Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-296

296. országos ülés január 25, 1884. 213 Nem tartozik ugyan a legnépszerűbb és legszívesebben meghallgatott themák közé e házban az ügyvédi karról, annak terheiről és vele szemben tanúsított legtöbbször igaztalan bánásmódról beszélni, {Igaz!) de hát t. képviselőház, ha lehet e házban és pedig meglehetős gyakran adóemelésekről tanácskozni, ha lehetett ép legújabban is a szellemi foglalkozást űzőknek és igy az ügyvédeknek pótadóját is meglehetős mértékben felemelni: akkor talán épen nem szerénytelen azon kérdés felvetése sem, hogy az illetők hogyan fogják az eddigelé is már terhes és ezután még inkább fokozódó adójukat fizetni. Mert talán nem az a főezél, hogy az állambevételi előirányzat kápráztató játékában gyönyörködjünk, hanem az a kívánatos, hogy a tényleges bevétel az előirányzat mögött ne maradjon el. A legutóbb lefolyt években igazságügyi alkotásaink története egy szakadatlan lánezolatát tünteti fel az ügyvédi kar erkölcsi emelkedése és anyagi prosperálása ellen intézett támadásoknak és ha van valami, a mi ez intézmény életrevalósága és szükségessége mellett bizonyít, ugy ezt kétségtelenné teszi azon tény, hogy az ügyvédi intézmény, daczára a mostani igazságügyi kormány mostoha elbánásának, daczára a törvényhozás sokszor rideg mellőzésének, a létért való küzdelemben mindeddig el nem esett. De nézzük, hogy mi történt a legutolsó lefolyt években az ügyvédi intézmény érdekében. Épen semmi sem történt érdekükben, de történt több izben adóemelés és legújabban a t. igazságügyminister ur, kinek már nevénél fogva is első kötelessége volna minden irányban egyaránt igazságot szolgáltatni, legújabb időben kiadta a jelszót a végső rohamra a közjegyzői törvényjavaslat benyújtásával. Nincs most helyén e javaslat beható bírálatába bocsátkozni, de felemlítendőnek tartottam azt mégis; mert kiáltó színben mutatja be azon irányt, melyben az igazságügyi kormányzat a jövendőben az ügyvédi kart boldogítani kivánja.Ha az volt vele czélja a t. minister urnak, hogy 200 és egy néhány egyén meggazdagításával ötödfél ezer állampolgárnak és azok családjának kenyerét confiseálja, akkor igen hatásos eszközt választott; de ha czélja nem ez volt — és készséggel bevallom, hogy ezt nem is volnék képes Magyarország kormányáról feltenni — ha nem akarta egynéhány egyén anyagi előremenetelével ezrek jólétét és megélhetését feláldozni, akkor az eszköz igen szerencsétlen volt, szerencsétlen azért, mert a létért való harczban osztályt osztály elleni keserűségre ingerel és szerencsétlen volt azért is, mert a hivatási körök kettője közt veszélyes érdeksurlódás állott be. Eltekintve egyébként az igazságügyi kormánynak ezen legújabb drága magzatától, a melyre különben az igazságügyi bizottság jóváhagyó áldását még rá nem adta, tagadhatlan tény, hogy az ügyvédi kart érdeklőleg az utóbbi években adóemelésen kivüí nem történt semmi; érdekükben pedig egyenes reform még csak nem is terveztetik, mert a mi tervben van, nem egyél*, mint az úgyis kiapadó félben lévő keresetforrás elvonása, a mi pedig valóban azután a megélhetést teszi kérdésessé, innen pedig az adók könnyű megfizetéséig — és ugy látszik, ez a t. kormány óhajainak non plus ultrája — még igen hosszú és fáradságos út vezet. Nem szólok az anyagi gyarapodásról, mely egyeseket leszámítva, ma már úgyis a mesék országába tartozik. En, t. ház, számoltam tárgyamnak némelyek előtti népszerűtlenségével és szólok mindennek daczára, sz lok pedig azért, mert előttem egyetlenegy foglalkozás ágához tartozónak érdeke sem lehet közönbös s a legszerencsétlenebb politikának tartom azt, a mely egyes osztályok dédelgetésében annyira megy, hogy intézkedései által utóbb egy másik, sokkal számosabb tagból álló osztály anyagi megromlását idézheti elő. A haza minden polgárának szabad feljajdulnia, megmutatták ezt az elmiüt napokban t. képviselőtársaim, kik a ház különböző oldalairól, az ország különböző vidékeinek érdekében teljes joggal felszólaltak. Az indokolt panaszok tobbékevésbbé figyelembe is szoktak vétetni és én azért nem látom át, miért legyen ép az ügyvédi karnak sorsa a folytonos tűrés és hallgatás. Szép remény a türelem erénye; a magyar ügyvédi kar meglehetős régen gyakorolja magát benne; de már engedjen meg a t. ház, ha a pénzügyminister ur adóemeléssel boldogít, az igazságügyminister ur pedig hasznos, üdvös, reformok álarcza alatt azon a ponton áll. hogy az eddig is fáradságos utón szerzett keresménynek nagy részét az ügyvédek szájából elvonni akarja: akkor valóban nem lehet csodáim, hogy ha a türelem fonala elszakad és a sokat zaklatott testület oly keserű szavakban keres menekülést, a minők az ügyvédi kamrák felterjesztéseiben találhatók. Az igazságügyminister ur ezelőtt 3 évvel reformokat helyezett kilátásba. Ez a reform, a mint Ő volt szíves magát kifejezni, nem halt még meg, csak alszik. Miattunk ugyan el is alhatik akár örökre! De az alvó reform felébresztése helyett a t. igazságügyminister ur legújabban oly támadásra fegyverkezik, a mely az ügyvédi intézményt egyenesen létalapjában, gyökereiben támadja meg és a mely lassú sinylődés helyett gyors kimúlás re menyével kecsegtet és a magyar ügyvédi kar, mely — el merem mondani — a közérdek parancsszava előtt mindig meghajol, meg tudna hajolni, bár a saját kárával is, a minister ur ezen legújabb terve előtt is, feltéve, hogy azt nem a sic volo. sic jubeo, hanem a salus reipublicae suprema lex-sel