Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-45

45. országos ülés január 12. 1885. 325 megbiráltatnék, hogy tud-e tisztességes keresetet gyakorolni? (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, a kritikája annak, hogy vájjon a kölcsön vett pénz valóban uzsora-e vagy nem, vajmi nehéz lesz az által, hogy a váltót megengedi annak is kiállítani, a ki alig tud irni, (Helyeslés a baloldalon) a ki felfogni nem képes annak hord­erejét. A legnagyobb uzsorák váltó útján történ­nek. (Ugy van! a balon.) A legnagyobb részüket pedig a 100 frton aluliak képezik, Én részemről határozottan hiszem, hogy az uzsora megszűnése czéljából a 100 fríon aluli váltót kellene meg­szüntetni, hogy az uzsora constatálható legyen (Helyeslés balfélől.) Magától érthető, hogy ez alatt nem érthettem kereskedelmi czéggel biró egyént és természetesen nem érthettem oly váltót, melyet mi kereskedelmi nyelven intézeti váltónak neve­zünk, hanem csak azt, melyet nem kereskedők nem intézetnél, hanem magánosoknál helyeznek el. A 100 frton alóli váltó pótoltassék oly kötelez­vénynyel, a mely megmondja annak a kölesönnek okát és természetét, hogy a biró annak idején ezek alapján nyomozhasson. (Élénk helyeslés bal­félől) Azt hiszem, hogyha a takarékpénztárak mű­ködésére nézünk, akkor azt fogjuk találni, hogy azok — természetesen nem a fővárosiakat s nem az országban levő sok igen jól kezelt takarék­pénztárt értve — hanem csak azokat, a melyek­nek kisebb jelentőségük van s a melyek a vidéken kis tőkével támadnak s roppant nagy forgalmat idéznek elő, hogy azokra vonatkozólag megjegy­zésem az, hogy e takarékpénztárak többnyire egészségtelen alapon léteznek, még pedig azért, mert először is a kellő biztosságot nem nyújtják a betevőknek, melyet azok követelhetnek, a meny­nyiben a tartalékalap a betétekhez fölötte csekély arányban áll, a mennyiben a betét akárhányszor immobilizáltatik ugy jelzálogos kölcsönökbe, mint oly realitások vásárlásába, vagy más oly termé­szetű rosszabb kölesönökre, a melyek következté­ben beállván egy krízis, ezen pénzeknek vissza­fizetése lehetetlenné válik. A nélkül tehát, hogy ezen intézeteknek hitelét rontani akarnám: fen­tartva a legnagyobb óvatosságot és lassú átalaku­lást kívánva, a mely évek sorára terjedne ki, azt óhajtanám, hogy a törvényhozás avatkozzék be annyira e kérdésbe, hogy a betétek és tartalék­alap közötti különbözetet előre megállapítván, évek során át mindinkább emelendő tartalékalapra utalja az intézeteket, a melyek bizonyos évek múlva a kellő arányt kell hogy elérjék a betétek és tartalékalap közt. Ezen átalakulás magával fogja hozni azt, hogy ezen intézetek biztonsága nagyobb lesz és magával fog hozni mást is, azt t. i., hogy a rész­vényesek nem fognak annyira a dividendára nézni és ennek következtében maguk a pénzzel biró | emberek nem fognak mindennap takarékpénztára­kat alakítani, melyeknek nagy horderejét és czél­szerűségét ugyan beismerem, de a melyek tulaj­donképen azért alakittatnak, mert a ki ma pénz­zel rendelkezik s nem tudja, mit kezdjen vele, első sorban is takarékpénztár gründolására gon­dol, a mennyiben az biztos magas kamatot hoz, a helyett, hogy a pénzt az industriális térre fordí­taná, a hol az közgazdaságilag még hasznosabban volna az országra nézve elhelyezhető. (Helyeslés balfélől.) De takarékpénztárainknak egy másik spéci­fieus baja is van, ez pedig az, hogy ők nem adnak minden embernek hitelt, a ki arra érdemes volna, még pedig azért nem, mert nem képesek minden embert ismerni, mert ramificatióik a vidéken nem eléggé kiterjedtek arra, hogy az ő központjukon kivül messze eső vidékekre, mondjuk, falukra, azoknak, a kiknek hitelt nyújtani lehetne, bátran, haszonnal hitelt nyújtani mernének. Ez az orga­nismusban rejlő hiba, a melynek következtében nekik sem fiókintézeteik nincsenek, mondjuk pl. hitelszövetkezetek alakjában, sem pedig skót bankok alakja szerint eomissionariusaik, meg­bízott) aik különböző vidékeken nincsenek. A vidéki szükségletet ezen takarékpénztárak más­képen pótolják, csakhogy rosszul és az ország kárára. • mert azt a hitelt, a melyre a gazda reá szorult bizonyos faluban, a mely falu a takarék­pénztár előtt nem ismeretes, ezt a hitelt megnyeri az illető gazda, csakhogy nem directe és drágán ugyancsak attól a takarékpénztártól, de oly mó­don, hogy pl. egynémely uzsorás elfogadtatja váltóját a takarékpénztárban és a nyert pénzt odaadja nagy kamatra a falusiaknak. (Igás! Ugy van í) Ez igy van és azért a lehetőségig enyhén és fokozatosan át kellene alakítani ez intézeteket. A hitelszövetkezeteknek sokszor említett ideája volna az, mely radicalisan meggyógyíthatnia a bajokat, nem egyszerre, hanem lassú átalakulás folytán. Nem szándékozom a hitelszövetkezetek alap­szabályainak részletezésébe belebocsátkozni, nem mondom, hogy miként lehetne azokat a legjobban organizálni, mert e tekintetben is sokféle lehet a felfogás, hanem csak általánosságban említem meg azon pénzszerzési módot, a melyet a hitelszövet­kezetek számára czélszerűnek vélek. A hitelszövetkezeteknek a falukon öngyüj­tés utján kell először is tőkéjüket beszerezni. Ezen összegek kellő garantiát nyújtanak arra, hogy a történt befizetések erejéig a szövetkezetek hitelt nyerjenek. De kiadja nekik a hitelt? E tekintet­ben ismét sok volt a nézet. Azt mondták, hogy le­gyen az a hitelt nyújtó az állam, legyen az egy megyei pénzintézet, legyenek azok a létező pénz­intézetek. Az én szerény nézetem az. hogy ha ezen

Next

/
Thumbnails
Contents