Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-15

| gg 16. omégos ülés rttól»»r 2«. 1884. dókon keresztül fennállott, tönkre kell mennie. Az mondatik ugyan, hogy kölcsönös méltányosság tekintetbevételével új szerződés köttessék, de én attól tartok, hogy máskép értelmezik ezt Lajtbán túl, mint Magyarországon, hogy azontúl is az osztandó koneznak oroszlánrészét lájthántúli testvéreink fogják a maguk részére kívánni. (Felkiáltások balfelöl: Sógoraink!) Ezek volnának, t. ház, melyek ezen válaszfelirati javaslatra vonatkoznak, de elhallgattattak benne oly dolgok, a melyeket elhallgatni tulaj donképen nem lehet, nem szabad; mert én azt minden válaszfelirattól követelem, hogy hű tükör képe legyen a nép és az ország állapotának, {Ugy van! balfelöl) hogy abból tudja meg ő Felsége a király, hogy az ő ministerei mikép járnak el a nép boldogításában és mikép nem. A nép állapotának ecseteléséről egy szó sincsen az egész válaszfelirati javaslatban, pedig annak okvetlenül benne kellene lennie. Az volt ugyan felhozva, hogy ha mi sorompókat akarunk feállítani a határon, akkor ugyanezt fogják tenni az osztrákok és tőlünk nem fogják megvenni a gabonát. Én, t. ház, attól nem tartok, azért, mert a lajthántúliak most is nem azért veszik tőlünk a búzát, lisztet, mert mi megveszszük tőlük árúikat, hanem azért, mert sehol nem kapják oly olcsón, mint nálunk. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Hogyha t. ház, lájthántúli testvéreink (Felkiáltások bolftlől: Sógoraink!) másutt olcsóbban kapják — a mint az már mutatkozik is — a búzát és a többi terményeket: akkor bizonyosan nem szenved kétséget, onnan fogják venni, nem pedig tőlünk. A legnagyobb baj ránk nézve abban áll, hogy mi terményeinket sehová nem vihetjük ki, ha csak Fiúmén keresztül nem, mert az ország vámokkal van körülvéve mindenütt, ellenben pedig mi tartozunk a lájthántúli tartományok gyártmányainak behozatalát,megengedni, amelyre nekünk szükségünk van. Ok szabják meg tehát ezeknek árát, valamint megszabják búzáink árát is ugy, a mint akarják, mert tudvalevő dolog, hogy Német-, Franczia- és Angolországba Magyarországból gyártmányokat bevinni lehetetlen a vámsorompók miatt. De azon kevés nagyobb ipar is, mely hazánkban van.egészen tönkre megy.Én csak egyet akarok megemlítni, t. i. czukorgyártásunkat. Ez Magyarországra nézve oly természetes és jövedelmező iparág, hogy ezt az osztrák vagy a cseh és morva czukorgyártásnak oda dobni részünkről valóságos bűn volna. Magyarországon 1858-ban volt 43 és jelenleg van 13 czukorgyár. Sok millió volt befektetve ezekbe a gyárakba és ezek mind elpusztultak. És mi oka annak, hogy Magyarországban a czukorgyártás virágzásra nem juthatott ? Oka az, hogy kénytelenek voltunk elfogadni ugyanazt az adómódot, a mely a Laj thántúl van gyakorlatban. Ez pedig itt nálunk nem volt alkalmazható a nélkül, hogy a czukorgyártás tönkre ne menjen. A. nálunk termesztett répa sokkal kevesebb ezukortartalommal bir, mint a cseh- és morvaországi répa; továbbá a munkadíj és regie-költségek nálunk sokkal nagyobbak, mint amott. Azt mondja továbbá a trónbeszéd: „Megvárom önök munkásságától, hogy politikai bölcseséggel és a hol kell, szigorú erélylyel elenyésztessék a belső bajokat, megszüntessék a fajok, felekezetek és osztályok közötti súrlódásokra vezető izgalmakat". T. képviselőház! Ki kívánja ezt inkább, mint épen mi, hogy az országban legyen minden tekintetben nyugalom és egyetértés az egyes fajok és vallások közt. A nagy különbség csak abban van, hogy mi egészen más alapon keressük a bajt, mint keresi a kormány. Mi keressük a legnagyobb bajt Magyarországon a nép kifosztogatásában, kizsarolásában. A t. kormány pedig keresi azokban, kik a nép kizsarolását, expatriálását akadályozni akarják. (Ugy van! a bal- és szélsőbal különböző padjain.) T. ház! Itt megint a t. előadó úrhoz vagyok kénytelen fordulni. Ismeretes dolog, hogy az országból minden évben ezren és ezren vándorolnak ki idegen országokba, túl a tengeren. Kivándorolnak pedig nem azért, mert vándorlási viszketegök van, hanem mert a megélhetés módja tőlük el van vonva. Én bejártam az egész országot Pozsonytól Brassóig, Fiúmétól Marosvásárhelyig, a Drávától a galicziai határokig, nincs megye, melyben ne lettem volna, tehát ismerem az országot és felkérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak elmenni Felső-Magyarországba, ott látni fogják, minő iszonyú a nyomor. A nép igen szorgalmas, takarékos, de egy hibája van: a pálinkaszeretet. Ez erkölcstelenséget egyedül a zsidók hozták be és cultiválják. (Ugy van! a bal- és szélső bal különböző padjain.) A zsidónak különös talentumavan arra, hogy kitudja a nép legveszélyesebb szenvedélyeit és ha kitudta, annak révén előbb moraliter, azután vagyonilag teszi tönkre a népet, Ugy mint a bankárok az országoknak hitelbe adják a pénzt, hitelbe adják a pálinkát a népnek, mig az adósság felszaporodik csaknem azon öszszegre, a mennyit a vagyon ér. Mint a pók a legyet, ugy fonják be a népet, hogy mozdulni sem tud. A kinek annyi vagyona van, hogy magát összeszedve kivándorolhasson, az azt megteszi. A másik rész kénytelen annak a zsidónak, ki az ő földjét a maga számára exequáltatja, mint egy rabszolga dolgozni. Sokkal roszabb dolga van mondhatom — mert voltam Amerikában — mint a délamerikai államokban a rabszolgáknak. 1880-ban kivándorolt Felső-Magyarországból 6668 ember, 1881-ben 6756, 1882-ben 11,602, 883-ban 12,308.