Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-17
17. országot! lilés ottobrr 24, 18&4. 2 27 /eíőü) hogy ha messzire előre nem is viheti, legalább fentartsa és megőrizze azon zászlót, a mely alatt nemzetünk legszebb küzdelmeit vívta és fogja vívni még sok ideig és a melyet, ha mi elejtettük, Önök felemelni soha sem fognak. (Élénk zajos helyeslés jóbbfelől.) Miután a bizottság válaszfelirati javaslata ezen politikának ad kifejezést, miután az ezzel szemben beadott ellenjavaslatok vagy semmi nevezetesebb elvi eltérést nem tartalmaznak vagy fenyegetik a közjogi alapot, vagy veszélyeztetik a felekezetek egyenjogúságát és békéjét: én ismételve ajánlom elfogadás végett a t. háznak a bizottság felirati javaslatát. (Élénk zajos éljenzés jobbfelöl.) Irányi Dániel: Visszaélnék a t. ház türelmével, ha mindazon ellenvetésekre, melyek részint az általam benyújtott válaszfelirati javaslat, részint az annak támogatására elmondott beszédem ellen tétettek, felelni akarnék; vagy ha bírálat alá akarnám venni mindazon helytelen, hibás mondatokat, melyeket a jelen vita folyamán hallani alkalmam volt, különösen a mai napon is, s a melyek eddigelé meg nem czáfoltattak. Azért csakis azokra fogok kiterjeszkedni, a melyek vagy magukban természetüknél fogva fontossággal bírnak, vagy a melyek azért érdemelnek különös figyelmet, mert azoknak állása vagy azoknak tekintélye, a kiktől erednek, ezen figyelmet megköveteli. De mielőtt beszédem ezen részébe bocsátkoznám, engedje meg a t. ház, hogy azon válaszra tegyek megjegyzéseket, melyet a skiernewicei találkozás tárgyában a t. ministerelnök úrhoz intézett interpellatiómra a jelen vita folyamában nyerni szerenesés voltam. (Halljuk!) E válasz lényege körülbelül így hangzik: Oroszország hozzájárult azon békeszövetség czélzatához, a niely Ausztria és Magyarország egyrészt, másrészről Németország kezt fennáll s a melynek egyéb czélja, mint a békének fentartása és biztosítása nincs; s ezen hozzájárulást az illető fejedelmek és azok ministereinek személves találkozása nvilvánossá tette és megerősíteni kívánta, a nélkül, hogy Oroszország egyúttal ezen kettős szövetségbe belépett, illetőleg felvétetett volna, a mely már régibb idő óta fennáll Németország s a mi monarchiánk közt, mely irott szerződésen alapul s a nélkül, hogy Skiemewicén a hozzájárulás Írásba foglaltatott volna. Ez volt, gondolom, a ministerelnök ur válaszának veleje, mellőzve mindazt, a mit az osztrák sajtónak támadásai következtében magyarázatul elmondani szükségesnek látott. T. ház, a béke fentartása s a mennyire lehet állandósítása minden hazafinak íővágya, főkivánsága, tekintet nélkül arra, hogy egyikünk másikunk mik épen érez ezen vagy azon nemzet és kormánya iránt, mert politikában és nemzetközi | viszonyokban nem rokon- vagy ellenszenvre kell hallgatni, hanem a jog és igazság mellett egyedül a hazának, a nemzetnek érdekeit kell szem előtt tartani. De midőn e szerint a külügyi vezetésnek említett tényét helyeslem, van a t. ministerelnök ur válaszában egy pár mondat, melyre mindenesetre megjegyzéseket kell tennem. Egyik mondat az, hogy a t. ministerelnök ur örömmel üdvözölvén kezdettől fogva a Németország és monarchiánk közt létező benső viszonyt, a mit hivatalos állásában indireete tehetett arra, hogy ezen viszony minél bensőbbé váljék, azt tenni kötelességének tartotta. „A mi csekélységet tehetett", ezek voltak a t. ministerelnök urnak szavai, azt tenni kötelességének tartotta. A szerénység mindenesetre dicséretes tulajdon még a ministerekben is, csakhogy nem akkor, midőn hivatalos állásuk, hivatalos kötekségük vagy az általuk képviselt ország rovására történik. Ba a magyar Kormány nem sokat gondol azzal, hogy a közös külügyminister kit nevez ki Jokohamába vagyLarnacába consulnak,ha közönyös előtte, hogy kit nevez ki valamely követséghez alárendelt helyzetbe, azt természetesnek találom. feltéve, hogy mindamellett gondot visel arra, hogy a magyarok ne mellőztessenek, hogy ők is tekintetbe vétessenek. De hogy a békének bensősége Magyarország, illetőleg monarchiánk és Németország közt ilyen közönyös dolog lehessen, azt ugy hiszem sem a t ministerelnök ur, sem senki más nem fogja állítani. A békének, a Németországgal fennálló benső viszonynak fenntartása, megszilárdítása Magyarországnak egyik legfontosabb érdeke. Ahhoz tehát csak igen csekély mértékben járulni, hogy ezen benső viszony fentartassék, és fönmaradjon, az — bocsánatot kérek, — mulasztás a magyar kormány részéről, miután a 67-iki 12-ikt.-czikk szerint is a magyar kormány köteles a külügyek vezetésébe befolyni, s miután ugyanazon törvény világos szavai szerint a közös külügyminister csak a két állam kormányának egyetértésével vezetheti a diploioatiát. Ha tehát nem puszta szólásforma volt, a mit használt a t. minister ur, azon csekély befolyás, mit ezen viszony fentartására, fenmaradására gyakorolt, akkor én a t. kormány eljárását hibáztatni volnék kénytelen . Továbbá azt mondta a t. ministerelnök ur, hogy annak, hogy három olyan hatalmas állam, és annak kormánya arra egyesül, hogy a békét mindenkivel szemben fentartsa és megvédje, minden hazafinak csak örülnie kell. „Mindenkivel szemben", ez tehát annyit jelent, hogy a három hatalmasság nemcsak egymással szemben vállalt kötelezettséget a béke fentartására, sőt nem' csak azon esetre vállalta el ezen kötelezettséget, hogy ha egyiknek-másiknak jogai, vagy jogos érdekei sértetnének, hanem átalán fogva minden eshetőségre. Ez oly európai dietaturát jelent, ez oly fenyegető lenne még az egyes
