Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-336

336. országos liléi mircsius 29. 1884. Í57 érdekelt e törvény, birtak az önérzet tudatával s a tájékozás helyes látkörével s csakhamar nyomára jöttek annak, hogy e rendszertelenség és fegyelmetlenség nemcsak az ő kárukra, hanem az állami és társadalmi erők tényezői egyensúlyának felbontására is vezet. Azon mozgalom, a mely 1872 után megindult, egy életerős, egészséges mozgalom volt, szemben a felbontó erők törekvésével. Az egyensúly fentartása és megtalálásának mozgalma volt az s az iparos közönség szerencsésen meg is lelte azon eszközöket, melyekkel ezen bontó processus útja elzárható. Mert hát mi az, a mit az iparos közönség ma Magyarország törvényhozásától kivan ? Talán segélyért jönnek ide ez ország házához? Talán kivételes dolgokért folyamodnak, a milyen még soha nem volt ? Nem, ők egyszerűen azon egészséges alapon állanak kérelmükkel, a melyen minden társadalmi tényezőnek állania kell, ha valódi helyet akar elfoglalni az államban. Ez az öntevékenységi kör megteremtésének lehetősége. Önkormányzatot kivannak ők, a mennyiben érdekeik követelik. Öntevékenységi kört óhajtanak szerezni. Ebben rejlik az ipartársulás eszméje. Nem kiváltság, nem kaszt corporatio az; nem akarnak ők abból kizárni senkit, a ki oda illetékes; nem akarnak külön kaszttá alakulni ellenséges érdekek szolgálatára, az ipar érdekei szolgálatára kívánják ők mindnyájuk társulását; a mit Magyarország ma a társadalomnak minden osztálya megtesz s erőteljesen müvei, melyre nézve egy nagy tudós nézetét fogom a t. háznak bemutatni. Ahirneves publicista Gneist, egyik müvében ugyanis a következőket mondja (olvassa): „Minden törekvés a társadalmi állás fentartására, a létérti küzdelemre, vagy az állapotjavítását czélzó versengésre irányul. Mindenki elaő sorban magára és saját osztályára gondol. A birtok és munka fő és mellékcsoportjai, de még a tudomány és művészet legszellemiesb hivatásai is tanítók, orvosok, ügyvédek a többiektől elkülönített rétegekben sorakoznak érdekeik megóvása végett." , íme t. ház, a társadalmi tényezők mai mozgalmai közepete talán csak az iparosok mozgalma, az iparosok öntevékenysége mely kárhoztatatást érdemel, melyre reányomjuk a reactio bélyegét, melyet kisebbítsünk, mint a szabadelvűséggel ellentétes törekvést? Nem értem t. ház, azok gondolkozását, kik az ily törekvések ellen felállítanak egy tételt és coneludálnak, a hová concludált tegnap György Endre t. képviselő ur, a ki bennünket utak arra, hogy az ily törekvések folytán majd előáll ismét egy í 848-iki év szüksége. Hogy az öntevékenységi, önkormányzati törekvés szelleme ellenkezésben álljon a szabadelvűséggel, ezt nem én, de a józan ész, a tudomány, a politikai ismeretek összesége nem engedheti meg. (ügy van! a szélső balon.) Tehát akkor, miért reactiót kiáltani? Hiszen akkor reactióná- I riusnak nevezzük a tanítók, papok, orvosok, jegyzők, ügyvédek és mindenkinek, ki a társadalomban résztvesz és érdekei védelmére tömörül, törekvését, a mi, azt hiszem, mégis nagy túlzás lenne. De én, György Endre t. képviselő ur tételével szemben felállítok egy másik tételt. Ö, a ki különben nem mint bámulója mutatja be magát a liberalismusnak, melynek én bámulója vagyok, azt hiszem, tévútra jutott és ugy járt különösen a 72-iki ipartörvény szabadelvűsége bámulatában, a mint járt a törvényhozás akkor, mikor azt meghozta, a mint járt az egykori görög csillagász, a ki annyira elbámult egy fényes csillag, a szabadelvűség csillaga bámulatában, hogy a törvényhozás nem vette észre az előtte álló gödröt és abba nem ő bukott bele, hanem belebuktatta Magyarország iparos közönségét. Azt kérdem én, hogy azon szabadelvuség cinosurája, melyet György Endre képviselő ur itt felállít, minden kellékét magában foglalja-e a szabadelvűségnek? 0, midőn elismeri a gyengék védelmezési jogát, és midőn elismeri azt, hogy Magyarországon a kisipar csakugyan veszélyeztetve van : vájjon akkor a szabadelvűségnek az a consequentiája, hogy nyissuk meg tehát a gátakat a 72-iki törvénynyel, a feltétlen szabadság gátját s ennek ellenében az öntevékenység védelmi körét az illetőknek engedjük meg? Ez a szabadelvuség egy oly útra vezet, melynek veszélyes részei ma már jelentkeznek Európaszerte. Én tisztelem az erősnek jogát, de az nem zárja ki, hogy a gyengéket védelemben részesítse az állam: és ha ezt az egyensúlyozó politikai működést egy állam sem alkalmazza, beáll az egyensúly felbomlása. Ha a gyengék az államban védelmet nem találnak, beáll a gyengéknél az utopicus álomban való boldogulhatás keresése. Ha ők az államban érdekeik rendjét nem találják meg, anarchistákká és nihilistákká lesznek. Ez az a veszély, azon irányzat következménye, melyet György Endre t. képviselő ur cultivál, melyet én igy nem követhetek. Egyes szónokok az iparosok követelményeivel és kívánalmaival szemben igen szeretik még hangoztatni a kívánalmak kisszertíségét, szeretik hangoztatni, hogy nem ez az iparosok érdeke, nem ebben rejlik jövőjük és szép tanácsokat osztogatnak, mint Láng t. képviselőtársam és mások tegnap tették, hogy iparszövetkezetek létesíttessenek, olcsó hitel teremtessék stb. Ezek azok, a melyek a nagy verseny ellen a gyengébbek védelmére szolgálnának. De azt kérdem azoktól, kik ezen jó tanácsokat osztogatják, mikép képzelik létrehozni mindezt ? Talán ők maguk fognak menni a vidékre hitelszövetkezeteket alakítani, olcsó hitelt szerezni? Tudjuk, hogy mindez elkerülhetlenül szükséges. Épen azért kívánja Magyarország iparos közönsége a kötelező társulást, hogy minderről