Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-357

162 357. országos ülés május 8. 1884. Balogh János az országgyűlésen mondott beszédeért hűtlenség! perbe vonattak, vagy utalok gr. Ráday Gedeon Pestmegye egyik követének esetére, a ki azon ok miatt, mert közkereset alatt állott, az 1839—40-ik országgyűlésen való részvéttől kormányrendelet által eltiltatott. A hatalom ezen túlkapásai ellen a rendi tábla a legnagyobb erélylyel és a főrendiház akkor sziv ós ellenzése daczára meg tudta védeni a szólásszabadság jogosultságát. Tudjuk a történetből, hogy az előbb említett országgyűlésen 17-szer és az utóbb említett országgyűlésen 28-szor váltatott izenet a szólásszabadság megsértése iránti sérelmi feliratnak felterjesztése tárgyában. És a végeredmény az lőn, hogy az 1840. márezinsban kelt kir. leirat a szólásszabadság feltétlen f'entartását ígérte és elismerte, hogy a szólásszabiidságot az ősi alkotmány biztosítja. Ezt követte az, hogy egy 1840. ápril 20-én kelt kir. rendelettel a politikai okok miatt elitéltek szabadon bocsáttattak és a folyamatban levő politikai perek megszüntettettek. Mentelmi jogunk ma nincs ugyan szerves törvény által szabályozva; de mind a mellett, mint a jelentésben részletesen kifejtve van, a fentjelzett és ősi alkotmányunkon gyökerező szólásszabadság alapján, továbbá az 1867: XII. t.-cz. 47. §-ában foglalt kivételes mentelmi törvény alapján, mely t. i. a közös ügyek tárgyalására kirendelt bizottsági tagok mentelmi jogának megóvására vonatkozik, e a háznak már most másfél évtizedes gyakorlat megállapította kétségtelen és kielégítő előmentelmi joga van, melynek alapját a tizes bizottság azon jelentése képezi, melyet az igazságügyi bizottság ezuttali jelentésében szó szerint idéz. Ezen tizes bizottsági jelentése — méltán mondhatta annak előadója 1868. évi július 27-ki beszédében, hogy az az immunitás fogalmát oly széles alapra fekteti, a minővel Európának egyetlen parlamentje sem dicsekedhetik. Ezen mentelmi jogunk, mely immár a büntetőtörvénykönyv 19. §-a szerint irott törvény által is szentesittetett, teljes védelmet ad a törvényhozói testület függetlenségének a hatalom túlkapásai és zaklatásai ellenében, teljesen megvédi a törvényhozói testület egyes tagjainak függetlenségét a hatalom önkénye ellen. És ezzel a mentelmi jog szerves kerete ki is van merítve, mert az igazságügyi bizottság vélekedése szerint a képviselőknek egyesek általi bántalmazása, a képviselőknek egyesek általi sérelmezése nem az államjogi természetű mentelmi jognak, hanem az általános büntetőtörvénykönyvnek keretébe tartoznak. Ugyan hová vezetne, ha a mentelmi jog megsértésének tekintetnének egyesek jogsértő cselekvényei, ha a mentelmi jog megsértésének tekintetnék, ha egy képviselő társalgás vagy játék közben összeszólalkozás folytán megsértetnék és sértő szavakkal illettetnék, ha egy képviselő párbajra hivatnék, pedig, ha emlékezetem nem csal, ily eset az újabb időben is fordult elő. Büntető törvénykönyvünk az igazságügyi bizottság meggyőződése szerint hatályos védelem alá veszi a jogegyenlőség elve alapján minden polgárnak személyét, vagyonát, becsületét és testi épségét minden sérelemmel szemben. És a hol a közhatalom functionariusainak fokozottabb védelme szükséges, szintén intézkedik a büntető törvénykönyv és a képviselő nem mint privilegisált osztály tagja, hanem mint a közhatalom functionariusainak körébe tartozó, szintén részesül a fokozott védelemben. Mindenesetre fokozottabb, biztosabb azon védelem, a melyet büntető törvénykönyvünk nyújt, mint az, mely az indítványban idézett 1723: VII. t. ez. 8—9 §-ában foglaltatik, mely, a mint ez a bizottságjelentésében bővebben ki van fejtve, többé nem élő törvény. Hogy csak egy példát mondjak, tudnivaló, hogy a testi bántalmazásnak és sértésnek mint nagyobb hatalmaskodásnak büntetése állott jószágvesztésből, úgy hogy az ingatlanok közbeesű útján voltak megválthatók és a fejváltságban, oly sértővel szemben tehát, ki vagyonnal nem birt, ez egyáltalában hatálytalannak mutatkozott, mert a fejváltság sem volt birságra átváltoztatható. Jelentésében továbbá kifejti a bizottság, hogy nem véli időszerűnek, hogy a szoros értelemben vett mentelmi jog, úgy a mint azt előterjeszteni bátor voltam, már ez idő szerint a törvényhozás által szabályoztassék. Utal e tekintetben a bizottság, van szerencsém nekem is utalni arra, hogy legalább is kérdéses, hogy parlamentarismusunk fejlődési korszakában nem tanácsosabb-e e fontos kérdést — a helyett, hogy az az egyszer hozott törvény által mintegy megköttessék — a szükségszerű folytonos fejlesztés terén mozgó élő jogszabályozásának fentartani. De utal a bizottság arra is, hogy kivált addig, mig a főrendi háznak küszöbön álló reformja keresztülvive nem lesz, a mindenesetre a főrendiházra is kiterjesztendő mentelmi ügy szabályozása időelőttinek mondható. Nem tartja a bizottság szükségesnek azt sem, hogy a határozati javaslat indokául szolgált specificus esetre vonatkozólag, melyre nézve sajnálatát fejezi ki a bizottság, különös intézkedés tétessék; nem azért, mert köztudomású dolog, hogy az eset a maga rendes menetében megindítva, a büntető bíróságok független hatáskörében várja az igazság kiszolgáltatását. Habár tehát a mentelmi bizottság a mentelmi jog vélt megsértése indokából tett indítványt kellően méltányolja, habár a mentelmi jognak a törvényhozói függetlenség és parlamentarismus ezen palládiumának fontosságát a bizottság teljesen át-