Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-303

366 303. országos ttlés február 5. 1884. hozásra nézve, a melyből Jókai Mór igen t. kép­viselő ur kiindult. Mert ha Magyarországon a szabadelvű haladásnak mindig azt kellett volna keresnie, hogy mi tetszik a magas elerusnak, mi tetszik a conservativ aristokratiának, akkor nem akarok másféle dologra hivatkozni, de egyet bátran megemlíthetek, hogy aligha fogott volna a t. kép viselő ur most magyar nyelven nyilatkozni a tör­vényhozás teremében, akkor nyilatkozhatnék ma is latin nyelven. Én ezt a törvényhozási politikát soha el nem fogadhatnám és engedje meg a t. kép­viselő nr, hogy már ebből a szempontból sem jár­hatok ahhoz a nézethez, a melyet ő pártol. (IIe­lyeslés a szélső baloldalon.) Az a határozati javaslat, melyet a t. minister­elnök ur benyújtott, a háznak fennálló határoza­tával szemben csak annyit mond, hogy a függő kérdést alkalmas időben óhajtja megoldani. Ez a háznak határozatával szemben — tartok tőle — nem egyéb, mint fentartása annak, hogy az a kísérlet, a mely most megbukott, a melylyel most a takarodót a t. kormány megfújja, egy más alka­lommal iámét megtétessék; hogy az a javaslat csak olyan leányzó legyen, a melyről az mon­dassák, hogy az még nem halt meg, az még felkel. Mihelyt a t. ház ezt az alapot elfogadni mél­tóztatnék, véleményem szerint ki lesz oltva az az utolsó fáklya is, a mely a szabadelvűséggel e téren lobogott. A háznak erre vonatkozó határo­zatai még fentartották legalább e téren a világot, de akkor a támadó sötétségben — tartok tőle — minden javaslat, melyet a kormány be fog terjesz­teni, csak akadály lesz arra, hogy a polgári házasság intézménye és igy a szabadelvtíségnek egyik igazi követelménye elbukjék. A kik azt akarják, hogy e téren a világosság helyébe a sötétség, homály jöjjön, ám fogadják el a javaslatot, én ezt nem akarom s ennél az oknál fogva sem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kapcsolatba hozatott a főrendiház üzenetével a főrendiháznak reformja is. Messze vezetne erre a kéidésre részletesen kiterjeszkedni. Felhozatott egy is, más is e tekintetben és én a vitának mai stádiumában csak két megjegyzésre akarok szorít­kozni. (Halljuk!) Az egyik az, hogy a t. ministerelnök ur fel­hozta, hogy ő benne sem ma támadt az a gondolat, hogy ez á reform szükséges; belátta ő ezt már rég és csak azért nem terjesztette elő eddig, mert azt akarja, hogy ugy oldassék meg ez a kérdés, hogy a lehető legnagyobb befolyás biztosíttassák, bizo­nyos feltételek mellett, azon tényezőknek, a me­lyek ott eddig kizárólagos befolyással bírtak. A t. ministerelnök urnak ezt a nézetét, nem tudom, mikép lehet megegyeztetni Dárday t. kép­viselő urnak azon nyilatkozatával, a melylyel oly hatalmasan nekirontott a magyar elerusnak. Mert j azt csak nem lehet gondolni, hogy Dárday Sándor t. képviselő ur a magyar clerust azon tényezők közé akarná számítani, a melyeknek eddigi befo­lyását a t. ministerelnök ur fentartandónak óhajtja. De azt hiszem, a t. képviselő ur meg fog egyezni erre nézve is a t. ministerelnök úrral. A másik észrevételem a t. ministerelnök urnak ama kijelentésére vonatkozik, a mely szerint a főrendiház reformját oly időben tartja megoldan­dónak, a mikor, hogy ugy fejezze ki magát, semmi idegenkedés nincs a két ház között és a kedélyek nyugodtak. Hát t. ház, bizonyos tekintetben azt lehet mondani, hogy, sajnos, ez a nagy nyugalom hosszú ideig állott fenn. Azon t. főrendek roppant buzgó­sággal szavazták meg az adókat, melyek oly nagy teherrel nyomják a nép vállait. (Egy hang a jobb­oldalán: De épen azon főrendekét is!) Hiszem, hogy azon tekintetben nem csalódott a ministerelnök ur, hogy feltehette, hogy a főrendiházban főispánjai és hivatalnokai által biztosítva van számára a több­ség; de véleményem szerint a törvényhozási fac­torok helyes működése érdekében épen ezen nyu­godt viszonynak kellett volna sarkami a minister­elnök urat, hogy ne késsék a főrendiház reformjá­val. Mert, ha baj az, a mi az indigenákra nézve felhozatott, mit magam is elismerek bajnak, nem kisebb baj az, ha a főrendiház olyan, hogy abban hivatalnokai által mindég többségre számíthat a kormány, (ügy van! a szélső baloldalon.) lm nem tudom, hogy azon tényezők közt, melyek befolyá­sát fenn akarja tartani a ministerelnök ur, ezt is érti-e, de nincs jogom róla ezt, legalább egyelőre feltenni, mert ha feltenném, hogy ezen tényezőt is fenn akarja tartani, akkor a lehető legrosszabb reformja, sőt deformja volna* ez a főrendiháznak, mert igy mindig többsége volna a kormánynak. Ez nem főrendiház, hanem kormánybureau és töké­letesen felesleges lenne. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Felhozatott az is, hogy e törvényjavaslat bu­kása az antisemita pártnak és antisemitaságnak nyújt támaszt, sőt felemlittetett, hogy egyik kép­viselő ur már vindicálta is a maga programmja javára ezen bukás folytán előállott eredményt. Igaz, ez megtörtént, de abból, hogy megtörtént, még koránt sem következik, hogy azon bajoknak, melyekre a ministerelnök ur utalt, e javaslat bu­kása az oka. Mert nézetem szerint a baj ott van, hogy zsidókérdéssé tétetik az is, a mi nem zsidó­kérdés. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Már pedig, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány maga sem tagadja, hogy a házassági jog terén igen nagy bajok vannak, maga sem tagadta, hogy bár merre tekint, az orvoslásra minden irányban égető szük­ség volna, a kormány mégis csak egyetlen házas­sági akadály elhárítására nyújtott be törvényjavas­latot és ennek az egy akadálynak elhárítására ez

Next

/
Thumbnails
Contents