Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-40
40. országos ülés dcczember 17. 1884 243 részint az érdekeitekkel keresztül vitetni. És ma a Kőrös-Maros Tisza közét az árvizektől majdnem megvédettnek lehet tekinteni. Ma már igen kevés van hátra odáig, hogy elmondhassuk, hogy mindaz meg van téve a mit emberileg tenni lehetett. A biztosság érzete megszilárdult, a föld értéke nő, a haszonbérek növekednek. Ez minden esetre igen jelentékeny eredmény. A Temes-Béga szabályozásaink kérdésében szintén a legrövidebb idő alatt határozni, ott állást kell foglalni a háznak és a kormánynak és a mennyire még határozat nem hozatott — mert már eddig is igen jelentékeny munkák keresztül vannak vive — határoznunk és intézkednünk kell. A közép Tiszánál nagy veszély nincsen; a felső Tiszánál Szatmárban és a túlsó oldalon Beregben, Ungban, Zemplénben igen is még van. Az illető tervek jelenleg készülnek; de nem várhatunk évekig, hogy a hydrographiai intézet adatainak alapján állapíttassanak meg azok. El kell határoznunk magunkat. Azzal nem biztathatjuk az illetőket, hogy várjatok még ennyi és ennyi évig, mert azalatt tönkre mennek, elpusztulnak. (Igás! ügy van!) Nekünk meghatározott feladatokkal kell tisztába jönnünk, azokkal megküzdenünk. Bármilyen súlyt helyeztek is a hydrographiai intézet által gyűjtendő adutokra, bármennyire respectáljam a tudomány vívmányait és habár szívesen elismerem, hogy a tudomány erő, hatalom és annak hódolok : mégis azt állíthatom, hogy a hydrographiai adatok gyűjtése a most legott megoldandó kérdésekre vonatkozólag nem bírhat actualis értékkel, ha ugy fogjuk fel a kérdést, hogy egy hydrographiai intézet által történő gyűjtés adná és adhatja csak kezünkbe azon adatokat, melyek az ily munkák keresztülvitelére szükségesek volnának. Ma. a midőn nekünk sürgős és kényes kérdéseket meg kell oldani, a midőn máról holnapra egyes igen jelentékeny vigszabályozási, ármentesítési munkákat kell keresztül vinnünk, a hydrographiai intézetet merőben ezéltévesztettnek tartanám ; habár a jövőben az adatok megszerzésére és későbbi áttekintés nyújtására nézve fontosnak tartom A mi Hermán t. képviselőtársamnak azon kijelentését illeti, hogy az intézet egészen tudományos alapra kell hogy fektetve legyen és hogy ily adatok egyszerűen a folyammérnöki hivatalok bureauiban egybe nem gyűjthetők, össze nem állíthatók akként, hogy kellő megnyugvást nyújtsanak, hozzá kell tehát szólni a szakférfiaknak, tudománynak, mindezt elismerem és tudom azt is, hogy nagy fontossága van annak, hogy a kellő adatok összegyűjtetvén, napvilágra jussanakés reménylem hogy a legközelebbi kiállítás alkalmával igen j elentékeny ilynemű munkát lehet szerencsém előterjeszteni, a melyben foglalandó adatok vonatkozni fognakmagának a Tiszának folyási adataira, még pedig a mederszélesség, az átmetszések, folyási sebességre kis és nagy vízállás mellett és a csapadék mennyiségére. Igen fontos adatok, melyek a földmívelési ministeriumban hivatalosan gyűjtetnek, de gyűjtetnek másutt is, mint például a „Hatvani" vasútállomáson, a hol látható is az a szerkezet, melylyel a csapadék mennyiségét mérik. Én nem félek, legkevésbé sem a tudomány kutatóitól és nem idegenkedem tudományos férfiak működésétől, de azt hiszem, hogy inkább a tudományos akadémia volna ezen tiszttel felruházandó, mely az alkalmas eszközökkel rendelkezik is s annak lenne feladata az intézet felállítása. Thaly Kálmán: Mindent az akadémia, a társadalom tegyen? B. Kemény Gábor, közmunka- és köz lekedési minister: A társadalomtól e tekintetben nem sokat várok, a mint hogy t. képviselőtársam felszólalására megjegyzem, hogy a társadalom a maga egészében abstraet tudományos kérdésekkel nem is foglalkozik. Thaly Kálmán: Hiszen az akadémia is a társadalom alkotása. B. Kemény Gábor, közmunka- és közlekedési minister : Én a mint mondám, rendkívül respecíálom a tudomány kutatásait és óhajtom is, hogy minél több adatokat bírhassunk és azokat megbírálhassuk. És e tekintetben, mint mondám, már a kiállítás alkalmával azt hiszem, fogok becses adatokkal szolgálni, a melyekből — a mint előre mondhatom, azon nagyon érdekes jelenség lesz bebizonyítható, hogy a Tisza medre nem töltetik fel. Pedig a Tisza árvizmentési munkálatoknak tulajdonképen ez lenne a legfőbb veszélye, ha a meder emeltetnék és viszont ennek elmaradása nyújtja a legnagyobb kezességet arra, hogy a munkálatok kellő eredményre fognak vezetni. Egyébiránt, hogy hosszan ne foglalkozzam a tárgygyal, csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy én tudományos szempontból szintén nagy fontosságot tulajdonítok a hydrographiai adatok gyűjtésére és hiszem, hogy az utánam következő, nem tudom melyik ministernek és nem tudom hány év múlva lesz módja hydrographiai intézetet felállítani. Most nekünk sem sok pénzünk, sem sok emberünk arra, hogy ily intézetet felállítsunk, de a mostani szükségnek nem is felelnék meg vele, a mennyiben, a mint már érintettem, azt teljes lehetetlennek tartom, hogy két-három, vagy akár tíz év adataiból képes lenne valaki egy országm k, a jelen esetben Magyarországnak összes hydrographiai viszonyaira biztos következtetésHíet vonni. Most kérem • t. házat, méltóztassék ezen pontra adott nyíl t o-atomi an megnyugodni és a tárgya ás alatt ievo összeget megszavazni. (Helyeslés jobb, elől.) Herman Ottó: Csak szavaim értelmének helyreigazítása végett kérek szót. A t. minister ur figyelmét talán kikerülte az, hogy én határozottan 31*