Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-22

f 70 ® oraráge* ttíé* noT«mb«r ISS4. tár a útján folyó évi november hó tizenegyedik napján kihirdettetett H a legfelsőbb szentesítés! záradékkal ellátott eredeti példánya az országos levéltárban helyeztetett el. Tudomásul vétetik. Bemutatom a m. kir. honvédelmi minister át­iratát, melyben értesíti a t. ház^t, hogy ő Felsége a folyó évi november hóban kelt legfelsőbb elha­tározásával Grómon Dezső képviselő urat a m. kir. honvédelmi ministeriumban államtitkárrá ki­nevezni legkegyelmesebben méltóztatott. Tudomásul vétetik. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi minister átiratát, melylyel meg­küldi az országban létező gazdasági egyesületek állapotáról és 1883. évi működéséről szóló jelen­tést 400 példányban. A jelentés ki fog osztatni a képviselőház tagjai közt. Bemutatom a magyar királyi állami szám­vevőszék elnökének 290. eln. számú átiratát, mely­nek kapcsában megküldi a magyar korona orszá­gainak 1883. évi zárszámadását és az állami szám­vevőszéknek arra vonatkozó részletes jelentését 460 példányban. A jelentések a ház tagjai között ki fognak osztatni s az utóbbi előzetes tárgyalás és vélemé­nyes jelentéstétel végett a zárszámadási bizottság­hoz ubtsittatik. Bemutatom a főrendiház elnökének 571. számú átiratát, melynek kapcsában megküldi az országos levéltárnoknak az országgyűlés mindkét házában kihirdetett, a főrendiház elnökeinek kine­veztetését tárgyaző kegyelmes királyi leiratnak az ozrszágos levéltárban történt elhelyezését igazoló elismervényét. Ezen elismervény letétetik a képviselőház levéltárába. (I?. Fejérváry Géza honvédelmi minister a terembe lép. Zajos éljenzés jóbbfelől.) Bemutatom Berzeviczy Albert Sáros megye eperjesi, Grómon Dezső Bács-Bodrog megye tova­rísovai választó-kerületi képviselők leveleit, me­lyek szerint képviselői állásukról lemondanak. Az új választások iránt az intézkedés már megtétetvén, a levelek tudomásul vétetnek. Bemutatom Horváth Géza Esztergom megye dorogi választókerület képviselőjének levelét, mely szerint az esztergommegyei árvaszéki elnökségről lemondott. Tudomásul vétetik. Bemutatom Teleki Samu gróf Maros-Torda­raegye gernyeszegi, |j Beniczky Ferenez Trenesénmegye* puchó­illavai, Helfy Ignácz f; Udvarhelymegye székely­keresztúri, Báró Kemény János* Kis-Küküllőmegye dicsöszentmártoni, , Bohus Zsigmond Aradmegye borosjenői, Visi Imre abrudbánya-verespataki, Kürthy Sándor Hevesmegye gyöngyös­patai, Lyka Döme Bereezk város, Tanárky Gedeon Háromszékmegye illyefal­vai választó-kerületében megválasztott képviselők megbízó leveleit. A megbízó levelek kiadatnak az állandó iga­zoló bizottságnak tárgyalás és véleményes jelen­téstétel végett. Bemutatom Antal Gyula képviselő jelentését Haller Rezső Kolozsmegye kolozsi választó-kerü­leti képviselőnek kérvénynyel megtámadott vá­lasztására vonatkozólag az általa teljesített vizs­gálatról. A jelentés a mellékelt iratokkal együtt az első biráló bizottsághoz utasittatik. A tárgyalás folytatása czéljáhól hasonlóképen bemutatom Demkó Pál képviselőnek a tasnádi kerületben teljesített -vizsgálatról szóló jelentését Kiadatik a VI. biráló bizottságnak további tárgyalás és jelentéstétel végett. Bemutatom Literáty Ödön képviselőnek a szentendrei választó kerületben teljesített vizsgá­latról szóló jegyzőkönyvét. Kiadatik a II. biráló bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Szilágyi Virgil képviselőnek a Hontmegye ipolysághi választó-kerületben teljesített választás­ról szóló jelentését. Bemutatom Szentkirályi Lajos, a gyulafehér­vári királyi törvényszék központi vizsgáló bírójá­nak előterjesztését Tisza László és Dessewffy Kál­mán képviselők mentelmi jogának párbajban való részesség miatt leendő felfüggesztése iránt. A budapesti VI. kerületi kapitányságnak kérvényét, melyben az 1879. évi XL. t.-cz. 120 §-ába ütköző kihágás miatt Rohonczy Gedeon képviselő mentelmi jogát felfüggesztetni kéri. Mindkét, kérvény tárgyalás és jelentéstétel végett a mentelmi bizottsághoz utasittatik. Bemutatom továbbá a következő feliratokat és kérvényeket: Nagy István jegyző (olvassa): Borsod, Hajdú, Krassó-Szorény, Liptó, Maros-Torda, Mára­maros, Nyitra, Pozsony, Somogy, Szatmár, Szeben, Szolnok-Doboka. Tolna, TJgocsa megyék és Maros­vásárhely szabad királyi város közönségeinek fel iratai, melyekben Zólyom megyének felterjesz­tését pártolván, a hivatalos rendőri közlönynek hatóságok részére ingyen leendő kiadatása iránt esedeznek.* Heves, Liptó, Maros-Torda, Tolna, Zólyom megyék és Pozsony szabad királyi város közön­ségeinek feliratai, melyekben Göndöcs Benedek képviselő indítványát pártolván, hazánk ezredéves fennállásának méltó megünneplése éa egy magyar

Next

/
Thumbnails
Contents