Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-303

303. or*záir*s Hlés f brnór 5. ÍS84 383 nák szereplését is. Ez t. képviselőtársamnak felü- r letes tájékozására, vagy, mit épen nem akarok hinni, nem jóhiszeműségére sajátságot világot vet. Az indigenák behivattak és szavaztak a főrendiházban. Helyesen szólott erről a ministerelnök ur. De szabad-e bennünket az indigenák behívásával, vagy azon indigenák megjelenésének előidézésével vádolni ? Emlékeznek a t. ház tagjai Lichtenstein herczeg és még egy másik főúri indegena nyilatkozatára. Felszólittattak a kormánypárt részéről is, hogy jöjjenek el szavazni. És mikor nem sikerült a kormánypártnak megnyerni az indegenák megjelenését, mint politikííi ballépést, ennek az ellenzéknek nyakába akasztják. Pedig ha valahonnan tiltakozás történt, talán egészen váratlan módon, akkor Apponyi t. barátom részéről történt tiltakozás és pedig nem megpróbálás és kikosarazás után. (Helyeslés a baloldalon.) Szabad-e, igazságos-e, helyes-e ezt és ezen politikai hibát, mely ott kétségtelenül elkövettetett, nekünk felróni akarni, különösen pedig akkor, a midőn a főok, legalább nézetem szerint, a kormány eljárásában volt, hogy a másodszori visszaküldés által az egész kérdés a korteskedés terére vitetett. Mindkét oldalon megmozdítottak mindent, a kormány behozta legapróbb, legfüggőbb helyzetben levő hivatalnokait, (TJgy van! a halMaion) megkísértettek, legalább ugy látszik, a kormánypárt részéről, nem a kormány részéről, az indigenák és mikor nem sikerült igy a dolog, íkkor nekünk, kik eleve tiltakoztunk ellene, nyakunkra akarják tolni. Jókai Mór : Nem nagyon eleve! Szilágyi Dezső: Mindenesetre t.ház, akkor, midőn még az indigenák le sem jöttek, midőn még a főrendi ülés meg nem tartatott, akkor, tehát idejekorán volt, hogy az ellenzék egy eminens tagja egyenesen, határozottan ellene nyilatkozott. Jókai t. képviselőtársam azt mondja, hogy nem lehet az ellenzékre számítani semmi kérdésben, még azon kérdésekben sem, melyekben a kormán}' ugy kezdeményez, hogy az ellenzék nézetének megfelel. (Halljuk! Halljuk!) Kérdezze meg a képviselő ur az előtte ülő ministereket, igaz-e ez a vád ? Hiszen ha egyebet nem akarok mondani, emlékezzék csak egy hasonló kényes kérdésre, a középtanodák rendezésének kérdésére, kérdezze meg a cultusminister urat, a ministerelnök urat, nem-e ezen és részben a függetlenségi ellenzék segítségével módosíttatott s fogadtatott el ama törvényjavaslat, melynek megalkotását szükségesnek tartottuk. És ne felejtsék el, hogy oly kényes dolgoknál, mint a csendőrség intézményének behozatala, a qualificationalis törvény, a pénzügyi bíróság megalkotása, nem-e az ellenzék támogatásával jött létre ? Hanem midőn a t. kormány egy oly határozati javaslatot proponál, melynek értelme iránt a legkülönbözőbb eszmezavar uralkodik és midőn annak értelmét határozottan, világosan megjelölni vonakodik ; és midőn még azt se tudni, minő politikára óhajtana hát támogatást: akkor ürügynek igen, de őszinte nyilatkozatnak nem tartom Jókai képviselőtársam panaszát az ellenzék megbizhatlan magatartásáról. Ezek után t. ház, nekem még csak kettőre van észrevételem. (Halljuk!) Az egyiken könnyen átmehetünk, ez vonatkozik arra, a mit a t. ministerelnök ur mondott, hogy ő a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával nem képviselt ebben a házban más^ törvényhozási politikát, mint a felsőházban. Én még egyszer végig néztem a t. miniselnök urnak összes nyilatkozatait s jó lélekkel mondhatom, hogy én előbbi állításom mellett maradok. A t. ministerelnök ur itt a reformpolitikát, t. i. azt a politikát képviselte és hirdette, a melynek első iánczszeme e törvényjavaslat és nem bizonytalan időben következhetik valami u:ána, hanem következik a közelebbi ülésszak alatt az általános polgári törvénykönyv házassági részének elkészültévei, a melyről jelentetett, hogy munkában van és készen lesz. Ha méltóztatnak kívánni, felolvashatom. (Félkiáltások jobbfelől: Nem kívánjuk! Derültség!) A főrendiházban pedig t. ház, a t. ministerelnök ur arról, hogy reformok létesítendők, nemcsak hogy nem beszélt, hanem e törvényjavaslat elfogadását egyenesen olybá tüntette, a mire az összes legislatióban szünet következik. És hogy ilyennek hirdette, felolvasom nyilatkozatát, mely igy szól: „Én, méltóságos főrendek, abban a meggyőződésben vagyok, hogy míg ez ma nálunk nem lehetséges, a jövő azon kérdésé, — t. i. a kötelező polgári házasságé— akár alkottatik meg a törvény, akár nem, csak egy különbséggel, azon különbséggel, hogy ha e törvény megalkottatik, akkor nem lesz sürgőssé, be lehet várni, a míg megérlelődik, a míg behozható, (Felkiáltások jobbfelől: No hát!) vagy ha csalódunk, akkor mint szükségtelen eltűnik a napirendről." Ez az t. ház, a miben én e nyilatkozatnak legnagyobb sajátságát látom, hogy míg az alsó házban elismertetik nyilt szüksége annak, hogy a házassági viszonyok rendeztessenek, hogy állami törvényhozás történjék, állami iurisdictio legyen, csak az mondatik: készülőben van a polgári törvénykönyv, be fog terjesztetni s akkor oldatikmeg e kérdés; a főrendiházban erről a készülőben lévő reformról, erről a kormány keze alatt érlelt megoldásáról a kérdésnek a legmélyebben hallgatnak és ugy tüntetik elő a dolgot, mintha csak