Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-305

305. országos ö?ás február 7. 1884. 23 csak ő. Csak ez utóbbira kívánok még egy pótló megjegyzést tenni. (Halljuk!) Azt t. ház, az ellenzéki padokról nem állította és nem fogja állítani soha senki, mert hiszen az a világos tényekkel ellenkeznék és nagyon is könynyu megczáfolni, hogy a mérleg a kiadások és a bevételek közt a 75-iki állapothoz képest nem javult; de a mérlegnek javulása önmagában még nem jelenti a pénzügyi állapotnak javulását. (Ugy van! balfelől.) A pénzügyi állapotnak egész jelleme két factorból áll. Az egyik azon baj, mely létezik, a másik azon erő, mely e baj leküzdésére rendelkezésre áll. Ha 1875-ben egy sokkal nagyobb deficittel állottunk szembe, de az az erő, mely ezen deficit eltüntetésére használható volt, még a maga teljében a nemzet kezében volt, akkor teljesen fel vagyok jogosítva azt mondani, hogy ma, midőn a deficit szám szerint kisebb ugyan, de az az erő, mely a pénzügyi helyzet orvoslására rendelkezésünkre állott, jóformán már ki van merítve, a pénzügyi helyzet a mérleg javulásának daczára nem jobb, hanem rosszabb. (Helyeslés dalfelöl.) Az az utas, ki egy magas, meredek hegy tövében áll, messzebb hegy csúcsától, mintáz, a ki a hegynek már közepéig eljutott. De ha az, ki a hegy tövében áll, lélekzetének és phisicai erejének, kedvének még teljes birtokában van, sokkal több kilátással bir feljutni a hegy csúcsáig, mint az, ki a hegynek ugyan már közepén van, de ott már kimerülve összerogyott. [Élénk helyeslés balfelöl.) Ez körülbelől az ország helyzetének képe, a pénzügyi rendezkedés nagy problémájával szemben. De én mint mondám, kiválóan azon két nagy jelenséggel kívánok foglalkozni, melyet bevezetőleg jeleztem. Ezekre vonatkozólag óhajtom ezeknek tükrében a kormány politikai működését szemügyre venni. (Halljuk!) Hogy Horvátországban a dolgok odáig fejlődtek, hogy az állapotot, mely ott létezik, ezen tartomány morális elvesztésével és morális visszahódításának szükségességével nem túlzottan jeleztem, azt, ugy gondolom, mindenki meg fogja engedni. De mit tartsak egy oly kormány államférfiúi képességéről, melynek szeme előtt, melynek folytonos kormányzása közt ily állapot lassanként létre jöhet, mert hiszen ez nem máról holnapra fejlődött igy; mely azt nem látja el annyira, hogy a kormányzása 9-ik évében elérkezettnek véli az időt, hogy egy magában véve nagyon alárendelt formai ügynek forceirozása által hódítást tegyen a magyar állam egységének szempontjából a horvát területen és a mely csak az ezen meggondolatlan lépés folytán beállott zavargások következtében tudja tisztán látni a helyzetet; melynek csak a zágrábi csőcselék nyitotta meg a szemét, hogy tudja, hogy Horvátországgal hányadán van. (Élénk helyeslés a Baloldalon.) Mit mondjak ily kormány államférfiúi belátásáról? De hogyan is látta volna a kormány azt, hogy Horvátországban hogyan és minő irányban fejlődnek a szellemek, mikor összes látó és halló szervei, összes rábeszélő képessége azon sokkal nagyobb feladat megoldásával volt absorbeálva, hogy a képviselők támogatását saját többségének biztosítása végett itt állandóan magának megnyerje. (Elénk helyeslés balfelől.) A kormány nem látta a bajok fejlődését, a kormány azokat fokozta, a mennyiben minden fontosabb szavazás ezen házban valamely újabb engedmény árán történt. (Ugy van! halfelöl) A kormány végre tetézte a bajt az által, hogy ily módon előkészített téren (Halljuk! Halljuk!) az illetékes tényezők meghallgatása nélkül egy huszáros elővágtatásra szánta el magát. (Igaz! Ugy van! balfdöl.) Tetőpontjára emelte s majdnem orvosolhatatlanná tette a bajt, mikor ezen meggondolatlan hatalmi tény után, a szégyennel teljes meghátrálásnak és az államférfi a tlan engedékenységnek és gyengeségnek terére lépett vissza. (Igaz! Ugy van! Balfelől.) A kormánynak pedig ezekkel a jelenségekkel szemben ma sincs tiszta és határozott politikája; mert megvallom, hogy én legalább nem helyeselhetem és egy határozott politikának, egy ^rős actió megkezdésének követelményeivel összeegyeztetni nem tudom azt, a mi most Zágrábben történik. Sokan ellenzéki hangok is voltak ezek közt, a kik nem discernálván kellően az erélynek jól és rosszul alkalmazott módjai közt, örömmel üdvözölték azon tényt, hogy a zágrábi tartománygyülés az ottan előfordult botrányos jeleneteknek tovább nem tűrése tekintetéből elnapoltatott, mielőtt az ott beadott felirati j avaslatok valamelyike elfogadtatott volna. Én, t. képviselőház, a jelenlegi helyzetben a cselekvésnek ezen módját megvallom nem tartom helyesnek. Ha a kormánynak a horvát kérdésben ma határozott politikája volna: akkor az lett volna a feladata, inkább tűrni még néhány napig azon botrányos jelenetek folyását, a zágrábi tartománygyülés elé terjesztett felirati javaslatok valamelyikét egész az elfogadás stádiumáig juttatni és abban foglalt követelményekkel szemben egy királyi leirat által egészen határozottan kitűzni az „idáig és ne tovább" -ot, politikájának alapelveit. Ez lett volna legjobb módja azon legmagasabb bizalom kihasználásának, melynek ecclatans jeleivel a ministerelnök ur a napokban egy más tárgy megvitatása körül dicsekedett. (Elénk tetszés balfelől.) De ezt t. képviselőház, csak mellesleg mondom, mert meggyőződésem, hogy a baj, mely a horvátországi állapotoknak elfajulásában rejlik, nem tisztán locaíis természetű és hogy annak