Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-321
321. országos ülés márezing 4. 1884. 209 nem lehet, a miből szükségképen következik az, hogy a kivétel az általános jogszabályokat magában foglaló törvény sorsához absolnte nincs kötve, ugy annyira, hogy ez utóbbinak esetleges megváltoztatása — ha az kifejezetten nem történik — nem vonja maga után a kivétel megváltoztatását is. Kitűnik ez onnan, hogy változhatnak a viszonyok, melyek a törvényt létrehozták és ezen változott viszonyokhoz képest az új törvény megalkotása válik szükségessé; de azért azok a viszonyok, melyek a kivétel alapjául szolgáltak, továbbra is maradhatnak változatlanul ugyan azok s igy a kivétel megváltoztatására, vagy pláne megsemmisítésére észszerűen törekedni nem lehet. Az 1878-ki évi törvényhozásnak tehát az 1868. évi XVI. t.-cz. 12. szakaszában a székelyföldi sajátos viszonyok folytán szükséges kivétel megsemmisítésének intentióját csak akkor lehetne imputálni, ha e sajátos viszonyok olynemü változásáról győződött volna meg, mely a kivételes jogszabályt feleslegessé teszi, de ekkor is határozottan ki kellett volna fejeznie ezen akaratát. Miután azonban 1878-ban a XXIV. t.-cz. tárgyalása alkalmával a székelyföldi viszonyokról említés sem tétetett, annál kevésbé akarhatta a törvényhozás az ezen viszonyok miatt törvénybe iktatott kivételt megszüntetni, ezért az 1878. évi XXIV. t.-cz. 11 2. szakaszának hatálya nem terjedhet, de ki sem is terjeszthető az 1868. XIV. t.-cz. 12. szakaszára. Maga az akkori pénzügyminister ur sem gondolt ezen kivétel megszüntetésére, mert ellenkezőleg javaslata tárgyalása alkalmával figyelmeztetnie kellett volna a képviselőházat arra, hogy az általánosságban fogalmazott 112. szakasz minő kivétel megszüntetését fogja involválni s ez által a törvényhozásnak alkalmat kell vala nyújtania, hogy ezen kivételre nézve akaratát kifejezhesse. Ha e figyelmeztetést az akkori pénzügyminister ur készakarva mulasztotta el, akkor roszhiszemüleg járt el; én azonban hajlandó vagyok inkább azt hinni, hogy ő is csak utólagosan és akkor fedezte fel a 112. szakaszban kínálkozó kedvező alkalmat a pénzszerzésre, midőn 1878-ban minden áron pénzt kellett előteremtenie. De, t. képviselőház, a kisüstös szabad pálinkafőzésben nyújtott kedvezmény eltörlésének kérdése felett alakuljon bárminő alkotmányjogi vélemény, az mindenesetre tény marad, hogy közgazdasági, pénzügyi, állami székelység létérdekeire való tekintetekből sem 1878-ban eltörölni, sem a törvényjavaslatból kihagyni ezen kedvezményt nem volt szabad. (Ugy van.' a szélső balfelöl.) Mert ha igaz az, hogy a helyes megadóztatásnak alapfeltétele, nem a kincstár legmagasabb bevétele, hanem az adóképesség kímélése, ugy ez igazságot Magyarországon a szeszadó által lehet legérzékenyebben alterálni, mert a szeszadónak egyenlő kivetése és a fiscalis szempontok merev alkalmazása ez adónemnél — más vidékek viszonyait nem ismerem annyira — de a székelyföldön a nép existentiáját támadja meg. (Ugy van! Ugy van! a szélső bálfelöl!) hisz nálunk a majdnem végtelenig elaprózott egykori „sieulica hereditás* csak ugy képes fentartani a népet, ha a szeszfőzés által szakadatlanul javítgatja terméketlen talaját, pótolhatj ä £.1- takarmányhiányt és ezen mesterséges módon sikerrel űzheti az állattenyésztést, ezen egyetlen egy jövedelmi forrását. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Az 1868. törvényhozás teljes ismeretével birt a székelyföld ezen helyzetének és ennek a hatása alatt nem habozott törvény által biztosítani a kisüstös pálinkafőzés ősi gyakorlatát, pedig akkor nem érezte még a nép 17 év folytonos adóemeléseinek terhét. (Ugy vanl a szélső baloldalon.) Talán javultak a székelyföldi viszonyok azóta, hogy ezen kedvezmény feleslegessé vált ma? Nem uraim, a horribilis magasságra emelkedett egyenes és közvetett adó és más közterhek, a birtokrendezés czímén Erdély számára hozott törvények megalkotásánál figyelmen kivül hagyott azon körülmény, hogy a közterheket a sikeresen űzött állattenyésztés mellett is csak ugy volt képes becsülettel hordozni a székely nép, mert községi és egyházközségi terheinek egy nagy részét a községi közvagyon fedezte, mitől az említett törvények megfosztották, továbbá azon tény, hogy a kisüstös pálinkafőzés kedvezményének elvonásával annyira megfosztatatott a marhatenyésztés feltételeitől, hogy nem csak versenyezni nem képes a dús legelőkön könnyen hiztalt romániai marhákkal, hanem azok olcsósága a meglévő marhaállomány értékét is annyira lenyomta, hogy maga a kormány kénytelen volt a veszedelmes jellegű eoncurrentianak indirect intézkedés által némi gátat vetni, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) mondom: ezen szomorú viszonyok oda juttatták a székelységet , hogy kénytelen elhagyni több mint egy évezredes otthonát, mely nem képes tovább fentartani és elvándorol Romániába, hol könnyebb a megélhetés. (Ugy van ! a szélső ha'oldalon.) Ma Romániában közel 100,000 magyar ajkú lakó van és az mind a székelyekből telt ki és ez a szám ily viszonyok mellett csak szaporodni fog. Türheti-e ezt a magyartörvényhozás akkor, midőn az ország oly osztatlan lelkesedéssel karolta fel a csángók visszatelepítési ügyét ? tűrheti e, hogy a magyar államiság évezredes sziklavára keleten — a székely, az egykori ősökre emlékeztető módon ismét vándorútra keljen"? (Élénk helyeslés a szélső balon.) És tudják-e önök, hogy kik fogják felváltani a székelyt? azok, kik korcsmájukban mért rósz pálinkával ölik meg az erkölcsiséget, józanságot, takarékosságot, szilárd hazafiságot és rontják meg a faj egészséges természetét, melyek mindenike eddig a székely nép jellemző tulajdonai valának! Hisz,nálunk uraim,
