Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-288
2SS. országos ülés jaauár 16 18S3. 61 öntetü'séget hozni létre: hogy ebben akár a parlamentarismns ellen vétettem volna, akár azt akartam volna vele, hogy mások húzzanak ki engem a bajból, ezt mondani nem lehet. (Ugy vonla jobboldalon.) Ekként hivatkozva a ház azon két igen tisztelt tagjára, a kik nem fognak erre nézve velem ellenkezőt állítani, Ugron Gábor (Feíkáltások : Ákos!) bocsánatot kérek Gábortól. (Élénk derültség.) Ugron Ákos képviselő urnak erre vonatkozó állítását ezennel visszautasítom azon hirlapi forrásokra, a melyekből hihetően merítette. (Mélyedés és tetszés a jobboldalról.) Ezeket előre bocsátva, megkísértem kiböngészni az elmondott beszédekből azt, a mi magához a belügyi tárczához legalább némileg tartozik. (Halljuk!) Mindenekelőtt akarok szólani az úgynevezett oláhczigány ügyről. Én igen jól tudom, hogy ezen oláh vagy sátoros, vagy kóbor czigányok, kik — megjegyzem, egyébiránt nem csak nálunk találhatók, de ugyanazon csapatok egész Madridig és néha Londonig feltalálhatók — hogy ezek az ország némely vidékein a közbiztonság szempontjából valóban calamitást képeznek és mondhatom, hogy foglalkozom én és foglalkozik a belügyministerium is azzal, hogy miképen lehetne ezen a bajon segíteni. De méltóztassanak elhinni, bármily csekélynek látszassák is ez a kérdés, nem csekély az, mert nem elég azt kimondani, a mit sokaktól hallottam,, hogy tartozzanak letelepedni. De hová ? Melyik községet kényszerítheti abelügyminister arra, hogy tartozik őket befogadni ? Nem oly egyszerű tehát a kérdés, mert azt, a ki kóborol és a közbiztonságot veszélyezteti, lehet a megtelepedésre kötelezni, de a községet, a mely őt befogadja, sokkal nehezebb erre rá birni. (Ugy van!) Méltóztassanak tehát annyit tudomásul venni, hogy e kérdés előttem ismeretes. Próbálkozom is vele, lehet-e rajta segíteni, de nem oly könnyű és egyszerű a baj megszüntetése, a mint némelyek talán hiszik. A fő dolog az — a mit kötelességszerűleg tenni is kell — hogy az általuk elkövettetni szokott kihágásoknak rendőri utón eleje vétessék. Remélem, hogy ma, midőn csendőrség van, ez jobban fog sikerülni, mint eddig. A másik kérdés az, a mit Irányi képviselő ur említett. Bocsássa meg nekem a képviselő ur, ha azon apostrophára, a melyíyel beszédét bevégezte, nem reflectálok. Tiszta, nyugodt lelkiismerettel hivatkozom arra, hogy nekem ugyan pártszenvedélyből írhatni rovásomra sokat, de ha van, a mint hiszem, hogy van és lesz igazságos történetíró és ha a történelem szeme megakad oly porszemen, mint én vagyok, soha sem fog nekem politikai eorruptiót szememre vethetni. {Élénk tetszés jobbfelöl.) Egyéni, családi és erkölcsi életben pedig merem állítani szemben mindenkivel, hogy nemcsak nem vethetni szememre semmit, hanem talán még példának is elfogadható vagyok. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) A mi magát az ügyet illeti, nem hiszem, hogy a képviselő ur, ha nincs is megelégedve az eredménynyel, azt mondhatná, hogy felszólalásai sikertelenek maradtak. Nagyon kényes tér ez is. Vannak oly túlzásai ez illetlenkedésnek, a hol lehet is, kell is beavatkozni. Megtörtént ez egy legközelebbi alkalommal, a mint a képviselő ur is tudja, nem a belügyministerium részéről, mert nem volt reá szükség, hanem a közelebb álló hatóságok részéről. Sok olyan történik azonban, a mi nem elég a beavatkozásra, de a mi tagadhatatlanul helyes, jó és ezélszerü volna, ha elmaradna. A magam részéről, a hol egyenesebb befolyást gyakorolhatok, igyekszem erre is hatni. Talán a képviselő ur olvasta, és ha nem olvasta, elmondom, hogy épen Budapest fővárosához a budai várszínház ügyében átiratot intéztem, a melyben épen a közillem és szemérem szempontjából kívánok a belügyministeriumnak azon színház irányában speciális hatalmat kikötni, ha azt akarják, hogy részint az állam, részint a korona támogatásában részesittessenek. Ez tehát jele annak, hogy épen ágy birok érzékkel ezen dolog iránt, mint a képviselő ur. De ha sehol a világon, Európa egy államában sem sikerül azon kisebb mérvű, bár igen helytelen dolgokat megakadályozni, bocsásson meg nekem a képviselő ur, ha nem vállalhatom el a felelősséget azért, ha itt, a hol a kormány kezei megkötöttebbek, mint sok más országban, ezt az eredményt elérni nem fogjuk. De egyébiránt is higyje el nekem az igen t. képviselő ur, hogy bármily rosszak az ilynemű előadások; bár sajnos, sokat tehetnek egyes fiatal leány vagy fiu erkölcsi érzületének megrontására: nagyon kis arány az, a melyben ezek hatnak erre, szemben a — hála Istennek mondhatom — legnagyobbrészben külföldi irodalom azon megmételyező hatásával, a mely a szobában, a rejtekhelyen mérgezi meg a fiatalságot. (Igaz! Ugy van!) És higyje el, hogy azok a szomorú jelenségek, a melyeket a t. képviselő ur festett, ha századrészben annak az általa fölhozott körülménynek következményei, 99 részben sokkal inkább következményei az általam fölhozott körülménynek, mert azon könyvek sokszor még magának a család fejének erkölcsi érzetét is megmételyezik a műveletlenebbeknél és igy hat a méreg lejebb és lejebb, mig utoljára oly tünetekre vezet, a milyeneket a képviselő ur ecsetelt. (Élénk helyeslés, közbekiáltás jobbfelől: Paul de Kock !) Azt a nevet hallottam hangoztatni: Paul de Kock. Méltóztassék elhinni, mikor én gyermek voltam és fiatal ember, gondosan dugták azt el j előlem. De ma Paul de Kock regényei az erköl7*
