Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-328

328, országos ülés m&rezius 14. 1884. vagy a 81-iki nagyobb árvizniagasság már a szabályozás folytán állt elő. A 31-ikinél magasabb területeknek, melyek ily árvizmagasság mellett gátszakadás folytán esetleg víz alá kerülnek, nem haszon, hanem kár okoztatott az szabályozással. Azért tehát, hogy a szabályozás kárukra vált, őket az ármentesítés költségeinek viselésére kötelezni, szerintem legalább sem nem méltányos, sem nem jogos, mert Őket e szabályozás nem mentesítette, sőt épen ezen szabályozás hozta reáj ok a vizet. De hát az ármentesítés költségeit nem bírják el a 30-iki vizszin alatti területek. Jól van, itt tehát okvetlenül segitní kell. Vizfelemeléssel ? Legyen! emeljük fel a vízszint; de ne a 81-iki magasságra, hanem annak 10-szeresére, 50-szeresére; oly magasra, hogy Magyarországnak minden cultulterülete az alá essék. Oszoljék az egész országon el az a többlet, melyet nem bírnak elviselni ama terület birtokosai, kiknek az ármentesítésből hasznuk állott elő. Kissé merész óhajtásnak látszik t. ház, hogy a szegény árvamegyei tót is járuljon hozzá a Tiszaszabályozás költségeihez, a kinek abból haszna egyáltalában nem lesz. Bizony haszna nem lett belőle L ház; de jegyezzük meg, hogy kára sem lehet. És azoknak, kik jogosnak tartják azt, hogy a szabályozás, az ármentesítés költségeihez hozzájáruljanak azok, kiknek e szabályozás kárukra lett: nem tehetnek jogosan kifogást, hogy azok is hozzájáruljanak, a kiknek legalább káruk nem lett abból, Annál kevésbé tehetnek ellene kifogást, miután így az egész ország területén eloszlott költség annyi sok birtokos és adózó közt felosztva, a krajczárnak talán töredékére száll, mig ha az ármentesítés költségeinek fizetésére csupán azokat kötelezik, kiknek abból részint hasznuk lett, részint a szomszédban, káruk lett, ezeket forintokig fogják terhelni és félő, hogy nem teszünk egyebet t. ház, mint a most még virágzó és fejlődésre legképesebb egyik vidékünkből teremtünk egy magyar Irlandot. A mit előbb körülírva kifejezni bátorkodtam, nem egyéb t. ház, mint kimondása annak, hogy a mit a vizszabályozás, az ármentesítés költségeiből azok meg nem bírnak, kiknek abból értékemelkedésük lett, fizettessék országos adóból. De előáll mindig a szomorú pénzügyi helyzet. Bizony az szomorú! 175 — 180 millióra megy körülbelül az az összeg, a melyet részint politikai, részint gazdasági és pénzügyi szerződéseink következtében évenként idegeneknek fizetni köteleztetünk. Reménylem, hogy ha ez a közel 200 millió magunknak állana rendelkezésre, a mi kezünkben maradna és a magunk ezéljaira fordithatnók, a t. kormány maga sem habozna ez összegből bizonyos részt a Tisza ármentesítés! költségeire felvenni. Ezt, azt hiszem, senki jogtalan és méltánytalan eljárásnak nem tartaná. De hiszen tegnap említette fel Dobránszky Péter t. képKÉPVH. NAPLÓ. 1831—84. XV. KÖTET. | viselőtársam, hogy más államokban is, a melyek talán nincsenek ilyen szomorú financiális helyzetben, ez az eljárás nagyon természetesnek tartatik és gyakorlatban van. Tudom, hogy financiális helyzetünk szomorú ; ámde felemlíteni ezt akkor, talán két héttel később, mint, a hogy megszavazták a boszniai vasutat, megszavaztak egy stratégiai vasútvonalat, a mely nem jövedelmez semmit, a mely talán forgalmi és üzletfentartási költségeit is alig fedezi és a melynél más stratégiai vonal sokkal inkább védelmezné Magyarországot, olyankor ezt itt felemlíteni talán nincs egészen helyén kivül. Hiszen t. ház, a Tisza völgye is stratégiai vonal, még pedig nagyon fontos stratégiai vonal, a magyarságnak ez a dereka s az ellenség ezt is megtámadja. (ügy van! a szélső balfelől!) És ha Galiczia és Ausztria védelmezését országos szempontnak tartottuk, egyáltalában nem tudom, hogy ezen magyar stratégiai vonal védelmezését mért ne lehetne országos szempontnak tekinteni. Ezt pedig annál kevésbé értem, mert maga a t. pénzügyminister ur, a ki állásánál fogva a kincstár érdekeinek a képviselője és mindig a kincstári érdekek előtérbe hozója, maga kijelentette, itt és máshol s e kijelentése a tiszavölgyi társulat utolsó jelentésében benn is foglaltatik, hogy a Tiszaszabályozás nem csak az illető érdekeltek ügye, hanem első rangú országos érdek és azért, ha mindjárt a teherviselés első sorban az érdekelteket illeti is, ott, a hol az egyesek ereje elégtelen, az állam feladata a boldogulás feltételeit megadni. Én sem kívánok egyebet; de ezt annál inkább kívánom, mert ama kulcs szerint, mely maximum gyanánt van a törvényjavaslatban ajánlva, ezen országrész érdekei fenyegetve vannak. Megmentettük őket az árviz veszélyétől azért, hogy elfulaszszuk az adósságok tengerébe. Ez t. ház, a magyar törvényhozásnak nem lehet czélja, nem lehet feladata vagy akarata. Tudom én azt, hogy a mostani áramlat mellett lehetetlen a legalább szerintem egyedül méltányos álláspontot tisztán és egész mértékében érvényesíteni, járulni kell amaz ármentesítési költségekhez nemcsak azoknak, a kiknek azokból haszna van, de azoknak is, a kiknek, legalább a mint én vélem, azokból kára van -Járulni kell azokhoz a helyi birtokosoknak mindenesetre; de szerintem csak oly arányban, hogy ez által az a birtok meg ne szűnjék az ő szemökben érték lenni. Még egyet t. ház! Tudjuk azt, hogy a Tiszavölgy a Maros és Kőrös közti részének szabályozása kivételes rendszabályokat tett szükségessé. E területen kiterjedt községeket, jelentékeny városokat fenyegetett az árviz, segítségre, nagymérvű töltési munkákra volt szükség. S a ki fulladozik, nem kérdi sohasem, hogy menivyiért húzzák ki, itt gyors munkára vala szükség, az első az, hogy | kihúzzák. A gyors munka azonban egyúttal drága 2