Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-303

3 03. országos ülés fefcrnar 5- 1884. 369 befejezve a mű; annak következményeit is keresztül kell vinni, hogy nem elég, hogy polgári és politikai tekintetben egyenjogú a zsidó, hanem nem szabad megtűrnünk, hogy ne legyen az áttérés tekintetében a viszonosság, nem szabad eltűrnünk, hogy mig mások a házasság terén törvényes alapon állnak, a zsidókat ministeri rendelet elégíti ki És ha ezt mi, mint barátai, elmondjuk és ehhez kimondjuk azt is, hogy igenis, a kérdés elmérgesedésének oka részben egyrészökben is fekszik, ha említjük egyoldalú fejlődésüket, a mely bizony nem csoda a százados nyomás folytán, melyben szenvedtek, hogy egy rész nem akar a kor viszonyaihoz simulni, a mit bizonyára nem fog tagadni, aki az orthodoxok viszonyait ismeri, ezzel nem azt mondjuk, hogy meg kell a zsidókat rendszabályozni, mint azt a ministerelnök ur mondta rólunk. Azt tartjuk és azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy az emancipatio követelményeit okvetlenül azon irányban kell levonni, hogy most már a zsidó is tegye meg, a mi ez által kötelességévé válik. Mi nem vagyunk pártolói annak, hogy valami rájuk kényszeríttessék, hanem azon nyilatkozatban meg akarjuk mutatni a módot, a mely szintén oly eszköz, hogy simuljanak a nemzet többi részéhez. Megengedem, lehet eltérő vélemény, hogy helyesen jelöltük-e meg a kívánalmat, lehet egy-más pont felett azt mondani, hogy nem alkalmas, de midőn senkit sem akarunk kényszeríteni, midőn meg akarjuk nekik is engedni azt, a mi a keresztényeknél látható, hogy t. i. a mint ők egyenlő ulapon állanak, de azért több felekezetet képeznek, ugy ők is mutathassák ki, vájjon egy felekezetet képeznek-e, vagy többet és mi az elválasztó vonal közöttük. Ha pedig mi ezt meg akarjuk tudni, azt hiszem, nem vétünk a szabadelvtíség ellen és azt hiszem, Jókai t. képviselő ur is meg fogja nekünk bocsátani, ha nem tartjuk őt a zsidó hitágazatok hivatott orgánumának. 0 arról beszélt, hogy mi azt kívánjuk, adják ki a terített asztalt, a tiz parancsolatot. De hisz az megvan sok század óta. De hát t. ház, aligha van köztünk valaki, a ki ezt kívánta, vagy erről beszélt volna. Hanem a ki azt akarja, hogy szemei legyenek a látásra ebben a tekintetben is, én nem örvendek ezen tüneményen, de aligha fog elzárkózhatni attól, hogy bizony zsidó hazánkfiainak egy része azt mondja a másikról: ti más felekezetűek vagytok és hogy tényleg egymással folytonos ellenségeskedésben állanak. És nem lehet megtudni, hogy mi hát köztünk a különbség; mert ha mi egyes rabbinusokat külön kérdezünk a felől, ez nem lehet eszköze annak, hogy egy valamely egyház szervezetével megismerkedjünk. KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. XIV. KÖTET. Mi lett volna, ha a nizzai zsinaton azt mondták volna: felesleges az, mert hiszen minden pap megmondja a maga véleményét"? Lett volna az az amabilis confusio, a melyet itt el akarunk hárítani azzal, hogy egy hivatott orgánum nyilatkoztassa ki: van-e a zsidóknak ily hitágazatuk és mi az? Ha ez a hitágazat ártatlan, a mint meg vagyok róla győződve, akkor hol van arról szó, hogy valaki azt mondja, meg kell őket rendszabályozni? Ha pedig, a mit nem hiszek, volna benne oly szokás vagy alapelv, a melyről mindenki e hazában kénytelen volna bevallani, hogy az létérdekébe ütközik e hazának, azt hiszem, senki sem fogna tartózkodni attól, hogy annak módosítását kívánja. Mondom, lehet tévedés abban, a mit a hitágazatra nézve kívánunk. De hát én nem tudom, miért nem kifogásolták magát a 49-iki nyilatkozatot ? Miért nem kifogásolták magát a zsidóknak nyilatkozatát, melylyel 1846-iki nagygyűlésük által megmutatták, hogy ők is érzik a rendezés szükségét? Én annyit tudok, hogy mi nem vagyunk a szabadelvtíség ellen akkor, ha nem akarunk zsidóbbak lenni a zsidóknál. Én azon meggyőződésből indulok ki, hogyha itt hazánkban a zsidóság teljesíti a maga kötelességét, szervezkedik egyházi téren is; az egyenjogúság feltételeit minden tekintetben elnyeri, hogy mindenképen elmondhassa, hogy ő egyenlő műveltségű és fejlődési talajon áll a nemzettel, akkor bizonyára nem kívánhatjuk azt, hogy Gálicziából vagy máshonnan műveletlen tömegek betódulása ezt megzavarja. És ha mi azt mondjuk, hogy ez ellen gátat akarunk vetni, erre nem lehet ezt mondani, hogy ebben szabadelvűségellenes volna, vagy hogy ez a zsidók megrendszabályozását ezélozná; legkevésbé mondhatni pedig azok után, a miket felhoztam, hogy valaki az ő hitelveik megváltoztatását kívánná. Méltóztassék a t. ház még megengedni, hogy én nem köretem az igen t. ministerelnök urat azon térre, a hol beata simplicitással vádolja azokat, a kik a nyilatkozatnak fel nem ülnek. Én nem követem őt erre, sőt ellenkezőleg én az ilyen kifejezéseket és vádakat nem akarom egy pártnak nyilatkozata ellen felhozni. Hanem megengedheti a t. ministerelnök ur, hogy ezek után csak saját szavait leszek bátor reá alkalmazni. Azt méltóztatott mondani, hogy igen könnyű egy vagy több beszédből bizonyos tételeket kiragadni, azokat azután alaptalanul construálni és ugy támadni. Azt hiszem, hogy én azok után, a melyeket felhozni bátor voltam, sokkal jogosabban mondhatom azt, hogy a t. ministerelnök ur űzi ezt a mesterséget. Azt is mondta, hogy joga van ezt visszautasítani. Reményiem, a t. ministerelnök ur nem fogja kétségbe vonni ré47