Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

362 30S, orsurégoB flléi február 4. 1884. noka, bár különböző szempontokból, jónak látja beszédében a hazai zsidó ügyre is többé-kevésbé kiterjeszkedni. Kell-e ennél csattanósabb bizonyíték arra, hogy a zsidó kérdés hazánkban rohamosan közeledik ahhoz a stádiumhoz, melyben annak megvagy meg nem oldásától két népelemnek a nyugalma vagy azoknak egymással való nyilt ellenségeskedése lesz függővé téve? A ki látja hazánkban a zsidóságnak minden hatalmi téren egyre határozottabb állásfoglalását, szemben a pusztulásnak indult magyar faj vergődésével és figyelemmel kiséri, hogy ugyanaz a magyar birtokososztály, mely egy emberöltő előtt egész anyagi és szellemi súlyát mérlegbe veté, hogy Magyarország minden lakosát jogban, teherben egyenlővé tegye, hogy ez az osztály most, ha kebelében a tömeges depossedálásnak törvény utján gátat akar vetni, ha az uzsora fosztogatásai ellen a büntető törvényhozás segélyét igényli: a magát újabb értelmiségnek nevezgető zsidóság által, annak sajtójában, folytonosan gúny tárgyává tétetik, az nem lehet többé kétségben a felett, hogy a békés társadalmi élet érdekében mentül elébb „megrendszabályozni" nem az antisemitismust, hanem csakis a zsidóságot kell, csakis a zsidóságot lehet. Én inellettem van a kivételt nem tűrő történeti tapasztalás, midőn állítom, hogy ha egyszer idegen népfajok közt, kik egymástól erkölcsi s társadalmi téren is, a mennyire csak lehet, különböznek, felszínre kerül a minden háborúnak legbizonyosabb előzménye, a hatalmi kérdés, ott a kölcsönös gyűlölséget ideig-óráig megfékezni igen, de hatékonyságából kiforgatni sem a legszorosabb állami kötelék, sem semmiféle földi hatalom nem képes. Én is egyike vagyok azoknak, tisztelt ház, a a kik legkevésbbé óhajtják, hogy hazánkban a magyar és a zsidó nép között fennálló jogosult ellenszenv a hatalomért való nyilt és határozott versenygéssé fokozódjék. Hisz jól tudom én azt, hogy mihelyt e kérdés tisztán és kizárólag a két faj közötti gazdasági és politikai harcz formájában jelentkezik: attól fogva annak megoldására méltányos és igazságos alapon gondolnunk sem lehet, mert háborúban, hol már nem a jogi, hanem az életkérdéseké a főszerep, a hatalmasabbat vak szenvedély szokta vezetni. Épen ez a tekintet tartott vissza bennünket idáig minden nagyobb mérvű agitátiótól. Vártuk, és szerettük volna, ha a zsidókérdés itt, a honatyák higgadt tanácsában foglalkoztat) a vala az elméket és nyer a nemzetet kielégítő elintézést és bíztunk benne, hogy nem leszünk kényszerítve azt, mint különálló párt, a választások színterére tenni át. Csalódtunk. A kormány és az ellenzék nagy többsége, az tétlenül és tehetetlenül nézik azt, hogy a zsidó kérdés egyre acutabb jelleget öltsön fel; hogy a zsidóságnak külön társadalmat képező beolvadásról még nem is álmadozó nagy többsége nemzetegységünket rongálja. De mig a kormány a maga részéről megelégszik^a zsidók dédelgetésével, azalatt egyik ellenzéki kör, melylyel közjogi kérdésben magam is egy nézetet vallok, szükségesnek |látta egy manifestumot bocsátani közre, mely általánosan azt a benyomást csinálja, hogy annak be nem vallott, de kitűzött czélját nem annyira a zsidó, mint inkább az antisemita kérdés megoldása képezi. És valóban közelfekvő a gyanú, hogy e manifestumot nem az ok: a zsidó hatalom és zsidó elzárkózottság veszélye,hanem a következmény: az antisemitismus fellépése sugalmazta. A minthogy a függetlenségi pártkör, ha véleménye Helfy és Mezei képviselő urakéval e részben azonos,'nem is a zsidókat találja túlságos számúnak ez országban, hanem az antisemitákat. Ezért azonban kár volt manifestumot irni, kár volt philosemita[törekvéseket a szabadság s egyenlőség csalóka jelszavai mögé rejteni, hogy arra emlékeztessenek bennünket, mint rejté el magát az „isteni jog" elnevezés mögé a középkornak önkényuralma is. Nem sokkal lesz ennek több haszna, mint Mezei Ernő képviselő ur azon egyszerű, de felette naiv tanácsának, hogy a nyugalom helyreállítása kedvéért bennünket antisemitákat kell az országból mielőbb kivándoroltatni. A szabadság és egyenlőség lehető legnagyobb mértékének is minden vonzereje elenyészik ott, hol azok realizálása egy mindennél magasabb érdekbe : a nemzet jövőjének, a nemzet fenmaradásának érdekeibe ütközik. Midőn tehát a zsidókérdés megoldásának elodázása miatt bekövetkezhető válságért a felelősséget a kormányra s az ellenzék philosemita részére hárítom, legyen szabad szavaim befejezéséül figyelmükbe ajánlanom egyszersmind, hogy keserűen fogják megbánni, ha kicsinylenek vagy ép becsmérelnek oly mozgalmat, melynek tápot az érzelmek legnemesebbike s az emberi szenvedélyek egyedül jogosult] a: a fajszeretet érzelme (Felkiáltások: Fajgyűlölet!) és szenvedélye ád! Elfogadom a ministerelnök ur határozati javaslatának első részét, a másodikat nem. (Helyeslések.) Elnök l Szólásra még többen vannak feljegyezve, az idő pedig előrehaladván, azt hiszem, hogy a tanácskozások folytatását a mai napirend megtartásával a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre halaszthatjuk. (Helyeslés.) {Áit ülés végfödik 1 óra 50 pereskor.)