Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-314

314. országos ülés február 21. 1884. 161 zetének emeléséről" szóló törvényjavaslatokat változatlanul elfogadták. Madarász József: Elég rosszul tették! (Derültség.) B. Nyáry Jenő, a főrendiház jegyzője : Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatokat van szerencsém átnyújtani. Rakovszky István jegyző (olvassa a jegysőkö nyvi kivonatokat). Elnök: T. ház! A nevezett törvényjavaslatok a főrendiház által is változatlanul elfogadtatván, most, mint a két ház együttes határozatai, legfelsőbb szentesítés czéljából szokott módon ő Felségéhez felterjesztetni határoztatnak. Most folytatjuk a félbeszakadt tárgyalást. Körösi Sándor: T. ház! Thaly Kálmán előttem szólt t. képviselőtársam ritkán volt abban a helyzetben, legalább az én tudtommal, hogy általánosságban is elfogadott volna valamely a mostani kormány által benyújtott törvényjavaslatot; most abban a helyzetben van, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadja és igy én is abban a helyzetben vagyok, hogy szokásom ellenére az ő nézetéhez járulhatok, a mennyiben a törvényjavaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadta. Csupán csak azon indokolására vagyok kénytelen megjegyzést tenni, mintha a törvényiavaslat a költségvetés tárgyalása alkalmával történt felszólalása folytán nyújtatott volna be a kormány által. Ebben téved a t. képviselő ur, mert már akkor a törvényjavaslat nem csak be volt nyújtva, hanem az igazságügyi bizottságban régen le is tárgyaltatott; az tehát nem az ő initiálása folytán, hanem a kormány kezdeményezéséből nyújtatott be. Ennek megjegyzése után azt hiszem, nem lesz talán érdektelen, vagy nem lesz felette nagy időrablás, ha én is hozzá szólok oly törvényjavaslathoz, mely tárgyánál fogva Magyarországon, azt mondhatjuk, hogy első és új. Tehát megérdemli a bővebb felvilágosítást, hozzászólást és bővebb ismertetést. Oly törvényjavaslat képezi a napirend tárgyát, melynek forrását hiába keressük a régi világ két kitűnő népénél: a görögöknél és rómaiaknál. A régi népek tudósai és irói nem tulajdonítottak pénzértéket szellemi műveiknek, mert azok többszörösítése csakis egyedül leírás útján történhetvén, igen sok fáradságba és költségbe került. Csak a könyvnyomtatásnak 1436-ban történt feltalálása után lettek könnyen többszörősíthetők a szellemi müvek és csak a papírnak 1440-ben történt feltalálása után lett nem csak a többszörösítés könnyebbé téve, hanem egyszersmint a szellemi művek könnyebben hozathattak forgalomba. Ezen találmányok hasznosítása után vált könnyebbé a szellemi művek többszörösítése és azoknak forgalomba hozatala olcsóbbá. Az ekképen vagyoni értéket nyert szellemi művek KÉPVH. NAPLÓ 1881—84 XV. KÖTET. | azonban nem részesittettek a polgári magánjog védelmében és oly res nullius-nak tekintettek, a melyeket mindenki saját tetszése szerint, saját czéljaira felhasználhatott. A polgáriasult népeknél kifejlett erős jogérzet csakhamar felismerte, hogy az osztó igazsággal nem egyeztethető az meg, hogy a szellemi munkás az ő munkájának anyagi gyümölcsét ne élvezhesse, mindenki azt kártalanítás nélkül kizsákmányolhassa és felhasználhassa. így keletkeztek törvények Európában, melyek a szellemi munkások termékeit, azokhoz való szerzői jogait törvény által védelmezték. Svédországban 1812-ben, Angliában 1842-ben és 1862-ben, Oroszországban 1846-ban és 1857-ben, Ausztriában 1846-ban, Spanyolországban 1847-ben, Portugalliában 1851-ben, Francziaorszägban 1866-ban, Németországban 1870-ben, Olaszországban 1865 és 1875-ben, Norvégiában í876-ban hozattak törvények, melyek a szellemi termékeket jogvédelemben részesítik. Hazánk törvényhozása az ismert gátló körülményeknél fogva, nem volt abban a helyzetben, hogy ily tárgyú törvényt hozhatott volna. Csak most van alkalma erre és most nyújt a törvényhozás alkalmat, hogy a magyar állam polgárai e tekintetben is a polgáriasult és művelt nemzetekhez sorakozhassanak. Mint minden törvényjavaslatnál: ugy ezen törvényjavaslatnál is azon kérdés merül fel először: „szükséges-e a szellemi tevékenységet törvénynyel megvédeni hazánkban?" Felmerül másodszor az a kérdés: „vájjon a napirenden lévő törvényjavaslatban foglalt elvek és intézkedések olyanok-e, a melyek a szellemi termékenység megvédését sikerrel eszközölhetik?" Azt hiszem, alig lesz valaki, a ki e törvény meghozatalának szükséges voltát tagadná. Nem élünk többé azon időben, mikor Francziaorszägban Saint-Pierre, mikor a közigazgatási hatóságnál panaszt tett, hogy „Etude sur la nature" czímű művét utánnyomták, a közigazgatási hatóságtól azon választ nyerte, hogy ha valakinek művét utánnyomják, az nem megkárosítás, de a legnagyobb megtiszteltetés, mert az által be van bizonyítva, hogy műve jó és haszonvehető. Nem lehet tagadni, t. ház, hogy az újabb időben is vannak tudósok, kik azt állítják, hogy a társadalomnak kizárólagos joga van, még pedig kártalanítás nélkül a szellemi termékekhez. Proudhon nevezetesen azt állítja, hogy a szellemi munkásoknak nem haszonért, nem pénzért, hanem az emberiség közjaváért kell dolgozniuk. | Nem tagadom ezen állítás emelkedett és nemes voltát, legalább nem szeretném, ha a szerzők eztf megtagadnák; mert ezzel elfelednék azt, hogy a régi népek a szellemi munkásokat gyakran félistenek rangjára emelték. De másrészről meg kell gondolnunk azt, hogy a szellemi munkás is ember és kenyérrel él. A legtöbb esetben a gondviselés 21