Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-309
309. országos ülé* február 12. 1884. 65 kül képesítve vannak arra, hogy saját városuk emelkedéséről gondoskodjanak. Ez irányban tehát jobb vélemény nyel vagyok felőlük, mint a képviselő ur. (Helyeslés jobbfélol.) A másikat helyezem abba, hogy a mi államilag indirect utón szükséges lesz arra, hogy Szeged azon helyzetet elfoglalva tarthassa, a melyre való szempontból hozta az állam az áldozatokat, azt annak idejében meg fogja tenni. A képviselő urazt mondja, hogy itt is kortesszempontokból, a választások miatt, hogy többen reménykedhessenek, vezettetik minden. Ha én, t. képviselő ur, kortesszempontból akarnék nyilatkozni, most azt mondanám: hogyne, igen, én is azt látom, mert dohánygyárnak ott helye van, vasúti igazgatóságnak helye van, rajta leszek, majd megcsináljuk. De én ezt nem mondom, hanem egyszerűen és röviden ismétlem, hogy Szeged jövője iránti bizalmam van Szeged polgárai és lakói irányában és azon meggyőződésben, hogy a mi államilag, indirect úton szükséges lesz arra, hogy Szeged elfoglalhassa helyét, azt minden magyar kormány és törvényhozás — nemcsak ez a kormány — megfogja tenni. Én igy szoktam korteskedni. Ajánlom a javaslatot. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon,) Herman Ottó: Félreértett szavaim helyreigazítására kérek szót. Elismerem a t. ministerelnök ur igen ügyesen alkalmazza azt velem szemközt a maga értelmében, hogy Szeged városának polgársága minden reeonstruálás nélkül is megfogja tenni azt, a mi reá vár, t. i, Szeged városát felfogja virágoztatok De midőn én ezt a reconstruálást kimondottam, nem a jellemre, nem a kazafiságra mondtam azt, hanem hogy nagy keretű város arra a kis csepp közönségre építve, a közönségnek akkép való reconstructiója, hogy betöltse azt a várost, csakugyan lehetetlen. Én a reconstructiót más értelemben nem vettem. Gr. Tisza Lajos: Tisztelt képviselőház! (Halljuk!) Hermán Ottó képviselő ur pár szóval szerintem nein egészen helyes képét adta a jelenlegi Szeged városának. Kötelességemnek érzem azt némileg helyesbíteni. Azt mondta a képviselő ur, hogy felépíttetett Szeged városa kaszárnya-stylusban és kaszárnyarendszer szerint. Azt hiszem, e tekintetben téved, mert ott, a hol az emeletes épületeknek a száma a földszintes házak számához, melyekben a földmívelő polgárság lakik, ugy aránylik, mint — mondjuk — tiz a százhoz, arra a városra azt hiszem, nem lehet azt mondani, hogy az kaszárnyarendszerben van felépítve. (Ugy van! a jobboldalon.) A városnak legkisebb része van arra számításból felépítve, hogy a lakásokból jövedelmet adjon. Egy része igenis igy van felépítve, mert Szeged nemcsak földmívrlő város, hanem az alföldnek központi kereskedelmi városa. Arról is kellett I KÉPVH. NAPLÓ 1881—84. XV. KÖTET. | tehát ott gondoskodni, hogy azok, kiknek nincs saját házuk Szegeden, kellő és megfelelő egészséges lakásokat nyerhessenek. (Helyeslés a jobboldalon.) Nekem a legutóbbi időkig nincs tudomásom arról, hogy ott olyan nagyon sok üres szállás volna. Ellenkezőleg ma még arról van tudomásom, hogy igen nehéz Szegeden megfelelő szállásokat még ma is kapni és a mire a képviselő ur hivatkozott, hogy mozgalom indult meg arra nézve, hogy az újonnan felépített tiszti pavillon alakittassék át legénységi helyiségekké és utasíttassanak a tisztek a városban lakásokat fogadni, hogy igy az üres lakások kiadhatók legyenek: ez máshonnan vette eredetét. Megfordítva áll a dolog. A tiszt urak vetették fel ezt a kérdést a városnál azért, mert ők sokkal szivesebben laknak elkülönítve a városban, mint egy tiszti pavillonban egyesítve. Ezt nem is vehetni rósz néven, ezt én nagyon természetesnek találom; azonban Szeged városának pénzügyi viszonyai nem engedik, hogy egy épületet, mely ugy épült, hogy behozza, az építési tőke kamatait, átalakítson oly épületté, mely többé a kamatokat behajtani nem fogná és igy Szeged városa évenként pár ezer forintot vesztene. De — mondom — ennek nem a lakásbőség az indoka, hanem ez egészen máshonnan ered. Azt méltóztatott mondani, kívánatos volna s a külföld meg is várná, miután nagyon érdeklődik Szeged városa irányában és oly sok áldozatot hozott, hogy tájékoztassék az iránt, hogy mi történt ezen öt év alatt Szegeden. Erre nézve bátor vagyok emlékezetébe hozni a t. képviselő urnak, hogy a Szeged városában történtekről ugy a velenczei, mint a berlini kiállításokon a nagy közönség értesíttetett oly módon, hogy ezen két kiállításon Szeged városa hozzá méltón képviselve volt és értesült a nagy közönség a reconstructionális munkákról, a melyek azon idő alatt történtek, kimerítő és a helyzet hű képét nyújtó röpiratokból is. E szerint tehát azt mondani, hogy a külföld általában homályban hagyatott az iránt, hogy mi történt Szegeden, nem lehet. Egyébiránt a királyi biztosság részéről a havi jelentések az egész működés folyamán feljöttek a belügyministeriumba s meg vagyok győződve, hogy összefognak állíttatni és annak idejében mindenki egy általános képét fogja nyerhetni annak, hogy az ott befektetett tőkékkel mily eredmény éretett el. Azonban természetes, hogy öt évi ily forcirozott működésnek eredményét két-három hónap alatt összeállítani nem lehet. Még csak arra kívánok rövid megjegyzést tenni, (Halljuk!) hogy azzal kezdte beszédét a tisztelt képviselő ur, hogy ő maga is átlátja, hogy a királyi biztosnak absolut hatalommal történt ott működése folytán megzsibbadt közigazgatásnak 9