Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-45

338 45. országos ülés január 12. 1885. trónbeszéd egy módosított és reformált bányatörvényt is helyezett kilátásba. Magyarország par excellence földmívelő ország, a magyar föld nemzetünknek legdrágább kincse. De Magyarországnak nincsenek a fekvő birtokra vonatkozó törvényei; mert t. képviselőház, ne ámítsuk magunkat e tekintetben, sem. Telekkönyvi rendszerünk igenis, a mint ezt már régi felszólasaimban nem egyszer kifejteni bátor voltam, előnyt, sőt privilégiumot ad a mozgó tőkének; azonban a földbirtok jogi és állami jellegéhez illő, annak viszonyait szabályozó törvénynek nem nevezhető. Ezt, t. uraim, ugy a theoria, mint a praxis már régen kétség kivül helyezte. Ha sikerül ezen kérdést megoldanunk, létesíteni fogunk egy valóban hatalmas nemzeti intézményt, a minőt Enyedy képviselő ur előttem sürgetett, mely a különböző fajokat és felekezeteket különbség nélkül fogja az édes hazához vonni, hatalmasabb intézményt fogunk teremteni, mint bármely bureaucraticus centrálisaié municipalis állítólagos organismust. Hatídmasabb intézményt fogunk létesíteni, mint azon szabadság istenasszonyát, kiben a min den oldalról zaklatott, a pártatlanságot és jogegyenlőséget hiába kereső nép már régen nem hisz, kiről azt állítja, hogy az nem egyéb egy kendőzött ledér hölgynél, a ki mellé ugy látszik ez okból Horvát Boldizsár képviselő ur szükségesnek tartja a zsandárt oda állítani, a ki aztán a muszka „Der Bien musz" példabeszéd mintájára majd deeretálni fogja a népnek: Íme ez a szabadság istennője, el kell hinnetek, mert én mondom! Ajánlom indítványomat a t. ház figyelmébe. (Elénk helyeslés a hal és szélső baloldal különböző padjain.) Lipthay Páll T. képviselőház! Ha az egyes ministeri tárczák közt fontosságra nézve különb séget lehet tenni, ugy a földmívelés , ipar- és kereskedelemügyi ministerium tárczája az, mely hazánkban a nagy közönség figyelmét fel kell hogy hívja, nemcsak azon általános igazságból kifolyólag, hogy az ipar és kereskedelem virágzása az állami jólétnek fokmérője, de főleg azon speciális tényben nyilatkozó indokból, hogy Magyarország első sorban agricultur állam. Minthogy pedig a költségelőirányzat mindenkor az illető minister szándékainak programmja, ennélfogva kellő tájékozást kell nyújtania az iránt, hogy az igen t. minister ur a folyó évben mily eszközökkel kívánja jelentékeny befolyását az ipar és kereskedelem, valamint a nyerstermelés terén érvényesíteni. Az ipar és a kereskedelem, ezen két fontos nemzetgazdasági tényező fejlesztésére vajmi csekélységet, az előirányzott összeg V^-od részét kívánja fordítani. Nem akarom hinni, hogy azért, mert ily csekély összeggel is elérhetőnek véli azon pangás megszüntetését, hanem kétségkívül azért, mert belátja, hogy a legjobb akarat mellett sem tehet többet, mert akármi üdvöset kezdjen is, annak megvalósítását első sorban Ausztriával való közjogi kapcsolatunk, másodsorban ebből kifolyólag a vámközösség gátolja. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Összes kül- és belkereskedelmi czélokra nem kér többet a minister ur Í5,770 írtnál, mintha csak mondani akarná ezzel, hogy voltaképen kereskedelmünk sincs, melyet emelni kellene, mert a magyar kereskedő jobbadán csak bizományosa az osztráknak. És ha igy gondolkozik, ebben teljesen igaza van. Évszázadok óta minden lehető elkövettetik arra, hogy a magyar kereskedelem önállósága lehetetlenittessék. Bár mennyit költsünk is mi a tengeri hajózásra, tengeri kikötőnk Fiume érdekében, tapasztalni fogjuk, hogy a megtörhetlen döntő befolyás, mely az összbirodalom kereskedelmi gyúpontjává Triesztet tette, a magyar kereskedelmet mindig illusoriussá fogja tenni. A közjogi helyzetben van tehát az ok és nem a minister úrban, hogy kereskedelmi ministersége csak sokat mondó czím, de Ausztria által nagyon is szűk hatáskörben mozog, úgyszólván dignitas. (Helyeslés a szélső balon.) így vagyunk az iparügyekkel is. Nem látjuk különösen a kézműipar kívánt fejlődését. Ellenkezőleg azt, hogy a mely iparág fejlődése jogosult, még az is folyton hanyatlik. Megöli az osztrák coneurrentia, mint az ipartörvényjavaslat tárgyalása alkalmával bőven ki lett mutatva oly tényekkel, melyeket kétségbe vonni nem lehet. Midőn tehát azt látjuk t. ház, hogy a magyar kereskedelem önállóságát és a magyar ipar fejlődését lehetetleníti az osztrák és látjuk, hogy az igen t. minister ur a közjogi' helyzetből kifolyó ezen szomorú valóságot fatalisticus nyugalommal nézi és a bajokon alig képes valamit enyhíteni, azt kell hinnem, hogy összes tevékenységét a földmívelés érdekeinek emelésére concentrálja. Sajnos, hogy ezen feltevésben is csalatkoznunk kell. A költségvetés azt igazolja, hogy a minister ur az agriculturát sem részesíti kellő támogatásban, nem számol a létező viszonyokkal és ismeretlenek előtte azon bajok, melyek a magyar földbirtokos osztály rohamos hanyatlását és a földmíveléssel foglalkozó nép ijesztő mérvben való pusztulását idézték elő. Annyira, hogy a földmívelés azon örvény szélére jutott, mely elnyeléssel fenyegeti iparunkat és kereskedelmünket. (Helyeslés a szélső

1 balon.) Midőn látjuk, hogy Ausztria és Oroszország gabonájának versenye Európában az árakat annyira lenyomta, hogy gabonánkat a külföldi piaczra alig vihetjük, sőt rövid idő alatt eljuthatunk oda, hogy mint Francziaország tette, mi is kénytelenek leszünk Amerika és Oroszország gabonájával szemben prohibitiv vámsorompókat emelni, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy egész gazdasági rendszerünket,