Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-30

30. országos ülés deczeniber 4, 188411 Irányt nem adott, sőt minden keletkező iránynak útját állta. Előrelátása nem volt, mert sem a horvát bonyodalmakat, sem az antisemitismust nem tudta megelőzni. A kedvező pillanatokat nem ismerte fel s nem aknázta ki. A politikai eszély teljesen elnyomta benne a politikai bátorságot. A kormánynak azt az eljárását, mely sem a múlt kiegyezés alatt, sem az orosz-török háború idejében a plevnai fordulatnál nem állt a nemzeti aspirátiók élére, csak egy dolog mentheti. Csak az, ha ez a nemzet nem képes erőt kifejteni, nem képes egy nagy politikai harczot végig küzdeni, ha hiányzik belőle az érdekek öntudata és az önfeláldozás s ha mint tényező, nem bir kellő súlylyal a monarchiában. Ha ez igaz, akkor a kormány helyesen járt el. Ha ellenben nem igaz, akkor helytelenül s számolni fog a történelemnek. Ismerem én a kormányzás nehézségeit Magyarországon t. ház. Sokszor kényes dolog megmondani, a mit meg kellene tenni. Mert megmondva, megtenni nehezebb. Ezért a parlamentarísmus természete és a kormányzás gyakorlata között nagy ellentmondás lappang. A parlamentarismus nyíltságot és nyilvánosságot követel; s a kormányzás gyakorlata, minden stratégiának egyedüli törvénye szerint, gyakran kénytelen eltitkolni valódi czéljait. Ez az ellentét mindenütt megvan, A különbség csak az, hogy egyik államban kisebb, a másikban nagyobb. Minél homogénebbek valamely országban a pártok, minél nagyobb és minél exclusivebb a solidaritás a dynastia és a nemzet között, ez az ellentét annál kisebb. S például Angliában csakis a külügyekre szorítkozik. S minél nagyobbak az ellentétek a pártokban és a pártok között s minél complieáltabb a solidaritás, mely a nemzetet összeköti a dynasztiával, ez az ellentét annál nagyobb. Kevés ország van, hol ez az ellentmondás nagyobb és érezhetőbb volna, mint minálunk. Mert alig van állam, a hol többet kellene tenni s a hol kevesebbet lehetne megmondani. Nálunk sem az állam végleg megalkotva, sem a társadalom kellőleg átalakulva nincs. Sok kiváló erő hever parlagon, sok kiváló jellem vonul félre, kedvet és reményt veszítve, a közpályától; és sok kiváló középszerűség, kiváló indolentiával és korlátoltsággal foglal el fontos nagyhorderejű positiót. S mindezek folynak a folytonos compromissuniókból, pactumokból, melyek az összhangzó erők tömörülését, mint veszélyes, mert bizton nem kezelhető és hatásaiban kiszámíthatatlan factor, gátolni igyekeznek. Ily körülmények közt érthető, ha a kormány saját állásának veszélyeztetése nélkül, határozott irányt nem tűzhet ki s az ellenzék hiába teszi. Érthető, hogy a közélet a folytonos ámítások alatt kínos vergődéssé válik. Mindez érthető, de az már nehezen érthető, hogy a t. kormány, mely 10 év óta gyűjti hatalmát, mely 10 évi tapasztalatok alapján áll, még mindig nem únt bele és még mindig nem ébred benne vágy, hogy a folyó ügyek teréről átlépjen a nagy és maradandó alkotások mezejére. (Zajos tetszés és helyesles bálfelöl. Közbeszólások: Sajnos !) Nehezen érthető ez t. ház, és hogy ha mégis megmagyarázható, csak az általam előbb mondottakat igazolja. A t. ministerelnök ur maga is sejteti ezt az igazságot, midőn tegnapelőtti beszédében ezeket monda: „Meglehet más lesz az, a ki az igéret földére bevezeti a nemzetet; én meg fogok elégedni azon öntudattal, hogy én is igyekeztem arra". Ha ez igaz, t. ház, akkor mi az igéret földén nem lehetünk és ha ott nem vagyunk, akkor igaz az is, hogy még mindig a pusztában bolyongunk. És akkor igaz az is, hogy annak a generatiónak, mely még a pusztában való bolyongás alatt sem tudta elfeledni az egyptomi húsos fazekakat, mely megtagadva az igaz istent, föltalált;- az aranyborjú imádását: annak a generatiónak nem is lesz megengedve, hogy bemenjen &z igéret földjére. (Zajos tetszés és taps balfelöl.) És csak azon generatiónak, mely a pusztákon való bolyongásban megedzve, friss erővel harczrakészen áll, talán csak annak lesz megengedve,hogyne legyen kénytelen Jericho falait megkerülni! A költségvetést általánosságban elfogadom. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps a baloldalon.) Herman Ottó: T. ház! Az egyszer valóság és tény, hogy a jelenlegi költségvetési vitát két tárgy dominálja: egyik az állam, másik a társadalom. Én, t. ház, nem szándékozom a költségvetés tételeihez hozzászólni, hanem sikra kívánok szállni azok ellen a téveszmék és tévtanok ellen, melyek az állam és társadalom czímén itt a magyar törvényhozás termében hallatszanak. És választom t. ház, a parabolicus alakot, mert a hasonlat alkalmss az igazságot kitüntetni. A ki a tudomány legnehezebb problémáját tanulmányozza, mely nem más, mint az ember maga, ugy szervezete szerint, mint hajlamai szerint, az tudni fogja, hogy az ember szervezetileg néha rosszul is érzi magát. Ez a rosszulérzés általános érzés, melylyel szemben az avatott orvos, ki az emberi test physiologiáját és elfajulásait, t. i. pathologiáját ismeri, várakozó állást foglal el, várja az első symptomát, melynek jelenlétéből következtethet határozottan a betegségre, ajánlhat ellene orvosszeít, ez helyes is és mindig igy kellene lenni. Hanem t. ház, a mi túlokos, sokat, de nem alaposan tudó társadalmunkban azon orvosokon kivül, kik a várakozó állást foglalják el, úton-útfélen kínálkoznak doctorok mindenféle kiadásban; mindenik tud egy pansceát. Az egyik előáll és azt mondja: barátom, te rosszul érzed magad, igen. Ajánlom neked a gyapjúrendszert és a vegetáriánus életmódot. A másik azt mondja: az nem ér semmit, én ajánlom a