Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-335

P30 335. országos ülés mámius 28. 1884. Iáinak. El kell azonban ismerni, hogy egy tekintetben mégis eleget tett nagyjában legalább is látszat szerint az iparosok kívánalmának, a menynyiben a kényszertársulás eszméjét elfogadta és én nem habozom kijelenteni, hogy ez az eszme nézetem szerint, a minő teljesen originális és nem követ semmi külföldi példát, igen szerencsés megoldására vezet azon feladatoknak, a melyek a kényszertársulással összekötve vannak. Csak hogy igen is el volt elausulálva ezen jóakarat. Az indokolás bevallja, hogy csak a mindinkább megerősödött kívánságnak engedett, elejét akarta venni annak, hogy az ipar ügye magában véve sérelmet ne szenvedjen, hogy a jogos érdekek ne sértessenek meg, hogy a vállalkozási szellem fejlődése ne gátoltassék és azért csakis ott és azért szándékoltatott megengedtetni a kényszertársulás eszméjére alapított testületek működése, a hol az életképes lehet és a hol az az egyes helyeken sérelem nélkül tehető. Azt is mondta az indokolás, hogy igen kényes dolog oly intézkedést elrendelni, a mely esetleg az érdekeltek akaratával ellenkezik. Hát t. ház, ily indokolás mellett, igen természetesen az iparos világ nagy lelkesedéssel nem fogadhatta még ezen, hogy ugy nevezzem concessiót sem. Megnehezíteni szándékoltatott az eredeti javaslatban és részben még a mostani javaslatban is megnehezittetni szándékoltatik a testületek létrejövetele számos intézkedés által, a mit világosan mutat az indokolás, midőn azt mondja, hogy a testületek statútumai az ipartörvény által biztosított jogokat nem szabad, hogy megsértsék. De provideálva volt az eredeti javaslatban arról is, hogy a kormányhatalom atyáskodó keze alatt tartsa ezen testületeket, midőn fentartja magának az ipartestületek feloszlathatását. Azonban az is igaz és azt el kell ismerni, hogy virtualiter oly jogokat engedett át a testületeknek, melyekkel, lia józanon élnek, minden elérhetőt elérhetnek. Mindenütt mutatkozik a félelem, hogy ezen ipartestületek, ki tudja mit fognak művelni. De miután a testületekre részben az első iparhatóság teendői is rá ruháztattak, én ezen örvendek, tekintve közigazgatásunknak nem általam először jelzett ázsiai állapotát. Daczára ennek azonban, az iparosok a javaslat ezen félszeg és bizalmatlanságot mutató iránynyal szemben nem örömest fogadták a törvényjavaslatot és nyilatkoztak az idő rövidsége daczára elég világosan. A kormány nem volt hajlandó sok időt engedni az iparosok közvéleményének fejlődésére, hanem siettette a törvényjavaslat tárgyalását. A közgazdasági bizottság tárgyalása előtt, miután annak többsége a manchesterizmusnak hódol, oly hirek jártak, hogy mint 1871-ben az akkori tizenötös bizottság, majd ők is liberálisabbá fogják átidomítani a javaslatot. De mi történt? A bizottság jelentése szerint a bizottság azon meggyőződéssel fogadta a javaslatot, hogy a javaslat „némi esetleges módosításokkal képes leend az iparosok által hangoztatott visszásságok elejét venni". Ha tehát nem is manchesteri irányban kívánta a bizottság módosítani az eredeti javaslatot, nagyjában mégis hajlandó volt a bizottság többsége a javaslatot elfogadni. „Ekkor jöttek" — ugy mondja —• „a, kérvények, melyek a képesítést követelték." És ekkor a bizottság többsége megváltoztatta nézetét, a jelentés e tekintetben azt mondván, „hogy ily általánosan nyilvánult kívánalommal szemben kötelességének tartotta a kivánt irányban elmenni azon határig, a melyen belül meggyőződése szerint a forgalom, fogyasztás és magának az iparnak érdekével nem ellenkezik. Továbbá azt mondja a jelentés : „A közgazdasági bizottság álláspontját a kormány magáévá tette." Na hát t. ház, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a dolognak ezen előadása nem egyezik meg a pragmaticai hűséggel, mert igen jól méltóztatnak tudni, hogy a dolog megfordítva áll. Mert híveinek általános csudálkozására, mondhatnám megdöbbenésére egyszerre csak a ministerelnök ur, az országos iparegyesület által a képesítésre vonatkozólag beadott módosítvány mellett nyilatkozott. Hát t. ház, meglehet, hogy, nem mondom, az 1871-ki tárgyalások óta, hanem a ministeri tanácsban tán a január folyamán folytatott tárgyalások óta, midőn a t. kormány a bekövetkezendő hatást már tudhatta, változott meg a t. ministerelnök ur nézete. Ez lehetséges, de én kötve hiszem, én inkább azt hiszem, hogy ebben a közgazdasági kérdésben is szegre akasztotta a t. minister ur elveit (Derültség balfelöl) és miután a választások küszöbén állunk, olyan nagy hajlandóság nyilatkozott benne az iparosok kívánságának eleget tenni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én ezt nem azért mondom, mintha sajnálnám, hogy engedett az iparosok kívánságának, de mivel ez oly rendkívül ritkán szokott történni, még-is igen feltűnő ez a gyors engedékenység. A ki pedig ismeri a képviselőház bizottságai többségének önállóságát, az nem fog csodálkozni azon, hogy a közgazdasági bizottság aztán, mint mondják, kötelességérzetbő], magáévá tette ezen módosítást. Ez által azonban az egész törvényjavaslatnak természete lényeges változást szenvedett s az új szakaszok sok tekintetben nem igen vágnak össze a régiekkel és a szerkesztő bizottság, mely ezt ugy a hogy összeenyvezni iparkodott, sem volt képes az egészből egységes dolgot csinálni. Az eredeti törvényjavaslat kétségkívül egységesebb volt, mert ÍZ szervesen átgondolt közgazdasági nézetek folyománya volt. Az egyes szakaszok most már részben devalválják azt, mii más szakaszok-