Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

gf}0 34§. országos ülés április 24. 1884. alkalmazni: Ha ő azt nézi ki az ország iparosainak magatartásából, hogy azoknak túlnyomó többsége, sőt mint mondja, az iparosok majdnem egyhangúsággal nem kívánják a társulási intézménynek feltétlenül kötelező kimondását, akkor igen rosszul néz. (TJgy van! a balon és szélső báloldalon.) Én foglalkoztam ezen iparoskérdéssel és az iparosmozgalom minden phasisával, mióta az nagyobb hullámokat vetett; érintkeztem az iparosokkal úgy a fővárosban, mint a vidéken és mondhatom, hogy egy-két kiváló, nagy tiszteletet érdemlő coripheusnak a kivételével, a kik az enqnétében is a társulási kötelezettség ellen nyilatkoztak, egyáltalában nem találtam az egész országban iparost, a kinek nézete nem az lett volua, hogy az iparügy rendezésének egyik sarkalatos pontja épen a testületi intézménynek kötelező^ volta. (Igaz! ügy van! a balés szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy ezen quaestio faeti-ra nézve, hogy t. i. mi az iparosoknak véleménye, óhajtása, alig lehet nézeteltérés. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Az igen is megbírálandó dolog, hogy vájjon ezen óhajtások helyesek-e és hogy érdemileg eleget kell-e tenni azoknak; de hogy az tényleg úgy van, az iránt kétséget támasztani alig lehet. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon). De azt mondja továbbá a t. minister ur, hogy a társulási intézménynek kötelező kimondása nyiijtana alkalmat a folytonos agitatióra. Én nem vagyok képes belátni, hogyan nyittatnék tér agitatióra akkor, ha a törvény egy kérdést véglegesen megold; és nem inkább akkor nyilik-e tér az agitatióra, ha egy intézménynek létesülését minden egyes esetben az alig constatálható két harmad többségtől teszi lehetővé. Merthogy az agitatiót nagyobb mértékben növeli az, hogy ha e kérdés megoldása minden egyes helyre nézve függőben tartatik, mintha azt egy törvény kötelező szabály által minden helyre nézve egyformán mondja ki, az iránt alig lehet kétség. Nézetem szerint tehát t. ház, az igen tisztelt minister ur ezen két, hogy úgy mondjam, subjectiv természetű argumentumával nem volt szerencsés. Elismerem azonban, hogy sem az egyik, sem a másik feltétlenül döntő súíylyal nem bir ezen kérdés megoldására. Lehet valami az iparosoknak egyhangú véleménye, de ez a valami lehet helytelen és ha helytelen, a törvényhozás nemcsak nem köteles meghajolni az iparosoknak nézete és kívánsága előtt, de sőt helyesen cselekszik, hogyha azt megtagadja. Én előttem nem az dönt feltétlenül, hogymi az illető körökbenaz uralkodó vélemény.hanem dönt magának az intézménynek helyessége : és e tekintetben nagyobb horderőt tulajdonítok a kézműiparnak lehető megerősítése szempontjából a testületi intézménynek, mint a képesítésnek. Bevezető beszédemben voltam már bátor kifejezni azt, hogy a kézműipar ezentuli boldogulásának és a maga természetes körében való fenmaradhatásá| nak alapját a kézműiparosok egyéni értékének | emelése képezi és hogy én minden olyan intéz| ményt, a mely a kézműipart illetőleg behozatott, abból a szempontból bírálok meg, vájjon alkalmas-e arra, hogy a kézműiparosok egyéni erejét és ezen nyugvó versenyképességét emelje. Már most ebből a szempontból kiindulva, a mely köztem és azok közt, a kik a képesítés és a testületi intézmény kötelező voltát ellenzik, közös, ebből a szempontból kiindulva alig ismerek valamit, a mi ezen egyéni erőnek, egyéni értéknek kifejlesztésére hatályosabban működhetik közre, mint a testületi szellemnek fejlesztése az iparosok közt. A régi czéhrendszernek, különösen elfajulása korában mutatkozó számos káros kinövései közt egy fényes oldala volt s ez a fényes oldal épen a testületi szellem és a corporativ intézményeknek összhatás, hogy úgy mondjam az iparosoknak professionalis beesületérzése. Ez az, a mit én a munka becsületének nevezek, a munka lelkiismeretességének becsületbeli kötelességként való felfogása, Éz az, a mi fájdalom, a mi hazai kézműiparosaink közt igen soknál és igen sok helyütt hiányzik. S ez főoka annak, hogy még azoií is, kik a hazai ipar támogatására mindent elkövetni hajlandók volnának s kik ennélfogva hajlandók ragaszkodni azon elvhez, hogy minden megrendelés csak a hazai iparosoknál történjék, néha mégis kénytelenek a hazai iparosoktól eltekinteni és külföldieknek adni előnyt. (Igaz! TJgy van! a balon és szélső balon.) Én tehát a legnagyobb súlyt arra fektetem, hogy némileg a mi nemzeti tulajdonságaink kiá nyaival ellentétben fejlesztessék iparosainkban ez a lelkiismeretesség minden legkisebb megrendelő * beváltásában és pontos teljesítésében, a mit én a munka becsületességének nevezek s ennek a lelkiismeretességnek, ennek a becsületes szellemnek kifejlesztésére szerintem nélkülözhetetlen kellék azon corporativ szellemnek, azon együvétartozás érzésének és azon kölcsönös ellenőrzésnek újból helyreállítása, mely ha a munka szabadságával egyesittetik, a czéhrendszernek fény oldalait heiyrállithatja a nélkül, hogy annak kinövései, árnyoldalai ismét életbelépjenek. Én e szempontból tulajdonítok oly nagy fontosságot az iparostestületek intézményének, mely,megengedem,nem kézzelfogható,nemconcrei, nem számokkal bizonyítható, hanem olyan valami, mely az iparosok körében utóvégre épen ugy döntő befolyással bir, a mint egyáltalában elmondható minden nemzetről, hogy annak súlya a harcztéren első sorban attól függ, hogy fiaiban a harczias tulajdonságoknak, személyes bátorságnak mily foka létezik s viszont, hogy tudomány s a cultura mezején kivívott fölénye attól függ, hogy minő mérve van a szellemi tulajdonságoknak és szellemi törekvéseknek azon fiaiban, kik a tudományoknak és mű-