Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-296

2*8 országos ülés jairnár 25 ÍS84. 215 ködni kell, mindnyájunknak borsózik a háta a munkásságtól. (Ugy van! ügy van! jobbfelöl.) Uraim, ha ezek a dolgok nem jutnak nálunk azon kerékvágásba, hová nem csak önök, de mi is mindnyája juttatni akarjuk, akkor ne méltóztassanak mindig ott keresni az okot, hogy a kormány részéről semmi sem történik. A mi csak lehetséges volt, megtörtént újabb időben. Méltóztassanak széttekinteni az igazságügy egész vonalán és látni fogják, hogy nem csak a polgári eljárásban rövidíttettek meg a perek, nem csak a kereskedelmi eljárásban tetemesen alább szállottak, nem csak a büntető eljárásban nyert hatalmas lendületet a perek megrövidülése és az intézkedések gyors foganatja és az itélethozás lehető gyorsasága, hanem általában az igazságügy terén mindenütt, úgy a polgári, mint a bűnügyi és kereskedelmi perekben mindenütt fognak Önök találni haladást. (Ugy van! Igaz! a jobboldalon.) Mivolt eddig alapja a panaszoknak? Egyszerűen az, hogy nem győzzük végét várni a pereknek és épen az, hogy nem győzzük végét várni, adott okot a perlekedési viszkeíegre. Nekem mély meggyőződésem az, hogy addig, mig nálunk teljesen rendezett igazságszolgáltatás, azaz egyszerűsített, rövidített igazságszolgáltatás nem lesz, addig a perek száma lényegesen nem fog alábbszállni. De épen ez a kormány törekvése, melyet részben már el is ért; Önök látják azt, hogy pl. a collegialis bíróságoknál tetemesen apadt a perek száma. (Igaz! jobbfelöl} Elismerem, hogy egy másik súlypontra helyezkedett át azok bizonyos része, t. i. a járásbíróságokra, de nem azon arányban, melyben a collegialis bíróságoknál apadtak. Minél tovább halad ezen rendezési s egyszerűsítési processus, természetszerűleg annál inkább fogyniok kell a pereknek. És itt e tételnél, méltóztassanak megengedni azon t. képviselőtársaim, kik az ügyvédek mai helyzetére tettek reflexiókat, hogy én is pár szót tegyek e kérdéshez. (Halljuk!) Engem multamnál, ifjúkori életemnél, egy félélet folyamán át folyt munkásságomnál fogva, a legkellemesebb emlékek s a legszívélyesebb visszaemlékezések kapcsolnak az ügyvédi pályához. Nekem az ügyvédi testületben számos barátaim s előkelő tagtársaim voltak, kik az élet minden terén igazolták azon fényes kitüntetéseket, melyekkel őket, mint ügyvédeket, a közönség fogadta, azon előkelő állást, melyet önerejükön sikerült kivivniok. De egy dolog iránt jöjjünk tisztába. Ma az ügyvédi concurrentia — és nem csak ma, hanem már hosszú évek során át, az ügyvédeknek eoníluxusa sokkal nagyobb, mint a szükséglet. Es ezen tényt ne méltóztassék számításon kivül hagyni, mikor az ügyvédek helyzetéről szólunk. Méltóztassanak csak Budapest fővárosát venni, hol 6—700 gyakorló ügyvéd van, a hol j azért hogy az ügyvédek elélhessenek, hogy polgári társadalmi állásuknak megfelelő jövedelemre tegyenek szert, ugyancsak óriási tömkelegére van szüksége a pereknek? Ezeket a főváros minden haladottsága mellett sem adhatja. Sőt, hogy ha ezen utón tovább haladunk, ha törvénykezésünk rendszeresítve eljárásunk gyorsítva, a perek kevesbítve lesznek, még kevésbé lesz lehetséges, hogy existentiájukat találják azon pályán, hová meglehet, meggondolás nélkül, meglehet, nem ismerve a viszonyokat és a jövőt, voltak elég bátrak kilépni. Egyik vagy a másik: vagy a perek számát fokozni kell és akkor rendszertelenségre van szükség, vagy ha már azt nem akarhatjuk, a mint hogy ez a törvényhozásnak nem lehet feladata, ha a perek számának csökkennie kell: a dolog természetes logicája hozza magával, hogy az ügyvédek számának kell apadnia. Az ügyvéd tiszteletre méltó állást foglal el az életben, ha állását ugy tölti be, mint azt a társadalom s az állam érdeke kívánja. De ott, hol a megélhetés lehetősége nincs meg, lehetetlen ezt az állást arra emelni, a minek lennie kell: egy le mint fel, egyiránt független állást. És egy ilyen állás betöltésére igen nagy hiba, ha túlsokan jelentkeznek, kiknek azután nincs megadva a lehetőség, hogy azon függetlenséget ki is vívhassák, melyre szükségük van, hogy üdvösen működjenek. (Élénk helyelés jobbfelöl.) T. uraim! Ha az ügyvédek állásáról beszélünk, kérem, ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ha önök consequenter akarják keresztül vinni azt, n mit itt szemére hánynak a kormánynak, hogy az ügyvédek existentiájára nincs tekintette], nemcsak meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy az ügyvédek számának korlátozását követeljék, hanem ezt egyenesen követelniök kell. Polonyi Géza: Előbb a zugirászatot tessék megszüntetni. Busbach Péter: Hogy azután ez a liberalismusnak oly tennen hangoztatott tanaival összhangban lesz e, ez más kérdés. (Halljuk! Halljuk!) Ennek megítélését önökre bizom. (Tetszés jobbfelöí.) A mi a zugirászatot illeti, ugy tudom, hogy e tekintetben vannak törvények. Ha e törvények nem alkalmaztatnak, ezért nem lehet a kormányt okozni. Okai ennek azok, a kiknek tudomásuk van erről és hagyják a dolgot. (Igaz.'Ugy van! jobbfelöl. Mozgás balfelöl.) Sajnálom, hogy egyik képviselőtársam az ügyvédséggel szemben a közjegyzői intézményt mintegy ellenséges intézményt tekinti. Már én azt gondolom, hogy az államnak magasabb feladatai vannak, mint némely esetleges nehézségnek minden áron való megoldása oly módon, hogy a közérdek mellőzésével különösen egy osztálynak érdeke favorizáltassék. (Helyeslés jobbfelöí) A közjegyzői intézményre szüksége volt az