Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

346 302. országot, filés február 4. 1884. ben, hacsak Dózsa Györgyig nem megy vissza az emlékezet. Szalay Imrei Akkor nem a zsidókat ütötték. Mezei Ernő: A képviselő ur érzi is e népszerűségnek fájdalmas jellegét, tudom, hogy mikor balták suhogasa mellett kiáltják, hogy éljen Istóczy, akkor keserű lelkiismereti furdalásokat érez, akkor már is megkapta a parasztkirály tüzes koronáját, mely halántékait égeti. De én erősen hiszem, hogy bárminő káros eredményeket vont is maga után az antisemitimus divatja, azt az egyet nem vonta maga után, hogy a nemzet jellemét megváltoztassa ; ő fenyegethet, mi igen oda lépünk a nemzet elé, választóink elé, hadd válasszanak azok között, a kik a nemzet legállandóbb elveit, legmélyebb szükségeit képviselik, kik nagylelkűségére, bátorságára nemes érzelmére és mindarra hivatkoznak, a mi a nemzet történelmében a jót, a nagyot, a magasztost megalkotta és azok között, kik oly kevésre becsülik, hogy tudatlanságát hiszik kizsákmányolni és a legrosszabb szenvedélyeket akarják felkölteni. Hiszem, hogy a választás bennünket fog igazolni. Elfogadom Irányi Dániel t képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Dárday Sándor; En teljesen értem t. ház, hogy kevés kivétellel, melyekhez tartozik a közvetlenül előttem szólott t. képviselő ur is, az ellenzék részéről legtöbben kárörömet éreznek e törvényjavaslat sorsa felett. Méltóztassanak azonban meggyőződve lenni arról, hogy mi sem nagyon búsulunk bukásán, mert nem érezzük magunkat a főrendiház votuma által leverve, hanem fenntartva a kérdés czélszerű és remélem czélszerűbb megoldását, ugy érrezzük magunkat az elbukott javaslattal szemben mint a nevető örökösök. Mi a keresztények és zsidók között, valamint a külföldön kötött polgári házasságok elismeréséről szóló javaslat által a szabadelvüség szolgálatában csak némi részlettörlesztést véltünk eszközölni, egyelőre csak odáig akartunk menni, hogy az emberi jogegyenlőséget biztosítsuk. Attól tartottunk s illetőleg maga a kormány attól tartott, hogy Blagyarországnak mindenkor oly szabadelvű törvényhozása nem fogja megelégelni e csekély részlettörlesztést. Voltak olyanok sokan, a kik pártunk részéről is a kötelező polgá i házasság behozatalát kívánták, nevezetesen pártunk részéről Horváth Boldizsár igen t. képviselőtársunk ugyancsak eléggé kíméletlen ostorozás mellett fogadta el opportunitásból azon javaslatot, melyet most opportunitásból leveszünk a napirendről. Valóban, ha valamit, csakugyan leginkább azt sajnáljuk, hogy ezzel még azon opportunitási czélt sem érhettük el, sőt épen ellenkezőleg most az antisemita párt nagy büszkén oda áll a főrendiház mellé, fölfüjja magát, mint a mesebeli rana rupta és én remélem, hogy úgy is fog járni, mint az. „Die Kirche hat zwar einen guten Magén" azt mondja Goethe, mindazáltal én azt hiszem, hogy ezen polgári házasság kérdésében az antisemiticus mozgalmak által oly szövetséghez van kötve, melytől menekülnie kell és menekülést máshol nem találhat, mint az emberi jogegyenlőséget biztosító modern jogállamban. A választások előtt állunk, mint ismételve hangoztatva lett, és én nem kétkedem azon, hogy a magyar clerus nem fogja az antisemitismus zászlójára irni ezt: In hoc signo vinces! En tehát, mind mondám, a választások eredményétől nem félek. Kétségbevonhatatlan tény azonban az és elvitathatatlan, hogy a t. ministerelnök ur szavaival éljek, hogy azon izgalmak a javaslat elvetése által tápot nyertek s én ezért ily körülmények közt egyenesen a katholikus főpapságra hárítom a felelőség nagy részének súlyát mindazon bajokért, melyek a népképviseletnek ismételten hangoztatott (Halljuk!) komoly törvényhozási akaratának meghiúsultából netalán származhatnak. És midőn ezt teszem, azt hiszem, teljes jogosultsággal teszem, mert midőn mi a házban a legnagyobb mérséklettel jártunk el s érintetlen hagytuk a hitfeletkezetek jogkörét, méltán elvárhattuk volna a főpapságtól, hogy viszont respectálni fogja az immár többé nem felekezeti állam jogkörét és szorítkozni fog arra, hogy azon tervezett polgári házasságnak egyházi érvénytelelenségét nyilváníts;!, vagy, ha úgy tetszik, kárhoztassa el. Ez azon álláspont, melyet a clerus a legkatholikusabb államokban elfoglalt, mint Francziaország, Belgium, sőt Olaszország is. És ha hazánk főpapsága ezen álláspontot foglalta volna el, egyúttal politikailag ildomosán járt volna el. De midőn felhasználta azon közjogi állást, melyet még azon időben nyert, midőn Magyarország felekezeti állam volt, midőn felhasználta azon közjogi állást, hogy a népképviselet ismételt akaratnyilvánítását meghiúsítsa, akkor azt hiszem méltán háríthatom a morális felelősségnek súlyát a katholikus főpapságra. Mert hiszen parlamentaris kormányzat mellett, ha a népképviseletnek többsége által vettetett volna el ily fontos javaslat, akkor nemcsak a felelősség súlya, de egyúttal a kormányzás terhe is az oppositióra szállott volna. De minthogy bíbornoki kabinetalakítást képzelni nem lehet, azt hiszem, a morális felelősség súlyát kell azon bíboros urakra hárítanom. Hiszen nem háríthatom ezt azon idegen indigenákra, kik a felelősség érzetével nem bírnak, mert ha csak érzékök lett volna ez iránt, bizonyosan nem jöttek volna ide szavazatuk gyakorlása végett. De uraim, megtörtént, a mi történt és immár most a jövőről van szó és teljes objectivitással áttérek a ministerelnök ur indítványára, mely a jövőben követendő politikára vonatkozik. Igaz, hogy a ministerelnök ur által benyújtott indít-