Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-313
313. országos ülés mellett a további terheltetéstől megmenteni s | ennek következtében a mindszent-apátfalvai társulatnak e ezímén mutatkozó 202,171 frt 53 kr. majd ezenkívül Makó város közönségének még saját védtöltése után fennálló 13,749 frt 62 kr. leszámítás! követelése és a hányad meghatározása nélkül kivetett ártérmentesítési költség behajtását annál inkább megszüntetni, mivel a t. minister urnak, 1882. évi deczember 6-án kelt s az orsz. napló 293. sz. a. bemutatott jelentése szerint az Apátfalváról a Marostorkolatáig terjedő töltés szakasz legszükségesebb védelmi munkálataira előirányzott 862,326 frt 9krból felhasznált 335,021 frt88krból Makó város határában elvonuló védtöltésekre egy fillért nem fordított, sőt a Maros torkolatától fölfelé a csanádi püspöki uradalomhoz tartozó lelei és Szeged város mint erkölcsi testületnek magántulajdonát képező pusztarészek mentén levő töltések foltozgatására leginkább 1882. évi január és február havában — kemény fagyban — tehát a legalkalmatlanabb időben fordított czélszeríítlen és rósz munkálatot is újonnan kellett állítólag kijavítatni, az 1881 : LI1. t.-cz. 1. §-a intézkedésénél fogva kijelölt védtöltés vonalok kijavítására utalványozott összegből Makó város ártéri birtokossá- , gára mégis 15,325 frt vettetett ki s ennek kifize- I tésére khnéletlenül kényszeríttetik. Kérdezem tehát a tisztelt minister úrtól, mi alapon nyugszik ez érdembeni intézkedése — és szándékozik-e Makó város ártéri birtokosságát — haladék nélkül a további zaklatástól megkímélni ? S a mennyiben továbbá Makó város közönsége, a közte és a mindszent-apátfalvai ártér mentesítő társulat között 32 éven át történt tartozatlan fizetés megtérittetése és egyéb ily természetű követelése iránt a tisztelt minister úrhoz intézett emlékiratában panaszolt sérelmei több éveken át mai napig orvostást nem nyertek: Titztelettel kérdezem, hajlandó-e valahára e sérelmek késedelem nélküli elintézésére ? Minthogy végül a Deutseh J. József és Schwarz Ármin, mint az időben volt rendes ministeriumi vállalkozóknak a szentesi kir. töltés épitőhivatal főnöke Szász Géza kir. mérnök ur 1881. deczember 17-ről kelt jelentése szerint a békésfebrnár 20. 1881. 147 tarosai vonalon 47 2 /K> kr. a Kúo-Szt.-Márton-Maros torkolatáig terjedő vonalon 62 4 /io kr. köbméterenkénti átlagos ár, ezenfelül a töltéstestbe nem alkalmazható földek eltávolításáért szintén köbméterenként majd 25, majd 30 kr, továbbá az ingoványok kiásása és bealapozásáért a tiszai vonalon szintén köbméterenként 91 4 Ao kr, a körösi vonalakon 7S kr., még ezenfelül töltés tisztításért folyó méterenként 63 s Ao kr, és végül gyökerek irtásáért • méterenként 9 kr., e szerint a Kőrös mentén egy köbméter föld beépítéseért 2 frt 22 8 /io kr., a Tisza és Maros mentén pedig szintén egy köbméter föld beépítéseért 2 frt 56 2 A° kr. fizettetett akkor, midőn ez időben az arad-csanádi vasúttársaság a marosi ártérben emelt 7 méter magasságú töltésbe 247* kr.-ért építtetett be egy köbméter földet, ily módon tehát a t. minister urnak 1882. évi deczember 6-án beterjesztett s 293 számmal ellátott jelentése szerint kerek számban 6 millió forint fordíttatott; és minthogy az érdekeltség tekintélyes nagy többsége és kiválólag az ennek kebeléből kirendelt 14 tagú bizottság részéről a t. ministerelnök s pénzügyminister urak és a t. minister úrhoz 1882. évi február 26. kelt s benyújtott kérvényben is elviselhetlennek kijelentett ily mérvű költséges munkálatokról, a fentebb is idézett 293. sz. alatt jelentés adatai szerint részleges számadás nem tétetett s az 1881: LII. t.-cz. végrehajtásáról szóló, ezen általánosságban tartott jelentés sem a törvényhozás, sem az érdekeltség kellő megnyugtatására nem szolgálhat: ugyanazért kérdezem a t. minister úrtól, hogy a fentebb említett okokból szándékozik-e az imént idézett törvény végrehajtása körül előfordult bevétel és kiadásokról okadatolt részleges számadást lehető rövid idő alatt előterjeszteni? Elnök: Közeltetni fog a közmunka- és közlekedési minister úrhoz. T. ház! A holnap d. e. 10 órakor tartandó ülés napirendje meg levén állapítva, az ülést bezárom. {Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) !••