Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

368 * 346- orsíágos fiéä április 24. 1884. és ezért elvenné sokaknak kedvét a testületekben való buzgó működésre, ezzel szemben utalok arra, a mit maga mondott a ministerelnök nr, hogy ily kényszer csak ott engedhető meg, a hol az állam érdekei követelik. No hát, t. ház, azon meggyőző­désben vagyok, hogy az ipar emelése állami, or­szágos érdek s egyik leghathatósabb eszköze az emelésnek a kötelező társulás. Ennélfogva meg van adva a kritérium, melyre a ministerelnök ur is hivatkozott. Igenis állami érdek a testületeknek kötelezőkké való tétele. Igen helyesen kimutatta gr. Apponyi Albert képviselő ur, hogy a közgaz­dasági bizottság által megállapított szövegben az iparosok kétharmad többsége oly általánosságban van felemlítve, hogy teljesen a véletlenre vanbiz­va, nyilatkozni fog-e a valóban az érdekeltek több­sége. Azt pedig minden kétségkivülinek tartom, hogy az iparszabadság kérdése, melyre Pulszky képviselőtársam és az általános vitánál György Endre képviselő ur hivatkozott, a kötelező társu­lás által érintve nincs. Mert miben rejlik az ipar­szabadság elve? Abban, hogy a kereseti és munka­szabadság nincs megtámadva. Azt pedig az előt­tünk levő törvényjavaslatban akkor sem látjuk korlátozva, ha gr. Zichy Jenő képviselő ur indít­ványa elfogadtatik. Ez az argumentum, hogy a m nnkaszabadság bármiképen korlátozva volna, absolute tárgytalan. Itt a régi reminiscentiák ural­ják a kedélyeket. Mert valamikor a ez éh-rendszer­ben megvolt a numerus clausus, vagy bizonyos kizárólagosság, mely a kereseti szabadságot kor­látolta, most attól félnek sokan, hogy mivel egy új ipari organisatió szándékoltatik létesíttetni, itt is megszorítás történnék. De őszintén szólva, az előttem szólottak közül ezt egyik sem bizonyí­totta be. T. ház! Megvallom hogy mikor az eredeti javaslat benyujtatott, az ipartestületekről szóló fejezetet örömmel üdvözöltem, mert ugy találtam, hogy azon czélt, melyet az iparosok maguknak kitűztek, mikor határozottan a kötelező társulást kivánta, sok tekintetben szerencsésen oldja meg. Azt is, hogy az eredetileg contemplált testületi intézmény az iparosoknak bizonyos tekintetben többet ad, mint talán magok vártak, elismerem, csak azt sajnálom, hogy a kormány ezt oly félén­ken oly nagy bizalmatlansággal tette,hogy azt, a mit az indokolásban ha nem is szükségesnek, de czél­pzeríínek elismert, nem adja őszinte szívvel, hanem valóban alaposnak tünteti fel azt a gyanút, mely­nek kifejezést adott gr. Apponyi képviselőtársam és többen, hogy tulajdonkép kerülő utakon ki akarja kerülni ezen testületek létesítését. Ezen testületeknek czélja nézetem szerint 3 főtekintet alá esik. Első az, melyet jellemzett gr. Apponyi képviselőtársam, mikor a testületi szel­lemnek hatására, morális erejére utalt és ezt mél­tóztassék elhinni, csekélységnek nem tekinthető, akkor sem, ha a többi előnyök, miket a társulás nyújthat, nem is léteznének. Látjuk, hogy az erők tömörülése bizonyos szervezetben, mennyire emeli az egyesnek is az erejét. Hogy a hatósági fune­tiók megadattak a testületeknek, azt igen helyes­nek tartom, azonban mégis azon megjegyzésem van Matlekovits t. képviselőtársam azon észrevé­telére, melyet Szilágyi képviselőtársammal szem­ben tett, miszerint nem volna tulajdonkép szükség ezen hatósági functiók átruházására, mert ott, a hol nem létesülnének ezen ipartestületek, ott van az első fokú iparhatóság. Igen jól tudjuk, hogy iparhatóságok léteztek most is. (Egy hang jóbb­felöl: De megbízottak nélkül.') Igenis nem vob tak ott azok a megbízottak. Hanem jól tudjuk, hogy a bureaucratia, akár megyei, akár állami, hogyan szokott bánni a nem hivatalos elemekkel ilyen esetekben és én attól tartok, hogy ezen meg­bízottaknak hatásköre, tényleges befolyása a szer­vezett bureaucraticus erő mellett vajmi csekély lesz, azért igen óhajtandónak tartom, hogy bizo­nyos hatósági functió nem az iparhatóságok által, hanem a hol csak megvan rá az erő, az illető ipartestületek által végeztessék. Különben én a szabadságnak nagy tisztelője vagyok és értem teljesen azon fentartást, melyet a t. ministerelnök ur használt, midőn kinyilatkoz­tatta, hogy ő a javaslat szövegén bizonyos változ­tatásba szükség esetén beleegyeznék, hogy ha mód nyújtatnék arra, hogy — a mint ő fejezte ki magát — a revisio ne legyen kizárva. Én ezt ér­tem és ha arról volna szó, hogy ezen egészen új testületnek működése az évek bizonyos sora után ismeretes és világos lesz az érdekelt körök előtt is, akkor én nem bánnám, hogy ha néhány év múlva minden városnak, hol ilyen testület léte­sül, szabadságában volna mondani: ezen testület nem felel meg czéljainknak, kérjük a kormánytól, hogy ezen kötelezettséget vegye le rólunk. De ehhez többévi tapasztalat szükséges. Az előttünk fekvő törvény sem fog örök időkig tar­tani, mert a 19 században a technikai vívmányok gyorsan változtatják meg épen az ipar terén az állapotokat. Ezen törvény módosításának is meg­jön majd az ideje és hiszem, hogy akkor, ha ta­pasztalatok fognak létezni az ipartestületek hatá­sára nézve, szívesen fognak arra ráállni magok az iparosok is, hogy kimondassák, hogy ne legyen többé kötelező az ipartestületekbe való be­lépés. Meg vagyok azonban győződve, hogy az érdekeltek nagy többsége akkor azt is fogja mon dani, hogy ha nem kötelezők is többé a testületek, azért mégis tartsuk meg azokat. Jelenleg midőn ezen testületek egészen mások akarnak lenni, mint voltak a régi ipartársulatok, most midőn az iparos­ság maga még nem érthette át egészen ezen he­lyesen contemplált intézménynek hasznát, meg

Next

/
Thumbnails
Contents