Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-336

168 335 országos filég márczins 29. 1884. pon áll, mint ma, hogy t. i. önálló vámterületet nem képez, addig nem lesz sohsem azon helyzetben, hogy teljes mértékben rendelkezhessék azon eszközökkel, melyekkel a törvényhozás egyedül képes a közgazdasági fejlődést bizonyos határozott irányban előmozdítani, fejlődését bizonyos korlátok közt tartani, szóval egyáltalában befolyásolni. Ha lehet szólni egyáltalában arról, hogy sok illusió forog fenn e törvény tárgyalásánál, az első és legnagyobb illusió az, hogy egyáltalában e törvényhozás volna azon helyzetben, miszerint az ország közgazdasági fejlődésére befolyást gyakorolhasson. (Élénk helyeslés szélsőbalon.) Elismerem, hogy bizonyos minimális befolyást gyakorol, de nem gyakorolhat oly mérvű befolyást, a minőt minden állam kell, hogy gyakorolni képes legyen, ha az egyáltalában mint politikai tényező tekintetbe vétetni kivan. Megvallom, t. ház, igen meglepett a ministerelnök ur több kijelentése, mezeket az önálló vámterület eszméjére nézve tett. Az igen t. ministerelnök ur ugy állította fel a közös vámterület eszméjét, mint nélkülözhetetlen feltétele a magyar mezőgazdaság felvirágzásának, az önálló vámterület felállítását pedig ugy állította oda, mint a magyar gazdaközönségre nehezedő csapást. Először is t. ház, azt hiszem, miként elhibázott eljárás volna az, ha egyes társadalmi osztályok érdekeit tartva szem előtt, ezekhez alkalmaznék a törvényhozást és nem az országot, mint egészet, a nemzetet, mint politikai factort tekintenők. Ilyen e kérdés elbírálása is : vájjon az önálló vagy közös vámterület fentartása képezi-e azon ezélt, a mely felé a jövőben gravitálni kell, mert ez most nem actualis kérdés. Erre nézve t. ház, nézetem szerint téves állítás, ha az a magyar gazdaközönségre és földművelőkre nézve mint csapás tüntettetik fel. Volt idő, midőn európaszerte a szabad kereskedelmi áramlat volt uralkodó s a mig hazánk népessége még gyérebb volt és foglalkozást talált a földmívelés körében és a földmívelés mintegy absorbeálhatta a népnek összességét, addig talán lehetett mondani, hogy Magyarország kizárólag agricnltur állam s hogy ennélfogva a közgazdasági politikánál is egy ily agricultur állam kívánalmai egyedül irányadók. De ma változott a helyzet részben az által, mert e tekintetben egyáltalában változtak a nemzetközi viszonyok és többé nem oly kiválóan a szabad kereskedelmi irány felé gravitálnak Európában, de változott annyiban is, hogy a dolog természeténél fogva szaporodva az ország lakossága, ma már a földmívelés egyedül nem képes azt táplálni s fentartani. S ha t. ház, itt most azon panaszokkal szemben, hogy az iparososztály hanyatlik, arra utal valaki, hogy hisz az iparososztály 21 %-al szaporodott, e szaporodás nem azonos azon osztály felvirágzásával. Igen természetes, hogy ha a földmívelés a népesség szaporodásánál fogva nem képes biztosítni a megélhetés feltételeit, valamerre keres azon népréteg, a mely a földmívelésben megélhetése feltételeit többé nem találja, foglalkozást és az ipar felé indul; indul pedig a múltban annyival is inkább, mert mindenfelé hangoztatták, hogy a magyar ember ne nevelj e fiait csak gazdának, ügyvédnek, orvosnak, hivatalnoknak, hanem iparosnak. Természetes, hogy az iparosok száma növekedett, de ez nem azonos azzal, hogy az iparosok sorsa kedvezőbb volna, mint a közel múltban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A vámpolitikának befolyása t. ház, az iparososztály sorsára szerintem ép abban nyilvánul, hogy az önálló vámterület nem fogja a kézműipar helyzetét minden tekintetben sokkal kedvezőbbé tenni, hanem új keresetforrásokat nyit azon néprétegek számára, melyek ma Magyarországon egyáltalán megfelelő foglalkozásokat nem találnak és ezért kénytelenek a kivándorlásra. (Ugy van! balfélől.) Ez volna szerintem főelőnye az önálló vámterületnek; a másik viszont az, hogy hisz végczélul nem azt kell tekintenünk, hogy a mi terményeink a szomszédban találjanak piaczot, hanem tekintve különösen az ország geographiai helyzetét, tekintve hogy a felvidék földje terméketlen és klímája zord, szóval, hogy az nem rendelkezik oly képességgel, hogy exportképes mezőgazdasága legyen: én sokkal jobbnak találnám, ha például a magyar gyapjú Selmeczbányán és Körmöczön dolgoztatnék fel, mint hazánkon kivül Jägerndorf és Reiehenbergben {Ugy van! szélső balfélől) és sokkal jobbnak találnám, ha az alföld terményei nem Bécs piaczára kerülnének, hanem Budapesten találnák meg a fogyasztó közönséget. Természetes, hogy ez mind csak a távolabbi jövő kérdése, de ezeket azért tartottam szükségesnek felvetni, mert a t. miniszterelnök ur ugy állította fel az önálló vámterület eszméjét, mint olyat, a mely a magyar mezőgazdaságra nézve súlyos bajok forrása volna, természetesen Eldorádót az önálló vámterület nem teremt; de a mai állapot sem az. Az önálló vámterület sem panacea, a mely minden közgazdasági bajnak elejét vegye. Annak hatása attól is függ, hogy minő vámpolitikánk lesz. Ha elérkeztünk már az önálló vámterület felállításának lehetőségéhez, fel fog merülni egy másik kérdés, t. i., hogy minő vámpolitikát űzzünk. Erről most nem szólok, mert az messze mehetne, csak annyit jelentek ki, hogy én sem a szabad kereskedelmi rendszernek, sem a védvámrendszernek feltétlen híve nem vagyok. Azt tartom, hogy egyikhez, vagy másikhoz alkalmazkodni, ez a nemzetközi viszonyoktól és attól függ, hogy a nagyobb, hatalmasabb államok, mint a miénk, milyen állást foglalnak el e kérdésekkel szemben. Az a súlyos helyzet, mely hazánk iparososztályára nehezül, nem egy elszigetelt jelenség, az