Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-16

W-orsííí-o*- flt«* oktőher'ta 18S4V 183 vagyok midőn Vám ős t. képviselőtársam feltétlen bizalmat nyilvánít. Csodálom, hogy ő a bibliának azon szavait nem olvasta, vagy legalább nem jutottak eszébe, hogy: „ne legyen bizalmad földi feje deknekben". Vámos Béla: Olvastam. Szalay Károly: Olvasta 1 Akkor méltóztatott tán tovább is olvasni és ez engem már tökéletesen megnyugtat, mert tovább ez áll: „Egy emberben se bízzatok, kiben segítség nincs". (Derültség széhö haloldahm.) Véghetetlenül megütköztem azon, hogy az igen t. előadó ur eommunismust emlegetvén, mi felénk fordult, sőt egyenesen az antisemitákra ezélzott. ]So hát azt hiszem, hogy Vámos Béla t. képviselőtársamnak beszéde után a t. előadó ur a cummunisiuusrói Vügy egyáltalán hallgatni fog, vagy ha arról beszél, nem mi felénk, hanem oda fog fordulni, (Tetszés bálfel'ól) mert azt hiszem, ninc^ a ház ezen oldalán senki, a kinek még csak agyában megfordult volna, annál kevésbé, a ki koezkáztatta volna azon állítást, hogy az öröklési jog megszüntetendő. De egyébkent is Vámos Bébi képviselő urnak ezen előadása engem nagyon megnyugtatott. Megvallom, hogy majdnem aggodalomba estemaz iránt,vájjon azont.képviselőtársaimnak ott a túloldalon, kik nagyon hangoztatták azt, hogy a függetlenségi párt elvei, viszhangra már nem találunk, nincs-e igazuk, midőn Vámos t. képviselőtársamat 48-as párti választók segítették megválasztani. Beszéde után ezen már nem aggódom töblié, sőt azt mondom, hogy igen helyesen cselekedtek, mert egyrészt megmentették az akadémiát attól, hogy az ifjúság elméjét oly elvekkel megtömjék, (Derültség balfdöl) másrészt. pedig t. képviselőtársamban oly kétes ajándékot küldtek a túloldalnak, a-mely ránk nézve mindenesetre sokkal nagyobb haszon, mintha itt amúgy is kisebbségünket egy számmal szaporították volna. (Derültség a szélső baloldalon.) Elnök : Arra figyelmeztetem a képviselő urat, (Felkiáltások a szélső baloldalon; Mire?), hogy egyik képviselő a másik felett ily élesen ne nyilatkozzék. (Nagy mozgás és felkiáltá ok balfelöl: Bár mikor egész párt felett nyilatkoznak! Hoszszas zaj.) Szalay Károly: A t. kormánypártnak fel irata jelzi azon — mondjuk csak ki — végromlással fenyegető válságot, mely Magyarország mezőgazdaságát veszélyezteti. Megengedem, t. ház, hogy e tekintetben a külföld, különösen talán a tengeren túli vidékek concurrentiája nagy befolyást és nyomást gyakorol, azonban nem tudok azon gondolattól szabadulni, hogy ezen nagymérvű deroutot nem csupán ez idézte elő, hanem hozzájárult ahhoz a pénznek nemzetközi szövetsége is a vagyon ellen. De akárhogy legyen t. ház, kétségtelen, mikép ä-mostani állapotban a mezőgazdaság nem maradhat. Egy hang hallható csak az országban, 'hogy a növelésnek eddigi módját meg" kell változtatni. Ez jámbor óhajtás, t. ház, melynek kivitele lehetetlen mindaddig, niig a közös vámszerződés által kezeink kötve vannak, mert hogy csak egyet említsek, ha a ecrealiák termeléséről lomondani és másra átmenni akarunk, mi volna természetesebb, minthogy a kereskedelmi növényeket termeszszük. Kérdem a t. házat, hogyan történhetik ez ma, midőn kezeink még arra nézve is megvannak kötve, még pedig két oldalról, hogy a dohánymonopoliumot megszüntessük és igy Magyarországot képessé tegyük arra, hogy egész erejét kifejtse. Másik része volna ezen mezőgazdasági válság meggátlásának és orvoslásának, ha az agricol Ham az iparra menne át. E tekintetben nevezetes nyilatkozatokat hallottunk a túloldalról, részint eházlnn. részint a házon kívül. A házon kívül a t. cultusminLter ur Pozsonyban világosan kinyilatkoztatta azt, hogy az ország elvész, ha át nem megy az iparra. Különösen hangsúlyozta ezt Búsba eh Péter t. képviselőtársam is — a kinek beszédéve! egyébként még bővebben lesz alkalmam foglalkozni — ki azon nyilatkozatot koezkáztatta, hogy az ipar fejletlenségének oka nem az, a minek mi tartjuk, a közös vámterület, hanem az ellenzék magatartása, mert hiszen vegyünk példát Sváj-zról, Francziaországról, ott van La Ghaux de Fonds, miért nem teremi az ellenzék ipart a felső vidékeken. Ha ez a szemrehányás megfordítva történik, ugy volna jogosultsága., de hogy azok tegyenek az ellenzéknek ily szemrehányást, a kiknek a hatalom minden eszköze kezükben van, a kik e tekii tétben ministeri biztosokat is tartanak, mégis semmit sem tesznek, az mégis különös; mit tettek pl. a csipkegyártás előállítására, mely akkora lendületet adott némely vidéknek V Mit tettek bár csak a kanári-verebek tenyésztésére? Semmit, a helyett importálták a zsidót és ezzel a pálinkát, a melylyel a szegény nép testét és lelkét elölik. Lehetetlen, t. ház, hogy ezen álláspontnak, a mely a kormány egész működésén, a túloldal egész politikáján átvonul, alapját ne keressem. És ha nézem, ugy találom, hogy ez a mai világszinvonalán levő modern liberalismus, az a liberalismus, a mely kész ugyan a népet a forradalomba belekergetni, de ha érdekei ugy kívánják, kész ugyanazt a népet halomra is lövetni; az a liberalismus, mely a szabadságot emlegeti és iiidítványnyal lép elő a szabadság korlátozására, az a liberalismus, mely véghetetlenül gazdag ugyan nagy szavakban, de annál szegényebb tettekben. (Ugy van! a széhö baloldalon.) A vita közben felmerült a túloldalon az az állítás is, hogy a mostani viszonyok jelességét, különösen pedig azt, hogy a kormány mily helyes