Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-35
£30 3 ^" országos ülés állapotban vannak, jön a mentő eszme, hogy ezt négy egézségügyi felügyelővel tökéletesen rendbe lehet hozni. A t. minister ur tájékoztatni akarja magát és azt mondj:!, hogy ez a négy biztos itt fog működni a központban és különösen jó szolgálatokat fog tenni a statistikai adatok pontos feldolgozásával, a mellett pedig azt hiszem, ugy van contemplálva.hogy a mely helyeken talán nagyobi) járvány mutatkozik, bizonyos veszélyezett pontokra ki fognak küldetni és ott autoptieus alapon beszerzik az adatokat és tovább építik alkalmasint a statistikát. Azt hiszem, hogy ha már az a hiányos statistika ifi, a mely rendelkezésére áll a belügyministeriumnak, oly irtóztató: még irtóztatóbb volna, ha pontosabb adatok dolgoztatnának fel, mert bizonyos, hogy a halandóság esetei sokkal nagyobb számban mutattatnának ki, mint jelenleg. Én, t. ház. ily félrendszabályt, mely előttem, legalább, a társadalom közfelfogása szerint, gyanús is, nem szavazhatok meg. Nagyon is közel vanmtk a lefolyt választások és itt már egyszer azon felfogás uralkodik, hogy bizony csodálatos, hogy mindig ilyenkor szoktak áj hivatalokat és kiküldetéseket teremteni, holott az országgyűlés rendes működése közben pedig halhattak az emberek tetszésük szerint, a mint csak bírnak. Csak annyit kivánok megjegyezni, hogy Magyarország közegészségügyi szomorú állapotát kormánybiztosi utón megváltoztatni nem lehet. S én azt mondom, hogy ha valósággal lépés történik azon irányban, hogy ez a helyzet, ha nem is gyökeresen, legalább az állam erejéhez képest megjavittassék: én az ilyen czélra nem ezen öszszeget, de százszorosát is megszavazom Mert igen jól tudom, milyen nagy érdek a közegészségügy és mit jelent a társadalomra, a nemzetre és az államra nézve. De ilyen félrendszabályra, sőt nem is, hanem kapkodásra, melynek semmi értelme nincs, akkor, midőn a belügyminister urnak meg vannak a közigazgatásokba beosztott orvosai, a kik ugy is rendelkezésre állnak, midőn ott a közegészségügyi tanács, ott vannak az orvosi testületek, melyekre nézve elmondhatni, hogy ünnepélyes ülésekben igen gyakran részesítik a társadalmat, de positiv javaslatokkal, felvilágosító irányban alig látom Őket működésben, midőn ily apparátus áll a minister ur rendelkezésére, a 4 felügyelőnek sem értékét, sem szükségét nem látom és nem szavazom meg sem a tárcza költségvetését, sem a tételt. {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) ~ Ugron Gábor: Hosszas beszéd helyett néhány esetet fogok a t. ház előtt felsorolni, a mely esetekből meggyőződhetik a t. ház arról, hogy alig van az országnak jobban exponált része a hivatalos erőszakoskodással szemben, mint épen az erdélyi részek. A múlt hónap 9-én Háromszéken egy megürült kerület betöltése alkalmával több elvbarátaim deczember II. 1884. | megjelenvén ott, Sepsi-Szt.-György polgármesterének egy pártgyülés tartását bejelentették. Ezen polgármester, a hírhedt Császár Bálint, azt válaszolta, hogy nem engedi meg a pártgyülés megtartását, mert Sepsi-Szt.-György nem tartozik a választó-kerülethez és mert könnyen ki lehetnek téve az ellenzéki képviselők a nép bántalmazásának. Mindenki tudja, aki Magyarország törvényeit ismeri, hogy a törvények pártgyülések tartását feltétlenül megengedik. A közigazgatási hatóságnak bejelentendők azért, hogy megtudja tenni a kellő intézkedéseket arra nézve, hogy az illető helyen a közcsend és rend meg ne háborittassék, [Ugy van! a szélső baloldalon.) Elég nagy zsarnokság volt Franeziaországban a harmadik császárság alatt, de akkor is volt néhány nap a választói gyűlés megtartására engedé[ lyezvej a mely szabad gyűlések megtartását semmij nemű hatóság- be nem tilthatta, a minek következése az volt, hogy nemcsak az ország alkotmányos j törvényein álló pártok, de még a repüblieanus párt | férfiai is szabadon gyűlésezhettek és szabadon nyiI latkozhattak a törvény korlátai közt. Tudom azt is, hogy ezen meg nem engedő I rendeletével szemben az ellenzék férfiai táviratilag 1 panaszt emeltek a belügyminister urnái, a belügy| minister ur pedig, mint rendesen szokott ily alkal] makkor tenni, süket lesz, nem válaszolt semmit, a ] helyett, hogy utasította volna a polgármestert, | hogy nincs joga egy ellenzéki, vagy bárminemű j pártgyülés megtartását betiltani, hanem tessék j kellő katona-erőről gondoskodni, ha azt hiszi, hogy | a közcsendet és rendet meg fogják háborítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt is tudom, hogy Császár Bálint urnak, aki a Bachdíorszakban sikkasztásért ülte a börtönt, a kinek több rendbeli és nyervágyból eredő bűnvádi kereset van ma is a nyakán, (Mozgás a jobboldalon) egy hajaszála sem fog meggörbülni, mert rendkiviili érdemei vannak; ezelőtt 6 évvel szerephez juttatott egy bukott hőst (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Orbán Balázs: Tisza Kálmánt! (Zaj.) Ugron Gábor: A másik eset, a melyet fel akarok hozni, a kolosi választás alkalmával történt. Ez szintén feltűnő és jellemző eset. Haller Rezső meg lett választva a kolosi kerületben jun. 16-án, 17-én az itt levő bon'ték tanúsága szerint megkapta megbizó-levelét a választási elnök kezéből. 21-én újból kap a választási elnöktől egy levelet és abban kap egy második mandátumot. (Mozgás a szélső balon.) Ugyanis nagyon fájdalmasan esett bizonyos köröknek, hogy Haller a függetlenségi párt elnöke megbuktatta a kormánypárt egy jelentékeny és igen tiszteletreméltó férfi át és ez keservesen esvén, akkép hitték reparálni, ha megbőszülják magukat