Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-358

186 5">8. országos Ülés májn* 9. !S84. most felolvasott kérvény és csak abban tér el a kettő egymástól, hogy a mig a gazdasági egyesü­let az okozott sérelmek keletkezését egyebek közt a járási bizottság kellő erélyének hiányában is látja, addig a megyei közönség kérvénye a sérel­mek súlyát nem a járási becslő bizottságban, de első sorban, sőt kiválólag a kormány közegeiben találja; azt mondván, hogy ezek nemcsak hogy szabálytalanul jártak el az osztályozás és tiszta jövedelem kiszámításánál, de a járási bizottság el­lenvetéseit és észrevételeit teljesen figyelmen kí­vül hagyták. Azon felvilágosítások után, melyeket én az említett járás becslő-bizottságának volt el­nökétől nyertem, ki épen azért köszönt le állásá­ról, mert a járási bizottságnak a kerületi bizottság­hoz intézett felterjesztései teljesen figyelmen kívül hagyattak, sőt válaszra sem érdemesíttettek: Meg­vallom, én is osztozom a megyei közönség kérvé­nyének azon felfogásában, hogy a felelősség súlya első sorban nem a járási bizottság eliárásában keresendő; de erről most annál kevésbé szándéko­zom vitatkozni, mert midőn a képviselőház már­czius 21-én tartott ülésében a reclamatiok elinté­zésének módjáról szóló törvényjavaslatot, az azóta már törvénynyé vált 1884: 12. t.-czikket tárgyalta, már voltam bátor e tárgygyal behatóan és hossza­sabban foglalkozni. T. ház! A felolvasott kérvényben foglalt pa­naszok és sérelmek ép oly súlyosak, mint alapo­sak, melyek jó akaratú figyelembe vételére annál inkább bátorkodom a t. pénzügyminister urat tiszteletteljesen felkérni, minthogy ez évi máczius 11-én kelt, a megye törvényhatósági bizottságá­hoz intézett 11,572. számú leiratában kijelenteni méltóztatott, miszerint „a méltányos és igazságos panaszok orvoslására mindenkor készen áll" — továbbá, mert a lapokból értesültem arról is, hogy a tisztelt rainister ur az országgyűlési szabadelvű párt e hó 7-én tartott értekezletén, hol ezen kér­vények is tárgy altattak, kijelenteni méltóztatott, miszerint az ezekben foglalt esetekre figyelmét ki­terjesztendi és az országos bizottságot a szükséges orvoslás eszközlésére felhív andj a. Végül még csak arra bátorkodom az igen tisztelt minister ur be­cses figyelmét felhívni, miszerint a birtok-ívek összeállításánál tömérdek hiba követtetett el; miért is ha most már foganatba vétetik a nagyméltóságú m. kir. pénzügyministerium azon rendelete, hogy az új birtok-ívek alapján az 1884. évi földadó te­kintet nélkül a felszólalásokra, vettessék ki azon­nal, ugy a fennálló, máris elég nagy zavar még fo­kozódnék • miért is nagyon kívánatos volna, hogy az uj földadó ííddig ki ne vettessék, mig a zűrzava­rok tisztázva nincsenek; mert akár kiket biztak meg a kataszteri igazgatóságok ezen birtok-ívek összeállításával, tény az, hogy azok igen sok hibát tartalmaznak, mely hibákat pedig a helyi bizott­ságok nem követhették el ily nagy mértékben, ! minthogy faluhelyen minden ember meglehetősen j szokta azt tudni, hogy egyik-másik földrészlet i kinek tulajdona — elég az hozzá, a hibák meg­vannak, melyeknek, ha kiigazítása előtt vettetnék ki az új adó és ennek alapján az általános pót­adó, ugy ezen intézkedés a földadónak különben is elég bonyolult ügyét még zavartabbá tenné és sok kellemetlenséget idézhetne elő, mert vajmi ke­vesen tudják azt, miszerint azon esetben, ha a felszólalás folytán adójuk csökkent, ugy az álta­luk befizetett többlet nekik készpénzben vagy visszafizettetik, vagy adójukba betudatik ; miért ia kötelességemnek isinertem a t. minister ur figyel­mét ezen körülményre különösen felhívni, hogy az adófizető közönség és az adóbehajtásra rendelt közegek közt felmerülhető súrlódások egy esetle­ges pótrendelet kibocsátása által még jókor kike­rültethessenek. A helytelen osztályozás ég magas becslések miatt több sopron megyei járásnak és községnek, igy egyebek közt a czenki becslő járásban fekvő Kis-Czenk községnek is volt alkalmam panaszai­val megismerkedhetnem, melyeknek azonban ez­úttal azért szorítkozkatom csak puszta felemítésre, minthogy az adatok még nem voltak oly részlete­sen összegyűjtve, hogy azok alapján az illetők panaszaik orvoslására a t. házhoz folyamodhattak volna. Ezek után a kérvényezők igazságos ügyét a t. háznak, ugy a t. minister urnak becses figyel­mébe ajánlva, a panaszok gyökeres orvoslása re­ményében, elfogadom a t. kérvényi bizottság ha­tározati javaslatát. (Helyeslés,) Miehl Jakab : T. ház! Sopron megye gaz­dasági egylete által benyújtott és most a t. ház előtt fekvő kérvény csak a csepreghi járásról szól: ennek oka az, hogy azt a kerületet több nagy­birtokos lakja, kik a kataszteri ügyet jobban ért­vén, azt nagyobb figyelemmel is kisérhették és igy korábban, mint a többi kerületek összeszedhet­ték a szükséges adatokat, de ugyanazon igaztalan, sőt jóval nagyobb teherrel sújtatott a soproni ka­taszteri kerülethez tartozó nagymartom kerület, melyet itt képviselni szerencsés vagyok, a hol az új kataszteri felmérés és önkényi osztályozás, becslés által a földadó száz, sőt több százalékkal felemeltetett. Hogy azt bebizonyítsam, szolgálok néhány adattal a következő helységekből. Kertes fizetett 1570 frt 98 krt, jövőben fizetne 2229 frt 94 krt, Somfalva fizetett 3123 frt 36 krt, fizetne jövőben 4683 frt 84 krt, Nagymarton fizetett 5249 frt 50 krt, fizetne jövőben 7645 frt 69 krt, Stodra fizetett 1527 frt 15 krt, fizetne jövőben 3188 frt 50 krt, Oktova fizetett 2157 frt 47 krt, fizetne most 4570 frt 27 krt, Felszerfalu fizetett 745 frt 6 krt, most 1529 frt 90 krt, Tornafalu 1874 frt 22 krt, most 3520 frt 34 krt, Völgy­falva fizetett 3626 frt 75 krt, most 5419 frt 6 krt, Büdöskút 3729 frt 58 krt, most 5105 frt 20 krt,

Next

/
Thumbnails
Contents