Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-311

311. országos ülte és lakó helyiségnek eldobásával másutt ujabb állíttass ék. És ha az igazságszolgáltatási, politikai és a pénzügyi szempontok, a melyeket felhoztam, nem localis, hanem országos természetű momentumok, azt hiszem, hogy nem localis, hanem országos szempont a méltányosságnak fentartása is az ország minden városával szemben. (Helyeslés bal­félől.) Az országnak minden városa elvárhatja az országtól és az ország kormányától, hogy félre ne vezettessék, hogy oly áldozatok meghozatalára ne buzdittassék és bátorittassék, a melyek a várt gyümölcsöt nem teremhetik épen a kormány és a törvényhozás intézkedése következtében. Ez nem localis, ez általános országos szempont. Már most mi történik? Jászberény megvette tetemes anyagi áldozatokkal a Jász-kerületektől a volt kerületi székházat, megvette egyenesen azon czélból, hogy annak használatát az államkormányzatnak igaz­ságügyi czélokra felajánlja, mert a törvényszék létezésében nagyobb előnyt látott — és pedig méltán — a városra nézve, mint a minőt ezen áldozat tett, mely különben a város körülményei által semmikép igazolható nem lett volna. (Ügy van! bal felől.) Felterjesztései a kormányhoz mindig ugy mentek, hogy ezen összeget akarjuk fordítani a székház megvételére azért, hogy a törvényszék itt megmaradjon. Már most nem kötelessége lett volna-e a kormánynak, ha szándéka volt a jász­berényi törvényszéket megszüntetni, a várost arra figyelmeztetni, hogy az az indok, a melylyel a lakosságra rovandó nagy áldozatot indokolja, alap­talan és hamis és ennek folytán a szükségessé vált kölcsönmívelethez, legalább azon összeg ere­jéig, mely a törvényszéki épületek megszerzésére volt szánva, hozzá nem járulni? De ez nem történt t. ház. Hivatkozhatnám arra — és a t. igazságügy­minister ur nem fogja szavaimat megczáfolni — hogy erről a tárgyról ő vele többször bizalmasan beszéltein; épen azért, mert tudtam, hogy Jász­berény e czélból áldozatot akar hozni, iparkodtam magamat tájékoztatni, mik a kormánynak szán­dékai a jászberényi törvényszékre nézve; és ilyen­kor világos ígéretet ugyan nem — azt elismerem — de mindig bátorítást nyertem oly kifejezésekkel, a melyeket lehetetlen volt máskép magyarázni, mint ugy, hogy a jászberényi törvényszék bolyga­tása egyáltalán nem szándékoltatik. És ennek alapján történt, nagy részben az én tanácsommal, az én hivatkozásom folytán az igazságügyminister úrral folytatott beszélgetésekre, hogy a város magát ezen áldozatra reá szánta. Már most kérdem a t. házat, lehet-e, szabad-e ilyent tenniY t (Ugy van! balfelöl.) Lehet-e, szabad-e, tisztán csak geographiai és symmetriai szempontokból egy városban meg­szüntetni törvényszéket, midőn annak megszünte­tését az igazságszolgáltatási politika szempontjai február 16. 1S84. jQJ nem teszik tanácsossá, midőn annak megszünte­tését pénzügyi tekintetek nemcsak nem kívánják, de egyenesen megtiltják; és midőn a város a kor­mány beleegyezésével és hozzájárulásával hozott áldozatot ezen törvényszéknek megtartása végett ? És most mindenkit kérek, t. ház, hogy mind­ezen elvi súlylyal biró érvekkel szemben, méltóz­tassék nekem egyetlenegy országos érdekű szem­pontot ^felhozni, de valódit, de komolyat, mely kívánja a jászberényi törvényszék megszüntetését; és ha nekem egyetlenegy ilyet tudnak felhozni, én elállók minden további ellentmondástól és azon pillanatban meghajlok az általam képviselt helyi érdekkel azon országos érdek előtt. De addig t. ház, míg egyetlenegy ily országos szempont velem szemben fel nem hozatik, mig semmi érv fel nem hozatik, mint talán az a gondolat, melynek az igazságügyminister ur az igazságügyi bizott­ságban adott kifejezést, hogy „már egy füst alatt ezt is megszüntethetjük", (Derültség balfelöl) mig mondom, ennél különb országos szempont nem hozatik fel, akkor ne méltóztassanak engem a localis érdek melletti egyoldalú buzgólkodással vádolni, hanem méltóztassanak azon érveket, me­lyeket én nem helyi, de országos 'szempontból a jászberényi törvényszék fenmaradása mellett hoz­tam fel, elfogulatlanul méltányolni és ezen érvek alapján első sorban ahhoz a principialiter leg­correctebb állásponthoz hozzájárulni, mely Sár­közy Aurél t. barátom indítványában nyer kife­jezést. Ha ez azonban el nem fogadtatnék, az ehhez legközelebb állót, t. i. az igazságügyi bizottság javaslatát méltóztassék magukévá tenni. (Élénk helyeslés balfelöl.) Elnök: T. ház! A mai napirendre még ki vannak tűzve a 40-ik sorjegyzékben foglalt kér­vények. (Közbeszólások: Folytassuk a törvényjavaslat tárgyalását!) Még öt szónok levén felírva, a tár­gyalás folytatását tehát a megyék kikerekíté­séről szóló törvényjavaslattal együtt a hétfőn d. e. 10 órakor tartandó ülés napirendjére tűzöm ki. (Helyeslés.) Most pedig a kérvények fognak tárgyaltatni. Tibád Antal jegyző (olvassa): Barsmegye közönsége mindennemű birtokviszony változásnak hivatalból leendő telekkönyvezése iránt szükséges törvényhozási intézkedés megtétele tárgyában. Székely Elek előadó I Ezen kérvénynek a hitel hanyatlásának indokából a kisbirtokosok meg­mentésére alakulóban levő mezőgazdasági hitel­szövetkezet által ajánlott hitelműveletnek könnyebb igénybe vehetése szolgált alapul. Minthogy pedig a hitel gyors igénybe vehetésének akadályát fő­képen a telekkönyveknek hosszadalmas és bonyo­lult volta okozza, ezen alapon kéri Barsmegye azt, hogy minden lehető birtokviszonyváltozásnak hivatalból, mint magát kifejezé, telekkönyvezése

Next

/
Thumbnails
Contents