az 1 millió értéken túl a munkáért mily óriási összeget fizetünk azon iparnak, mely túl a Lajtán létesült és melyet mi nélkülözünk. Egy ország, mint a mienk, a melyben len és kender terem, fizet ezen czikkekért, a kész árúért 36 milliót, addig, a mig ugyanezért mint nyers árúért, kivitelnél csak 3 millió frtot vesz be. A gyapjúnál 67 millió frtot fizetünk gyapjú fonalért és árúért és a nyers gyapjúért, de ebben a kivitelben igen érdekes, hogy részt vesz Románia 10 millióval, mert a behozatalnál számba veendő az a 10 millió, melyet Románia ad el Magyarországnak, tehát 67 milliót fizetünk. Vas és vasárúkért fizetünk — mikor nálunk kőszén és vas van, melyet nálunk csak fel kellene dolgozni — mondom, vas és vasárukért, gépek és gépészeti czikkekért 30 milliót, mig mi azokért csak 9 milliót veszünk be. Szóval mi 173 milliót fizetünk oly tárgyakért, a melyek a napi fogyasztás czikkei. Ha mi azt akarjuk, hogy meg is takarítsunk, hogy gazdáink keresménye itt benn maradjon az országban, hogy a jólét emelkedjék, akkor nem elég a gazdának termését fokozni, hanem gondoskodni kell arról, hogy e termést értékesítse is. És ha az ipar emelése combinálva lesz a föld intensiv mívelésével, ha az ipar a most még lakatlan vidékeket, vonzó természeténél fogva, be fogja népesíteni; ha az anyagi gyarapodás erősíti az országot, ha a jólét bizalmat kelt az ország saját népeiben önmaguk iránt és ha a jólét emelkedni fog: akkor meg fognak szűnni azon nehézségek, melyek még nemcsak most egyes osztályok, hanem fajok és nemzetiségek közt netán fennállanak; inert hogy az osztályok közé válaszfalakat állítanak : azzal ez országban csak egyes gyenge elemek foglalkozhatnak, a gentry és a polgári osztály — bár mit beszéljenek is egyesek — sohasem fog két külön osztály lenni, ezeknek hivatása természettől egymást támogatni, erősíteni és közösen törekedni azon czélok felé, a melyek a nemzet előtt megoldásra várnak. (Helyeslés jobbfélöl.) Akkor meg fognak szűnni ezen nehézségek és azért én azt tartom, hogy agrárpolitikánk egyik sarkalatos elve a helyes iparpolitika. Elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Herman Ottó: T. ház! Egy vak villám, mely a tegnapi napon a földjavító bank szédítő magasságáról felém villant, szövetkezve azzal a kalácscsal, melyet a mai napon amarról az oldalról Visi Imre képviselőtársam mutogatott azoknak, a kiknek sem ő, sem pártja, sem az egész túloldalon levő hatalom egy falat kenyeret sem tud adni, (Zajos helyeslés a szélső lalol talon) mindez t. ház, az én lelkületemet egészen sajátságosan érinti. A magyar társadalom a mondottam behatás következtében általában is érintve van az által is, hogy Magyarország jelenlegi képviselőházában, most, ezekben a perezekben nagy zászlóbontoga-