Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-13

13. •rfaáges ilé§ október 20. 1884. jjg választási eljárásnak és rendszernek egész alap­jában, minden gyökerében való megváltoztatása. Mindenekelőtt le kellene szállítani a kép­Tiselők számát. (Helyeslések.) Egy tekintet a többi modern államok parlamentjére, felment engem a további magyarázattól. A másik reform lenne, igénytelen nézetem szerint, teljesen megszüntetni a mostani választási kerületeket. Addig, mig e választási kerület fennmarad, mig a követjelölt tudja azon szűk kört, melyben mozognia kell, inig tudja még a választók neveit, mig őket sze­mélyesen is ismeri, addig a megvesztegetésnek mindig tág tér lesz nyitva. Hadd legyen az egész ország egy választókerület, hol mindenki adhatja szavazatát arra, — értem a subsidiőr elvet — a ki bárhol föllép. Hisz ezen választókerületek, t. ház, oda tolakodnak a képviselői mandátum és az állam érdekeihez. Innét van, hogy egyes választó­kerületeknek ki lesz elégítve ugyan az igénye a parlamentben, de elmarad az államügy igényei­nek kielégítése. Ha ezek megszűnnek, érzem, hogy megszűnnék vele minden vesztegetés és akkor fognak nálunk is támadni lord Ebringtonok, kit mikor választói megkértek, hogy híven képviselné az illető kerületnek érdekeit, azzal válaszolt, hogy ha önök e czélból választottak meg, kár hogy engem választottak, mert én más érdeket az ország érdekénél nem ismerek. És volna még szerintem mindennél íbn­tosabb reform, melyet, megvallom, habozva adok elő. Főleg mióta Horváth Gyula képviselő ur épen az iménti beszédjét hallottam, a ki azt mondta, hogy Magyarország csak addig tarthatja fenn magát, mig democraticus alapon áll; midőn továbbá azt mondja, hogy a ki el akarja hagyni a democraticus alapot, az agressiv politikát űz az 1848-ki törvényhozás szellemével s a ki ezt teszi, az egy oly képet fest — gondolom, ezt mondta — a melyben a túlnyomó szín a Makart­szín. Mindezen törekvések — monda végül — melyek ezen alapról eltérnek, a magyar nemzetet erejében, egészségében támadják meg. Ezek után mondom, megvallom, habozva folytatom beszéde­met, de a parlamentnek, a t. háznak jó szokása Bzives elnézéssel lenni s ebben bizva, kimondom, a mit igénytelen meggyőződésem szerint szüksé­gesnek tartok és az az, hogy nemcsak a kép­viselőház tagjainak számát kell kisebbíteni, de épen a vesztegetéseknek és egyéb visszaéléseknek meggátlására meg kell szorítani az aetiv, a cse­lekvő választási képességet, megszorítani anyagi és első sorban a szellemi census által. Ivánka Imre képviselő ur, mint észreveszem s azt vártam is tőle, gúnymosolylyal fogadja ki jelentésemet, a mely megjegyzem, kizárólag egyéni meggyőződésem. De ha megengedi, hogy egy ké­pet rajzoljak a képviselő urnak, nem hiszem, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1884 — 87. I. KÖTET. az a gúnymosoly komoly vonássá nem fogna vál­tozni még nála is. Pártomnak megtisztelő szives bizalmából mint bizalmi férfiú voltam jelen egynehány vá­lasztáson. Meg is nevezem a helyet: a hírhedt Hontmegyének ipolysági első választásánál. Ott láttam egy képet, a melytől nem tudok megszaba­dulni és a mely bennem egy erős meggyőződést érlelt, bármit mondjanak is azon democraticus tan­könyvek csillogó tanai. Messze a megye székhe­lyétől, a hol talán a madár és legfeljebb az adó­szedő jár, igénytelen, semmit nem tanult emberek, pardon! választó polgártársak, a kiket a megyei tisztviselők — legalább én igy láttam — kocsikra rakattak és azután e czélra elzárt megyeház udva­rára szállították és ott felállították őket nevük szerint betűrendben, mint mikor Renz a czirkusz­ban sorban állítja a lovakat (Felkiáltások jobbfdő : Hohó! Zaj) és akkor elkezdődött a nagy munka, a választási előkészítési munkának és azok a t. em­berek, pardon ! választó polgártársak, kik még arra sem voltak képesek, a mire a kutya képes, hogy nevére hallgasson. (Általános zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, válaszsza meg kifejezéseit, mert lehetetlen, hogy bármely párt választóiról ily nyilatkozatot joggal tehessen. Ez nem kevésbé iraparlamentaris kifejezés, mint - (Zaj.) Csatár Zsigmond (közbeszól) : Ha mi tettük volna ezt, mit mondanának rólunk! Fenyvessy Ferencz: Mondom, még ne­vükre sem tudtak hallgatni. S akkor elkezdődött egy szomorú munka. Igazán órákig tartott, míg rá tudták tanítani at. választó polgártársakat egyetlen egy névnek a kimondására, hogy ha majd az illető választó polgártárs bemegy a commissió elé, ott megtudhassa mondani, kire szavaz? S mikor a commissió elé érkeztek, ott újra kezdődött ez a munka. Hosszas elnöki rábeszélés, biztatás, a kö­rülállók súgása, oldalba lökésére voltak csak ké­pesek megnevezni, hogy ki az, kit ők politikai öntudattól ösztönöztetve fel akarnak küldeni Ma­gyarország parlamentházába. S e pillanatot nevezi egy franezia iró a politikai élet legszebb pilla­natának. T. ház! Nem az a sötét, szomorú háttér, mit gr. Apponyí Albert — az igazsághoz hűen — a ministerelnök elé rajzolt, az igazi sötétes szomorú kép — ez az, mélyen t. ministerelnök ur. T. ház! Talán már vissza is éltem a t. ház iránt tartozó köteles figyelemmel, azért sietek be­szédem végéhez. Én azt tartom, hogy a mint én szerintem a választási visszaéléseket képes lenne megszüntetni egy új választási reform : ugy azt, a mi közigazgatásunkban fennálló bajként jelent­kezik, képes lenne megszüntetni egy gyökeresen átalakítandó közigazgatási reform. Távolról sincs szándékomban e thémát fesze­17

Next

/
Thumbnails
Contents