Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-346
346 országos üh>s ápúlis 24. 1884. 347 Ezen kérvények a kérvényi bizottságnak adatnak ki. ÁZ elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. B. Kemény Gábor, közmunka- és közlekedésügyi minister: T. ház! Van szerencsém két rendbeli újabban engedélyezett helyi érdekű vasútra vonatkozó jelentésemet a t. háznak bemutatni. Az egyik helyi érdekíí vasút az uj-szászjászapáti, a másik a szajol-kún-szent-mártoni. Kérem méltóztassék ezen jelentéseknek kinyomatását és kiosztását elrendelni és azokat megvizsgálás végett a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: Mind a két jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és megvizsgálás végett a közlekedési bizottsághoz utasittatik. Abonyi Emil előadó : T. ház! Van szerencsém az állandó igazoló bizottság nevében jelenteni, hogy a bizottság Szűcs Gyula Zemplénmegye ó-liszkai választókerületében megválasztott képviselő megbízó levelét megvizsgálta és azt rendben találta; ennélfogva a nevezett képviselő urat a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentette ki. Van szerencsém az erre vonatkozó jegyzőkönyvet átnyújtani. Elnök: Szűcs Gyula Zemplénmegye ó-liszkai kerületében megválasztott képviselő tehát a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentetik ki, egyszersmind pedig a IX. osztályba soroztatik. Következnék a napirend, azonban napirend előtt Deutsch Lipót képviselő ur személyes kérdésben kíván nyilatkozni. Deutsch Lipót: T. ház! Interpellatio tárgyában egyes képviselőnek ugyan nincs szólási joga, de Vadnay képviselő ur által tegnap előterjesztett interpellatióra az igen t. ministerelnök ur által adott válaszra tett megjegyzésében oly általános kifejezés foglaltatik,a mely által.inint azon megyének tagja személyesen is érintve érzem magamat és igy azt hiszem meg fogja engedni a t. ház, hogy e tárgyban röviden nyilatkozzam. (Halljuk!) Áz egész interpellatio egy esetről szól, melynek tárgyát a hegyháti járás szolgabirájának eljárása képezi. Hogy helyes vagy helytelen volt-e az eljárás, az nem tartozik ide, mint az igen t. ministerelnök ur is igen helyesen megjegyezte s azért evvel nem foglalkozom. Móricz Pál: Ez nem személyes kérdés! Deutsch Lipót: Bocsánatot kérek, egy kifejezést használ Vadnay képviselő ur, a ministerelnök urnak adott válaszában, mely a következőleg hangzik: „Az igen t. ministerelnök urnak imént elmondott szavai azon meggyőződésemet, hogy az egész vármegyében corruptiónak kell közigazgatási tekintetben uralkodni, meg nem változtatták." Ezen szavak „az egész vármegyében corruptio uralkodik" oly általánosak, a mely által én, ki azon vármegyének és a vármegye közigazgatási bizottságának, tehát azon szolgabíró esetleg fegyelmi hatóságának tagja vagyok, személyemet érintve érzem és igy azt hiszem, a t. képviselő ur is meg fogj a engedni, hogy e tárgyban röviden nyilatkozzam. (Helyeslés. Halljuk!) Mini a t. ministerelnök ur is helyesen jegyezte meg, azt hiszem, hogy nem helyes egyes eset alkalmából egy egész megyét sérteni és felteszem, hogy a t. interpelláló képviselő ur ezt nem is akarta tenni, de minthogy szavai mégis akként értelmezhetők, mint azon megyének és közigazgatási bizottságának tagja, ki tehát a viszonyokat közvetlenül és régibb idő óta ismerem, kénytelen vagyok kijelenteni azon tudomásomat, hogy ő ezen esetből általánosságra vonván következtetést, helytelenül járt el, midőn az egész megyének közigazgatását vádolta és midőn olyanról nyilatkozott, a mely téves informátión alapulván, a valóságnak meg nem felel. (Helyeslés.) Elnök: Következik a gazdasági bizottság jelentése a képviselőház április havi költségvetéséről. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az előirányzat elfogadtatik s az elnökség annak utalványozásával megbizatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa a múlt havi pémtári kimutatást). Elnök: Tudomásul vétetik. Következik a napirend második tárgya, az ipartöJ vényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása, még pedig a 122. §. Bartha Miklós : T. képviselőház! ügy hiszem, hogy a vita jelen előrehaladott stádiumában a t. ház hangulatával találkozom, ha minden színezés mellőzésével tisztán és kizárólag érveim elősorolására szorítkozom. Alig van e házban nézeteltérés az iránt, hogy ipartörvénynyel itt-ott némi könnyítéseket el lehet érni, de virágzó ipart teremteni nem lehet; és midőn a törvényhozás arra határozta magát, hogy ipartörvényünket revisio alá vegye s az iparszabadságról a korlátolt ipar útjára térjen át, oly irányzatnak engedett, a melynek sikerét a forgalmi theoriák egyáltalában nem igazolják és melyet csak a gyakorlati élet fog kimutatni. Ezen irányra az impulsust az ország iparosainak egyhangú követelése adta meg. Ezen követelésnek engedett a t. kormány is, midőn előbbi javaslatát visszavonva, hozzájárult a közgazdasági bizottság javaslatához. Az iparosok kívánságai két főpontban culminálnak: az egyik a qualificatio kimondása, a másik a kényszertársulás eszméje. Mind a két pont az előttünk fekvő törvényjavaslat alapjául szolgál, mind a két pontot magáévá tette a t. kormány is. Ezen két főelv kimondása által szerencsésen megszüntették azon országos agitatiót, melyet az iparoskörök megindítottak volt és mely épen most a választások küszöbén mindenesetre kellemetlenné 44-