Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-10
f}4 10. országé* riléi október H. 1884 német birodalom és a magyar-osztrák monarchia közötti szövetség békeczélzatának. Ugy hiszem, t. ház, hogy ez nálunk is nem aggodalmat, de megnyugvást idéz elő a béke minden valódi barátja keblében. (Igaz! Ugy van!) És én azt tartom, hogy nem jó barátja az Magyarországnak és a magyar nemzetnek, a ki azt híreszteli, hogy Magyarország vagy a magyarnemzet gyűlölettel viseltetne bármely nemzet irányában, oly nyilatkozatokra vagy ténykedésekre hagyhatná magát vezettetni, melyek a saját érdekünkben is annyira szükséges békének megzavarását vagy okozhatnák vagy arra ürügyül szolgálhatnának. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És én azt hiszem, hogy a kormánynak a béke fentartására irányzott minden igyekezete, ugy a törvényhozás, mint a nemzet részéről támogatásra fog találni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Ez az, t. ház, a mit ezen ügyre nézve kinyilatkoztatni kívántam. Es most — természetesen fentartva a külügyi passnsnak egyes-egyedül azon magyarázatát, n melyet én adtam neki és fentartva minden más magyarázat ellenében tiltakozásomat — ajánlom a bizottság felirati javaslatát, általánossápban elfogadásra. [Élénk helyeslés és éljms-'s jobbfelöl.) Orbán Balázs: T. ház! Parlamentáris szokás szerint, mindenesetre legelőbb a ministerelnök ur beszédére kellene észrevételt tenni; azonban azon helyzetben vagyok, hogy ezt röviden tehetem meg, mert arra nézve mit ő külügyi politikánkat illetőleg mondott, komoly észrevételt nem tudok tenni, miután, fájdalom, tudjuk azt, hogy a közösügyesek oly helyzetet teremtettek a hazának, hogy azon külügyek akként intéztetnek el, hogy rólunk és nélkülünk. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Legszembeötlőbb példa erre Bosznia. Nemde, akkor az egész nemzet és a törvényhozás ellenezte Bosznia elfoglalását és annak daczára külügyi politikánk mégis akként vezettetett, hogy a foglalás a nemzet akarata ellenére mégis megtörtént. És én figyeltem arra, hogy a ministerelnök ur, valahányszor külügyi dolgokban hozzá kérdés intéztetett, korábbi időben bizonyos kékszínű papirosról olvasta le a feleletét; ma is olvasott; pedig tudjak, hogy a ministerelnök ur egyike a legkitűnőbb rögtönzőknek, nincs tehát rászorulva, hogy papirosról olvassa feleletét. Ma is olvasta a külügyi kérdésre vonatkozó feleletét, csakhogy nem kékszinfí, hanem fehér papírról. Ez arra mutat, hogy csak azt felelheti, a mit ott helyeselnek. A tisztelt ministerelnök ur azt mondja, hogy ő elitéli a visszaéléseket, bárminő oldalról jöjjenek és hogy ő is roszalja a hivatalnokok beavatkozását. De ha rosszalja a hivatalnokok beavatkozását, hát miért nem tiltja el és miért nem bünteti; hiszen meg lett kísérelve, hogy feljelentések történtek úgy a közigazgatási hatósághoz, mint a törvényszékhez az ilyen hivatalnoki visszaélések ellen, de arról semmit nem hallottunk, hogy csak egy is valaha megbüntettetett volna. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy ő nem akarja meggátolni és nem is tudná meggátolni a hivatalnokoknak, hogy tanácsadó befolyást gyakoroljanak a választókra. Már köszönöm én azt a tanácsadó befolyást, a mely zsandárral és pénzzel markában korteskedik a választók között. Már most áttérek a válaszfeliratra. (Halljuk! Hulljuk !) T. ház! A válaszfelirati vita egyike az országgyűlés legfontosabb ténykedéseinek, fontosabb még a költségvetés tárgyalásánál is, mert ez csak egy évre rendezi az állam háztartását s leginkább anyagi kérdésekkel foglalkozik: mig a válaszfelirat irányt szabó kiindulási pontját képezi az országgyűlés általános működésének nemcsak, hanem oly izenet, melyet a nemzet souveraine országgyűlése az egyenjogú uralkodóhoz intéz, oly államokmány, mely hosszabb időre, néha évtizedekre, sőt századokra kihatólag gyakorol befolyást a nemzet sorsára. Ez az egyenes és közvetlen érintkezési pont a nemzet és az uralkodó közt; ez oly nemzeti kinyilatkoztatás, mely kihatással van az államélet minden mozzanatára s ép azért kiindulási pontja csak a bizalom és az alkotmány mindenhatóságában vetett erős hit lehet. Ez okon a feliratnak őszin • tének, n iltnak kell lennie, azt nem lengheti át a szolgai hízelgés, az udvaronczi megalázkodás szelleme, a rideg valónak szépítgetése, innak az ország igaz helyzetét kell feltárnia, rá kell irányoznia az uralkodó atyáskodó figyelmét az ország bajaira, közgazdászati, kormányzati, törvénykezési és közigazgatási hibáira, politikai és nemzetiségi viszásságaira. E feliratnak meg kell győznie a Felséget, hogy a fénynek, a melylyel környezik, előtte elfedett nagyon sötét háttere van, hogy az ittjártakor rendezett fényes, hivatalos fogadtatás mögött ama díszes diadalívek és fényelgő díszküídüttségek hátterében ott van a végletekig kisajtolt, nyomorba sülyedt nép ; a kivilágítások fényözöne mögött sötét árnyként ott van a nép kétségbeesése és sötét resignátiója, hogy a díszebédek tólterhelt asztalai mögött: ott van a kenyér után sóvárgóknak nagy sokasága, melytől megvonatnak a megélhetés feltételei. A válaszfeliratnak figyelmeztető szózatnak, őszinie nyilatkozatnak kell lennie; fel kell nyíltan tárnia, hogy mi fáj a népnek; rá kell mutatnia a baj kútforrására, megjelölnie a bűnt, a mi mindazt előidézi. És ha ez feliratik, egyszersmind meg kell jelölnie azon orvosszereket is, a melyek a gyógyítást előidézhetik. Meg kell mondani az uralkodónak a magyart jellemző férfias nyíltsággal, hogy a történelmi fej-